Egy vallásos hívő és egy vallástalan ateista közötti kapcsolat hosszútávon hogy alakul (házasság, gyerek nevelése, rokonok-ismerősök, problémák megoldása, anyagiak, megcsalás, stb)?

a párom hívő, én nem. templomba ő se jár mondjuk. én ezt a vallás kérdést úgy látom, hogy az egy dolog, hogy nem hiszek istenben, és nem az egyház által hirdetett értékekre alapozva alkotom meg az értékrendemet, de attól még nekem is vannak erkölcseim, elveim, saját értékrendem, csak nem egy vallás alapján, hanem a lelkiismeretem alapján. ez a két értékrend lehet nagyon hasonló is. külön kitérve a felsorolt dolgokra:

-házasság: még nem házasodtunk össze, csak együtt élünk, de már megbeszéltük, hogy majd lesz templomi is, hiszen nekem mindegy, neki pedig fontos, és szívesen megadom ezt neki

-gyerek: na ebben a témában még nem tudok mit mondani, de nem hiszem, hogy adódna bármiféle probléma a valláskérdés miatt. megkereszteljük, aztán annyi szerintem

-rokonok-ismerősök: itt mire gondolsz pontosan? hogy mit szóltak hozzám a vallásos családban? tudják ők is, hogy ha valaki nem hívő még nem jelenti rögtön azt, hogy erkölcstelen

-problémák: milyen problémák? vallásból adódó problémáink nem voltak

-anyagiak: na ennek végképp nem értem mi köze lehet a valláshoz

-megcsalás: ez egyikünknek sem férne bele, soha

Hogy egy vallásos (katolikus, református, evangélikus...) kiknek vallásuk megvan, de hitük honnan és meddig van meg, azt nem tudni, erről mit gondol, azt nem tudom.

Hogy egy ateistának erről mi a véleménye, azt szintén nem tudom.

De hogy egy hívő mit gondol erről? Pál szavai kellenek eszébe jutnia, ki pontosan megírta erről a "forgatókönyvet". :)))

"Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt.

És a mely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt.

Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek.

Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten.

Mert mit tudod, te asszony, ha megmentheted-e a férjedet; vagy mit tudod, te férfiú, ha megmentheted-e a feleségedet?

Csak a mint kinek-kinek adta az Isten, a mint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon." IKor7,12-17

Üdv: L

Nem mondhatjuk el!

Két ember kapcsolatát mindig az egyéniségük, empátiájuk, értékrendszerük dönti el. Ebben az is benne van, mit tartanak fontosnak, mi a sorrendiség. Akinek első helyen a vallás áll, csak akkor talál magának megfelelő társat az ateisták köréből, ha az utóbbinak ez a kérdés az utolsó helyeken áll a fontosságban. Ez megfordítva is igaz, ugyanúgy elképzelhető a vallásos ateistává válása.

De teljesen elképzelhető a változatlanul maradás és "békés egymás mellett élés" is.

Ha azt kérdezed melyik a gyakoribb, az elsőre szavazok, ugyanis több a témában kevésbé toleráns hívő, mint a toleráns ateista. Ez a dolog természetéből következik.

Kizárólag kulturáltság kérdése, két eltérő gondolkodásmód mennyire képes egyetértésben szoros szövetséget alkotni.

Szia!

Két kapcsolatról (házasságról) tudok neked írni.

Az egyik házasságban a feleség hívő, a férj az nem, de elfogadják egymást úgy ahogyan vannak, a gyerekek meg vannak keresztelve, bár a keresztelőn az apa nem jelent meg, de vallásos neveltetést nem igazán kapnak. Mindenki döntse el, hogy ebben a kapcsolatban mekkora szerepe van a hitnek...

A másik házasságban is a feleség hívő ("nagyon"), míg a férj nem az, de abszolút elfogadják egymást, és a feleség nem akarja erőszakosan megtéríteni a férjét, viszont imádkozik érte, hogy megtérhessen ő is. A gyerekek Isten kereső és Isten szereteő nevelést kapnak az anyjuktól, ami a férjet abszolút nem zavarja, és nagyon szeretik egymást, nagyon szépen élnek...

Egy igazán hívő, megtért kereszténynek valóban mást jelentenek az evilági javak, a pénz, a problémák.

Én úgy gondolom, és tapasztalom, hogy a hívők elfogadóbbak, és alázatosabbak, de ez természetesen nem mondható el mindenkiről, és vannak a kereszténységnek olyan felekezetei, vagy gyülekezetei melyek inkább elszakítanak a családtól, mint szeretetet adnának! (sajnos!) Pedig a kereszténység anyit jelent, Krsiztust követni, aki maga a szeretet, és csak is erre tanított, alázatra, szeretetre, odaadásra, önfeláldozásra és még sorolhatnám...

Gondolom vannak olyan ateisták akik ugyan úgy elfogadóak, és nagyon sok szeretet van bennük, sok szeretetet adnak, csak éppen egyálltalán nem érdekli őket a vallás, a hit.

Direkt csak a keresztény vallásról írtam, mivel csak erről van tapasztalatom.

Remélem tudtam segíteni.

Ilyen kapcsolatban élek.

Amikor megismerkedtünk, én -bár hitem volt- úgy éltem mint az ateisták többsége, a magam szabályai szerint.

Eltérő személyiségünk miatt már ekkor voltak problémáink, melyek a megtérésem után éleződtek csak ki igazán.

Igaz amit előttem írt valaki, hogy kellő intelligenciával,na meg szeretettel megoldhatók ezek a problémák.A gyereknevelés nálunk úgy zajlik, hogy én keresztény értékrend szerint nevelem őket, az apjuk pedig a saját értékrendje szerint.Rokonaink, ismerőseink mind ateisták vagy vallásukat nem gyakorló hívek, így sajnos kisebbségben élek.Az anyagi problémákat ugyanúgy közösen oldjuk meg mint más párok. A megcsalás pedig eddigi 16 évünk alatt fel sem merült egyikünk részéről sem, de ez azt gondolom megint csak nem vallás hanem szeretet,megbízhatóság kérdése.