Én most akkor mi vagyok? Hívő vagy ateista?
Tehát:
Volt részem hittanórákban, és általános iskolában egyházi suliba jártam. Ez a 8 év megtette a hatását, igen erős vallás- és egyházundorban szenvedek. Az agyam elborul a gazdag papoktól, az aranytól, a képmutatástól, hányingerem van tőle, miközben milliók éheznek, ők finoman ülnek a popójukon, és imádkoznak. Miért nem tesznek érte ??? Utálom a hívők erőszakosság, hogy a hitüket másokra erőltetik. Nem járok templomba, főbb étkezéések előtt sem szoktam imádkozni. Református vagyok, muszájból konfirmáltam le. Nem azért, mert akartam, hanem mert így várták el tőlem, rámkényszerítették. Úrvacsorát sosem vettem magahoz. Darwinsta evolúcióelméletnek vagyok a híve.
Viszont hiszek abban, hogy van egy felettünk álló személy/entitás/valami ( kinek mi), ami igazgatja a mindennapunkat, tekintettel van ránk, figyeli léptünket, és imádkozom hozzá.
Szerintetek akkor mi ?
/Csak a kérdéssel kapcsolatban várok válaszokat/
Nyilvánvaló, hogy hívő vagy, méghozzá hívő teista.
Aki nem hisz istenben, az meg hívő ateista. Azaz abban hisz, hogy nincs isten. Bizonyítani nem tudja, csak szeretné, mert nem lehet, ezért bizony ő is csak hívő.
Hívő vagy, mivel hiszel egy felettünk álló személy/entitás/valami ( kinek mi), létezésében ami igazgatja a mindennapjaidat (bár lehet, hogy a kotnyeles főnöködre, vagy a hatalmaskodó édesanyádra gondoltál, esetleg a parlamentre).
Ljuden:
Ilyen alapon pedig te is ateista vagy, mivel hiszel Sivában, Ámon-Rében, Thotban, Zeuszban, Merkúrban, Odinban, Thorban, Nyarlathotepben, stb.
"abban hisz, hogy nincs isten. Bizonyítani nem tudja,"
Már elnézést hol van egy bolhafingnyi bizonyíték hogy van?
"ők finoman ülnek a popójukon, és imádkoznak. Miért nem tesznek érte ???"
Az egyház egyébként komolyan támogatja a szegényeket, katasztrófák idején ott van.
Hívő nem vagy katolikus értelemben, mert még azt sem tudod, miben hiszel.
Én ateista hívő vagyok, és nem hívő ateista, már ha valakit érdekel.
Igen, nincs bizonyíték isten létezésére, ezért HISZNEK isten létezésében, és nem bizonyítják. Mert sem azt nem lehet bizonyítani, hogy van, sem azt, hogy nincs.
Sok mindent átlátsz és mersz gondolkodni, dícséretes...:)
De te a teista elmélet híve vagy. Úgy is mondhatnám, hogy langyos. Viszont az egyház ellenszenved teljesen jogos.
Isten nem lakik kézzel csinált templomokban, ha jártál egyházi iskolába, akkor ismered az idézetet.
Ha jártál, és odafigyeltél (bár gondolom több marhaságot tanítanak, mint Biblia-ismeretet) akkor ezt is ismered:
"De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul.
Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják." Jn 4, 23-24
Nem szertartásokban, szokásokban, emberek felmagasztalásában. És sajnálom, de nem is az ingatag talajon álló tudomány és Isten kinyilatkoztatásának összemosásával.
Ha jártál ilyen iskolába, akkor tudod, hogy hogyan alkudozott Ábrahám Sodoma lakóiért. Ha 50 igaz ember van, ments meg a várost, ha 25 van, ha csak 10 van, ha csak 5 van.... Végül csak egy volt és a város nem menekült meg, csak az az egy.
Mennyi törvényt tartasz meg, (mondjuk az áldozati tövényeken kívűl, amit Krisztus eltörölt, és csak azt az egy fajtát!)? De ne is azt a sok százat, mondjuk a tízparancsolatból megtartod? Igen? És melyik a hetedik parancsolat? Vagy az ötödik? Hát a negyedik? Még csak fel sem tudjuk sorolni, nemhogy betartani.
De ne is foglalkozzunk ezzel. Azt mondta Krisztus, hogy két fő parancsolat van, melyektől függ az egész. Szeresd felebarátod, mint önmagadat, és szeresd az Istent teljes szívedből, teljes erődből, teljes lelkedből. De ebből a kettőből megtartod az egyiket legalább? Pedig Krisztus azt mondta, hogy ha valaki eggyel is vét, az összessel vét.
Érted, és értem van, aki alkudozzon? Lesz valaki, aki azt mondja, hogy Uram, ha csak a törvényekből 5-öt megtart, ne veszítsd el, vagy ha csak kettőt megtart, ne veszítsd el, vagy csak ha már egyet is, kérlek ne veszítsd el. És ilyenkor mi lesz? Mert egyet is megtartunk, melytől függ az összes törvény? Nem. Sem te evolúció-hívő, sem én, kinek ajándéka van. Ahogy János apostol sírt:
"És láték egy erős angyalt, a ki nagy szóval kiálta: Ki volna méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és felbontsa annak pecséteit?
És senki, sem mennyen, sem földön, sem föld alatt, nem tudta a könyvet felnyitni, sem ránézni.
Én azért igen sírok vala, hogy senki nem találtaték méltónak a könyv felnyitására és elolvasására, a ránézésre sem:"
Nincs ember méltó a mennyek országához. Csak Krisztus. Ha Krisztus nem alkudozik, mínt egykor Ábrahám pont vele, akkor elvesztél te is, én is. Érted ezt te? Hiszed, hogy Jézus a Krisztus, ki megszabadít, vagy nem? Ha nem, akkor nincs enber, ki alku tárgyát képezné a védelmedben, ha hiszed, Krisztus megszabadít. A te döntésed. Élet vagy halál.
Üdv: L
@Ljuden: te akkora véresszájú fundamentalista vagy, mint ide a Fülöp-szigetek!
"Aki nem hisz istenben, az meg hívő ateista. Azaz abban hisz, hogy nincs isten. Bizonyítani nem tudja, csak szeretné, mert nem lehet, ezért bizony ő is csak hívő."
Mióta szokás a negatív állítást bizonyítani? Valaminek a nemlétét? Ez abszurd. A bíróságon is a vádat kell bizonyítani, nem a védelmet, te okos. Hogy lehetne bebizonyítani azt, ami nincs?! Ellenkezőleg: Ha valaki állítja, hogy van, akkor nála van a bizonyítási kötelezettség.
"Én ateista hívő vagyok"
Én meg fehér néger.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!