Jezus volt az Antikrisztus?
Spirituális egyébként, azért ír ilyen ostoba zöldségeket.:)
Csak követi a dogmáit.
Nem azért írom. Jó vallás az, mondjuk úgyinkább, minden régi vallás érdekel. (pogány vallások, akár modernizálva is egy kicsit, ugye a vadászat sikeréért már nem nagyon végzünk szertartásokat.)
Nem ez a lényeg, ez magamtól jött, meg az is hogy az angyalok gonoszok. Vagyis emberi szempontból nézve természetellenesek. Tehát "rossz", mert természetellenes, idegen. Az egész katolikus vallás az. A spirituális sátánizmus még még mindig természetesebb, meg közelebb áll a régi vallásokhoz. Démonok=régi pogány istenek, így leegyszerűsítve. Előtte is ezt gondoltam kb., még nem is hallottam ilyen vallásról, csak gondolkoztam.
Jézus nemtudom, hogy létezett-e, de mindegy is, lehet simán ő az antikrisztus.
Nem tudjátok mit tesztek.Miért káromoljátok az Istent?Jézus a szabadító!
Ha olvastad a Bibliát tudnod kell :
Az ördög kísérti Jézus:"Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré." 4Ő így válaszolt: "Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." 5Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, 6és így szólt hozzá: "Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe." 7Jézus ezt mondta neki: "Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!" 8Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, 9és ezt mondta neki: "Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem." 10Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" 11Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.(Mt 4,3)
Ha Jézus az Isten fia hogy lehet akkor az ördög?
Ha egy ország meghasonlik önmagával az elpusztul...Nem olvastad az írást?
"Mert vannak akiknek szemük van, de nem látnak, fülük van, de nem hallanak és nem értenek..."
(K.Gy)
De en nem hiszek a meseknek.
Te meg nyugodtan higgy benne.Isten aldjon!
Nem tudom te miben hiszel,de szeretsz játszani.Pedig ez nem játék ...
Lukács 4,9A fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek."
Ezt ne feledd!
Béke veled!
(K.Gy)
Kedves kérdező!
A Szentlélek káromlása ,az nem szép dolog.Míg a földön Isten figyelmet vet rád és meg akar menteni. Addig amíg még ezen a világon vagy nem szabad hogy ellenszegülj a segítségnek.
Sokan vannak akik a pokolból vissza jönnének hogy figyelmeztessék őket ....
Te miért teszed ezeket ,ha a megmentésedért küzdenek?
Béke legyen veled!
(Amit kellet megtettem)
(K.Gy)
Isten magasrol tesz ra hogy hiszek e a mesekben vagy sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!