Miért fáj a híveknek, ha valaki azt mondja, hogy az ember teremtette az Istent, isteneket?

"De ugyanúgy elterjedhetett volna másik vallás is. És akkor melyik is az igazi? Na, ugye. Mind ugyanolyan. Ugyanúgy akár A szilmariloknak is lehetnének követői, ha nem a huszadik században, hanem mondjuk négyezer évvel ezelőtt íródott volna. Akkor nem sz istenhezhez, hanem a Valákhoz imádkoznál. Ugyanolyan."

Ez, amit leírtál, azzal a feltétellel lenne igaz, hogyha a kereszténység ugyanolyan kitalált vallás, mint a többi, valójában nincs Isten, és Jézus nem támadt fel. Ha ez így van, akkor én (meg a többiek) kizárólag azért lettem keresztény, mert olyan kulturális hatásoknak lettem kitéve, ami a kereszténység "felvétele" felé irányított, és valójában nincs semmilyen megtapasztalásom az élő Istenről, és valódi kapcsolatom sincs vele, mivel ő nincs. Tehát amikor imádkozom, egy képzelt baráttal beszélgetek, és amikor imádkozom valamiért, és megtörténik, az véletlen egybeesés.

De én olyan keresztény vagyok, aki szerint Isten nem egy képzet, és az Istenben való hit nem emberektől származik, hanem egyenesen Istentől. És Isten számomra legalább annyira valóságos, mint a többi ember, akivel kapcsolatom van.

Úgyhogy a magam nézőpontjából nem tudom elképzelni, hogy az "igazi" valóság az, hogy nincs Isten, mert Isten egy olyan személy, akivel kapcsolatom van.

Mint minden hasonlat, a "kajás" is pontatlan volt, és ez is az lesz: én téged sem láttalak sosem, mégis elhiszem, hogy egy igazi, létező másik személlyel kommunikálok a "vonal túlvégén". Én írok valamit, te reagálsz valamit, és tudom, hogy igazi vagy. Másoknak nehéz elképzelni, de ugyanez van Istennel. Sosem láttam, mégsem tudok kételkedni abban, hogy igazi, létező személy, mert Ő is ott van a "vonal túlvégén". Kérek tőle valamit, Ő válaszol. Hívom, itt van. Az Ő üzenetei ugyanolyan valóságosak nekem, mint amiket te bepötyögsz a billentyűzeteden, és megjelenik a képernyőmön. Csak hozzád és Hozzá két különböző adóvevőt használok: a te üzeneteidhez a szememet, az Övéihez a szellememet. :)

Lehet kérdezni, hogy miért pont a kereszténység Istene lenne a valóság, hisz ez azt is jelenti, hogy a vallások mind tévednek.

Nos, nem tudok a más vallásúak nevében nyilatkozni, hogy ők mit éreznek és hogyan gondolkodnak, mert egyrészt nincs jogom hozzá, másrészt meg nem próbáltam végig az összes vallást, mielőtt keresztény lettem.

De mondok valamit: nem gondolkodás nélkül, és nem más emberek akaratára lettem keresztény. Igen, kellettek hozzá más emberek, akik átadtak nekem egy üzenetet, de nekem kellett átgondolni, hogy elfogadom-e vagy nem; s végül úgy döntöttem, hogy igen.

Az üzenet közel 2000 éve le van írva egy könyvben, és akiktől én hallottam, ugyanazt mondták el, ami abban van. Ez arról szól, hogy közel 2000 éve járt Jeruzsálemben egy Jézus nevű úriember, aki azt mondta magáról, hogy az Isten Fia, és hogy aki Istenhez akar menni, az kizárólag rajta, a Fián keresztül mehet hozzá. Ezt az embert nem sok idő múlva politikai okokból kivégezték. Aztán a halála után egy-két hónapon belül tele lett a környék tanúk százaival, akik bizton állították, hogy Jézus feltámadt a halálból, és ők talákoztak is vele, együtt ettek vele, és látták a Mennybe menni. A politikai ellenfelei megdöbbenten értesültek róla, hogy a holttest valóban eltűnt a sírból, úgyhogy gyorsan elterjesztették a "kézenfekvő" magyarázatot: a hívei ellopták a testet, míg az őrök aludtak. Azt gondolták, hogy így elejét vehetik annak az "őrületnek", ami hamarosan több ezer embert érintett a városon belül és azon kívül is: hirtelen minden tele lett olyan emberekkel, akik akár a halálbüntetést is vállalva hirdették, hogy Jézus feltámadott a halálból, és aki benne hisz, annak örök élete van, és hogy ő az a személy, aki halálával és feltámadásával megváltotta az egész emberiséget minden szenvedésétől, de legfőképpen a haláltól.

Minden igyekezet ellenére az új "kultuszt" nem lehetett megállítani, s csak pár évtized kellett ahhoz, hogy jóformán az egész akkor ismert világ tele lett ennek a Jézusnak a követőivel - mindenfajta nemű és méretű üldöztetés ellenére. S bár aztán számos vallási rendszert felépítettek erre az alapra, amelyek nagyon sok ponton eltértek az eredeti üzenettől és tartalomtól, mégis mindig maradtak olyanok, akik vissza akartak térni az "eredeti igazsághoz", s valamilyen furcsa oknál fogva, mindig ezeket a "visszatérőket" üldözték, sokszor pedig épp a kereszténységre épült vallási rendszerek üldözték őket.

Hát nem ismerős?

"Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd.

De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem." (Ján. 15:20-21)

Nos, számos módon válhat névleg kereszténnyé valaki, de a magamfajták, akik "újjászületetteknek" hívják magukat (ez is sokféle irányzatot foglalhat magában... :D), általában arról számolnak be, hogy amikor az evangéliumot hallották, valami különös, jó érzés töltötte el őket. Arra kezdtek hajlani, hogy elhiggyék: "tényleg, egész elképzelhető, hogy Jézus feltámadt a halálból". Sokan számolnak be valamiféle "melegségről", amit belül éreztek akkor: hogy Jézus nemcsak hogy feltámadt, hanem szereti is őket, és hívja őket! Én is tisztán emlékszem erre a hívásra. És ebben a hívásban nincs kényszer, de van benne egy erős vívódás: aközött, hogy mi lesz a régi életemmel, mit fognak hozzá szólni az emberek, és a belül érzett szinte ellenállhatatlan vágy között, hogy "nekem kell ez a Jézus! nekem kell ez az új élet! nekem kell ez a szeretet, bármi áron". Aztán akik engednek a hívásnak, elmondanak egy "megtérő imát": néhányaknak az első imája, másoknak az első igazán szívből jövő imája. Aztán sokukat, mint egy folyó, önti el a szeretet, A Szeretet, mások talán bizonytalanok. Az életük sokszor radikálisan új irányt vesz, néha meg a változáshoz sok idő kell, és van olyan is, amikor ezután mégsem változik semmi. De az biztos, hogy akik ezután igazán kitartóan és őszintén tovább akarnak közeledni Istenhez, azok megtalálják. Mindez nagyon valóságos: az Istennel való közösség érzése és tudata is, az imameghallgatások is, az életünk megváltozása is.

Most anélkül, hogy bármilyen vallásúakat bántani akarnám, lehet mindenféle összehasonlításokat tenni a kereszténység és a vallások között. Például, a muzulmánok között is vannak olyan fanatikusok, akik hajlandóak az életüket áldozni a hitükért, és a PC kedvéért feltétlenül hozzáteszem, hogy itt természetesen nem kizárólag a terrorizmusról van szó. Olyanok is vannak, akik mondjuk felnőttként lesznek buddhisták, és azt mondják, hogy teljesen megváltozott az életük. És rengeteg kedves ember, szeretetteljes, önzetlen ember van a többi vallás hívei között is, sosem vitattam.

Ilyen érvekkel tehát nem tudom "bebizonyítani", hogy a kereszténység "a legjobb vallás", vagy hogy "az egyetlen igaz vallás", akik az "egyetlen igaz Istent" követik. Mondhatnám, hogy egy másik vallás követőit sem üldözték annyit tisztán vallási okokból, mint a zsidókat és a keresztényeket (akik ugyanabban az Istenben hisznek, akiről azt mondják, hogy ő az egyetlen igazi), vagy hogy egyik másik vallás szent könyve sem tartalmaz annyi beteljesedett próféciát, vagy hogy egy másik hitet sem választották annyian szabad akaratukból, mint a kereszténységet - de szerintem ezek az állítások, bár igazak, sokaknál kicsapják a biztosítékot, és egy kicsit talán tényleg hivalkodóak, amire nincs szükség.

Ennél sokkal fontosabb, hogy ha Isten tényleg létezik, és Jézus tényleg feltámadott a halálból, akkor nem emberek, hanem maga Isten fogja bebizonyítani, hogy "Hát van-e rajtam kívül Isten? Nincs kőszál, nem tudok!" (Ézs. 44:8), és egy pillanat alatt értelmét veszti minden vallás.

Ha pedig Isten nem létezik, akkor a kereszténység a legnagyobb hazugság a világon, ami valaha létezett, és rosszabb minden vallásnál, mert a híveinek örök életet és egy végtelenül szerető, minden igazat magához ölelő Istent ígért. Sőt, valamilyen manipulációval azt is elérte, hogy a hívők úgy érezzék, személyes közösségük van ezzel a személlyel, aki ráadásul még válaszol is az imáikra! :) És mindennek tetejébe milliókkal hitette el, hogy ha olyanok a körülmények, ezért az Istenért kínzásokat és halálbüntetést is érdemes vállalni:

"2Kor 4:17 Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk;

2Kor 4:18 Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók."

Őszintén szólva, ha a kereszténység Istene, Jézus feltámadása stb. kitaláció, az nem csupán a sokmillió "átvert" keresztény hívőnek baj. Ha Isten nem fogja megmenteni az emberiséget úgy, ahogy megígérte, akkor az emberi fajnak évtizedei, legfeljebb évszázadai vannak hátra ezen a bolygón, mert akárhogy is nézzük, igazából sem a többi vallásnak, sem a tudománynak, sem a politikusoknak stb. nincs terve arra, hogyan lehetne saját magunkat túlélni.

Még szerencse, hogy Istennek van. :)

Ha egy vallásra azt mondod, hogy szerinted humbug, és a híve erre azt válaszolja, hogy de nem, meg ez meg az.

Akkor az a vallás humbug, mert csak akkor akarnak meggyőzni annyira, ha az a másik sem bizonyos az igazában.

Ennyi.

Nézd kedves kérdező. Azért fáj nekik, mert lealacsonyítva, lenézve érzik magukat általad, pontosabban az kijelentéseidtől. Azt mondod, tiszteled a másik vallásosságát, de akkor miért jelentesz ki vallásos embereknek ilyen dolgokat? Ilyenkor az ember, ha valóban őszintén tiszteli a másikat, azt mondja, nekem más a meggyőződésem, kérlek ne akarj megváltoztatni, hisz én sem akarlak téged.

Sajnálom, h belefutottál olyan emberekbe, akik a Te meggyőződésedet nem tisztelték, és a saját világképük alapján a te akaratod ellenére akartak "megváltani". Ilyennel én is szembesültem már nem egyszer, nem kétszer, azzal együtt, h én még hívő is vagyok, csak épp nem vagyok belepasszintható egyetlen egyetemes vallásba sem. Én kialakítottam magamnak egy "saját vallást", melynek az évek alatt kialakultak magától a maga szertartásai, szokásai, stb..., és alakulnak a mai napig. Ezt nagyon sokan nem képesek elfogadni, holott én pontosan ugyanazt a kellemes, bensőséges érzést tapasztalom, mint egy fenti hozzászóló "hagyományos" kereszténységgel. Fájni éppenséggel nem fáj, de tiszteletlenségnek tartom, h olyan emberek, akik ismerik régóta a nézeteimet, újra, és újra győzködnek, mint vmi döglött lovat. Mintha az én hitem kevesebb lenne, mint az övék.

Én sosem próbáltam senkit meggyőzni az én hitemről (már csak azért sem, mert az én "vallásom" egyik alappillére, h az az igazi bensőséges hit, amit az ember személyre szabottan épít fel magának). Olyan viszont már előfordult, h győzködésnek/térítésnek vettek olyat, amit én nem annak szántam, pusztán csak mesélni kívántam volna a hétköznapjaimról. Na ez fájt, és bosszantó is volt, de akkor sem a véleménykülönbség, hanem az értetlenség, illetve a személyem iránti érdektelenség.