Hívők! Mivel magyarázzátok bizalmatok istenetekben? Miben különbözik ez egy vak bizalomtól?

Mindenek előtt kikötöm, nem keresztény vagyok. Az Istennőben és Istenben hiszek, mint abban a két ellentétes aspektusban, ami a világban az Egységet alkotja (jin és jang - kettő, és mégis Egy). Nem vagyok fanatikus, nem szoktam hirdetni, de magam részéről ez a felsőbb hatalom. Igazából, "mindenki ugyanabban hisz, csak másképp nevezi" elvét vallom.

Miben alapszik az irántuk való bizalmam? A tapasztalatban.

Ha valamit kértem, az mindig teljesült. Persze, hozzájárult a dologhoz, hogy azért nem könyörögtem, minden kis semmiségért azonnal, és idővel megtanultam, hogy ne olyan dolgokat kérjek, amiket akarok, hanem amelyek a valóságba is boldoggá tesznek. Nem egyik percről a másikra jöttek a megoldások, de végül mindig úgy sült ki minden, hogy visszanézve azt mondom, igenis úgy jó, ahogy történt, mert nagyot csalódtam volna, ha azt kapom, amit valami hülye rajongásból akarok.

Most azt mondom, boldog vagyok. Nyilván, 20 évesen még nem teljes az életem, sok olyan dolog van, ami kibillent a stabilitásomból, mert nem rendelkezek elég tapasztalattal az életről ahhoz, hogy mindent könnyen feldolgozzak, de ezeken a pillanatnyi rossz napokon épp ők segítenek át. Azzal, hogy ha rájuk gondolok, nagy szeretetet érzek, és ha arra, hogy mennyire szeretnek minket, embereket, nekem is mindig sikerül ismét úgy ránéznem a világra, hogy a csodákat lássam benne.

Szóval, összegezve: ha a segítségüket kértem, sosem volt még olyan, hogy ne történt volna végül valami hosszú távon pozitív változás. Azt kértem, hogy sikerüljön elköltöznöm a családomtól, akik sokat bántottak, hogy találjak munkát, hogy tudjak pénzt gyűjteni rá, hogy egyetemre mehessek tanulni, hogy olyan dolgokat csinálhassak, amiket szeretek és olyanokkal, akiket szeretek... ez most mind-mind megvan nekem.

Nyilván, a magam munkája is benne van, de a melót, a lakást, sok barátom mg csak nem is én kerestem, hanem úgymond "elém vetődött", pont, mikor kértem és felkészültem rájuk lelkileg. De sok apróbb dologgal is így van.

Egyszerűen, azt tapasztalom, hogy igenis foglalkoznak velem és amíg keresztényi szófordulattal élve segítek magamon, addig ők is megsegítenek.

Elsővel egyetértek, csak én meg keresztény vagyok xD

Miért nem vak a hit?

Azért, mert gondolkodunk és nem elfogadjuk vakon azt, amit más prédikál nekünk függetlenül attól, hogy ember teszi vagy szellem, esetleg valamilyen vallási vezető. (Bár én még kísértettel nem találkoztam soha).

Elég szkeptikus vagyok.

Miért bízok Istenben? Mert ő a teremtő, szerető atyám:)

De nem szép dolog mindig csak kérni tőle. Adni is kell!

Szeretetet, segítséget, hitet embertársainknak!

Azzal, hogy létezik a teremtő rosszabb biztos nem lesz az életem. Erőt ad, segít nekem és abszolút belefér a világképembe.

Természetesen ez az egész nem erről szól, hogy na ez most jól hangzik, amíg nekem jó, addig hiszek.

Ha van hasznom belőle, ha nincs én hiszek:)

Nem tudom megmagyárni miért. Olyan mintha mindig is ismertem volna:)

A másik meg, hogy nélküle nem látom túl logikusnak.

nekem is nagyon feltűnt a "kérek-megadatik" féle jelenség, azóta hiszek

legutóbb tesómnak kértem, én is segítettem neki persze, de nem tudott arról, hogy én kértem neki, és mégis minden pont úgy alakult, ahogy szerettem volna

Szerintem erről oldalakat lehetne írni, de csak pár egyszerű gondolatra van időm:

A vakhitnek, a vak bizalomnak nincs semmi alapja.

Talán egy kezdő hívő így indul, bár némi alapot adhatnak más hívők elmondásai, bizonyságai. Aztán jönnek a saját tapasztalatok, amik által kialakul a bizonyosság, a bizalom, a hit. Az én életemben legalábbis így volt.

Üdv. :)

Aki vakon hisz Istenben, az úgy gondolja, mindent Isten irányít: az időjárást, a szerencsét, az egészséget-betegséget stb. Én viszont a saját életemet irányítom, nagy különbség! Hiszek a tudományban, abban, ami kézzel megfogható.

Egyidejűleg Istenben is hiszek. Sok-sok tudós élt, aki tudományából adódóan vált még jobban vallásossá. Hogy miért? Felfedezte a tökéletességet!

Aki vakon bízik, akár nem is vigyáz magára, pl. átmegy az úton szétnézés nélkül és úgy véli, nem üti el az autó, mert ,,Isten vigyáz rá". Ez nem így van. Neked kell vigyáznod saját magadra!

Amúgy, mindenkinek hinnie, bíznia kell valamiben. Van, akinek a pénz az istene, van, akinek a nők, az étel, a ruhák...de mindig kell valamiben kapaszkodót találnunk!

Mi az a vak bizalom ?

Én vagyok, kell tehát hogy Isten legyen, nem mint egy Jóságos uralkodó, hanem egy Mindenható Törvény, egy Vezérlő Alapelv bennem, mint egy Hatalom, Bölcsesség és Szeretet kimeríthetetlen forrása. Ebből a forrásból élek én. Belőle áradnak képességeim, értelmem, a szeretet ..., én vagyok e forrás kiáradása, az anyagi megnyilvánulása, kinyilatkoztatása. Isten utasítása nekem így hangzik:

„Hozd kifejezésre Hatalmamat, Bölcsességemet, Szeretetemet”

Amennyiben ennek engedelmeskedek, azzal egyenesen arányos testi és lelki jóllétem.

Isten létezésében soha nem kételkedtem, elképzelésem róla azonban sokat változott. Most tudom, hogy bármi is történhet velem, az valamilyen módon hasznos számomra. Mennyei Atyám, a Mindenható Törvény, a Vezérlő Alapelv bennem másképp nem engedné meg.

Az első válasz gyönyörű. mondanivalóban és megfogalmazásban is. Nem értem miért lett lepontozva.

A saját véleményem: Nem sokban különbözik az eddig leírtaktól. Az ismeretségi körömben találkoztam elvakultakkal, akik a kisujjukat sem mozdították semmiért, "majd Isten megoldja, ha ő úgy akarja úgy is lesz" alapon. Míg mások hittek benne, de nem hagytak mindent a felsőbb erőre. Én nem vagyok hívő, bár néha mégis jól esik az a feltételezés, hogy van egy hozzánk kötődő fejlettebb lény, aki vigyáz ránk. Talán el is hiszem sokszor, de ehhez nem választanék egy konkrét vallást.