Isten jó? Mindenben segít? Akkor miért teremti betegnek az embert?





Lehet, hogy nem az én válaszom lesz a legjobb, mert én nem hiszek Istenben. De a kérdésedre válaszolva, hogy Isten jó-e (ha van) akkor azt mondom igen, jó. Miért? Mert megszülettünk, esélyt kaptunk arra, hogy egyáltalán éljünk. Nem azért jöttük a világra, hogy itt minden jó legyen - a vallás szerint ha a Paradicsomban Éve nem harap az almába akkor nem tett volna ki minket Isten a Paradicsomból.
Az élet minden területen harc, küzdelem. Ha vallásos vagy, akkor imádkozz Istenhez segítségért. De szerintem - és ezt úgy mondom, hogy nem hiszek benne - tett ő már elég jót ahhoz, hogy ne nevezzük rossznak.
Neked pedig gyógyulást kívánok és ne stresszelj, az csak ront a szíved állapotán.










Utolsónak: akkor bizony hívő vagy.
Ha az isten jó - akkor SEMMIKÉPPEN nem tesz rosszat. Egy kicsit sem, ideiglenesen sem, és próbának sem.
Akkor eleve tökéletesre teremtene (nem kellene próba), és a világ VÉGIG jó lenne - az első másodperctől az utolsóig.





Ha Isten maga a szeretet, nem teremti betegnek, nyomorultnak az embert. Olyan , mintha egy anya levágná a gyereke kezét, mert úgy szereti, hogy szerinte képes ezzel megbírkózni..
nem Isten műve sem a jóság, sem a betegség és bűn.
A Föld egy istentelen hely, mondhatni maga a pokol. Ha Isten itt jelen lenne megengedné hogy naponta 100 ezreket gyerekeket gyilkoljanak, kínozzanak, vagy haljanak éhen??
Csak remélhetjük mi emberi lelkek, hogy egyszer visszajuthatunk hozzá










Az egy mese, hgy ősbűn, meg alma, meg Éva... szerinted ezt az isten nem látta előre?
Akkor ki is döntött itt végül? Kinek az akarata?
Arról nem is beszélve, hogy valahol ott volt az ördög is. Ő miért lett gonosz? AZT nem látta előre az isten? Nem tudott intézkedni? Vagy netán eleve ezt akarta?
És végül ki kapta a büntetést? Az ördög - vagy az ember?





ISTEN igenis nagyon jo!
azt hogy egy gyermek betegnek szuletik vagy egy ember beteg arrol nem ISTEN tehet hanem, a satan! sajnos ha megszuletik egy gyermek ne adj isten beteg akkor arrol a bun tehet amit hordozz az anyja vagy az apja vagy annak az anyja apja, mert sajnos ez az artok oroklodik tobb generacion keresztul, DE HA VALAKI BEFOGADJA JEZUST AKKOR O RA meg a csaladjara mar ez nem vonatkozik mivel JEZUS ezt 2000 evvel ezelott felvitte a keresztfara szoval, ha valaki befogadja JEZUST akkor ott megtorik minden atok, betegseg, szegenyseg stb mert sajnos ezek a rosz dolgook az embereknek a bunei miatt lettek:(





Ja, úgy könnyű "istent" játszani, hogy csak a jó és szép dolgokat vállaljuk, a sok csúnyaságról meg az Ördög tehet!!
Akkor mégis ki, és hogy mindenható??





Isten egyszülött fia , Jézus Krisztus kereszthalált szenvedett értünk.
Ha , ezt valaki nem hiszi, akkor őérte imádkoznunk kell.
Amikor betegséggel, halállal találkozik az ember, ha gyenge a hite, akkor tévútra kerülhet.
Az igazi keresztyén tudja, hogy van örökélet.
A szeretet az amivel minden elérhető!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!