Ádám és Éva meztelen volt, és nem voltak tudatában annak illetlenségével. De amint ettek a Jó és Rossz tudásának fájáról, már tudták, Ezt mivel magyarázzátok?
Na jó, én már azt sem értem miért illetlenség a meztelenség...
Ugyan mit szégyelltek volna? Kit botránkoztattak volna meg?
A Bibliában a meztelenség egy jellemvonás.
Elöljáróban idéznék egy apokrifból, Mózes apokalipsziséből, abból is ezt a jelenetet, melyet a kérdés is tartalmaz:
"20. Abban az órában megnyíltak szemeim, és megtudtam, hogy meztelen vagyok, mezítelen az igazságtól, melybe öltözve voltunk. "
Itt sem fizikai meztelenséget ír.
De ha az IMózesben lévő történetet nézzük, láthatjuk, hogy körülkötőket készítettek. Körbetekerték egész testüket, nem csak a szemérmüket, majd elbújtak. Ha mi lettünk volna ott, mi is elástuk volna magunkat szégyenünkbe. Gondoljatok bele: Ha eszek a fának gyümölcséből, mindent fogok tudni, és olyan leszek, mint az Isten. Beleharapok.... és semmi.... Na, ezt jól elbaltáztam... És mikor rejtőztek el? "És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között."
Nem egymás elől, hanem az Úr Isten elől..
Ahogy a fehér ruha a Bibliában a tiszta, bűnmentes embert jelöli, így a meztelenség a bűnös embert.
Csak két példa:
Jel 3,18 Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és FEHÉR RUHÁKAT, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te MEZÍTELENSÉGEDNEK rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.
Jel 16,15 (Imé eljövök, mint a tolvaj. Boldog, a ki vigyáz és őrzi az ő ruháit, hogy MEZÍTELENEN ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát.)
1. Miután Ádámnak és Évának a paradicsomban nem voltak gyermekei, nagyon valószínű, hogy nem voltak tudatában a szexualitásuknak sem.
2. A meztelenség természetes az állatvilágban, de ami elválasztja az embert az állattól az a lélek, amely akkor és ott megvilágosodott. De ezzel a felelősség is megjelent.
"A Bibliában a meztelenség egy jellemvonás. ""
!!! hát ezt tanítani kellene! Nagyon tetszik!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!