Most, akkor a Bibliát nem kell szó szerint értelmezni?
Manapság sokat hallani teológusoktól, hogy a Bibliát nem kell szó szerint értelmezni és, hogy Ádám és Éva soha nem létezett igazából.
Ha ez így van, akkor tulajdonképpen mi az az eredendő bűn?
Később eljutunk oda is, hogy Jézus sem létezett soha, ő is csak jelképes alak mint Ádám?
Szia!
Ezek a teológusok - vagy helyesebb talán a bibliakritikusok kifejezés - megfelelésvágyból tesznek így. Az emberi természetnek egyik lényeges eleme a megfelelni vágyás. Ma a világban az un. Természettudományos világkép az elfogadott. Ebbe nem fér bele a Teremtés, legalábbis úgy ahogyan az a Bibliában le van írva.
Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a Szentírás szerint a halál Ádám bűnének következményeképpen jelent meg a Földön. Ebből következik, hogyha evolúció volt, akkor a halál már azelőtt megjelent, mielőtt az első ember, vagyis az egész bűneset csak képzelgés. Ha pedig a bűn képzelgés, akkor nincs is szükségünk Megváltóra. Ezen azért érdemes elgondolkodni.
Amikor általános iskolás voltam én is fogékony voltam a természettudományos világképre. Úgy gondolom kell egy érettség, olvasottság és tapasztalat ahhoz, hogy valaki szembemenjen az általánosan uralkodó szemlélettel.
Üdv. Péter
11
Szegény kis megtépázott csacsika:D
Nagyon elfajult ez a beszélgetés, talán nem ártana, ha visszatérnénk az eredeti kérdéshez.
Szerintem a Bibliát szelektíven kell értelmezni, olykor szó szerint, máskor jelképesen. De azt hogy melyik részt hogyan értsük, gondolom a legjobb, ha nem hagyjuk másra rajtunk kívül, hanem az isteni kilétünkre, az ÉN VAGYYOK-ra, az Isten egyszülött fiára / leányára, a KRISZTUSRA bennünk bízzuk, ment nincs az a teológus aki jobb választ adhatna nekünk.
Az eredeti bűn nem létezik. A bibliai teremtéstörténete, az első emberpár bűnbeesésével jelképes, és az ember (ön-)tudathoz jutását ábrázolja. Az emberiség fejlődésnek azt a szakaszát, mikor látni kezdte az összefüggést tettei és azok következményei közt. Akkor megjelent az emberi tudatban a jó és a rossz fogalma, - a Biblia szerint Ádám és Éva ettek a jó és a rossz ismeretének terméséből.
Ami Jézus történetét illeti, parányit sem kételkedem abban, hogy volt köztünk valaki aki arra vállalkozott, hogy az emberiség tudatát felemelje. Jézus története, és tanítása oly eredeti, oly nagyszerű, annyira kimagasló, hogy csakis Ő lehet az, aki egy ilyen célt tűzhetett ki magának.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!