Istent ki teremtette?

Kérdés: Ki teremtette Istent? Honnan származik Isten?

Válasz: Az ateista Bertrand Russell írja “Amiért nem vagyok keresztény” című könyvében, hogy amennyiben igaz az, hogy minden dolognak kell, hogy legyen oka, akkor Istennek is kell, hogy legyen oka. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy ha Isten létezéséhez okra van szükség, akkor Isten nem is Isten (és épp ezért akkor egyszerűen nem is lenne Isten). Ez valójában a gyerekes “Ki teremtette Istent?” kérdés némileg elegánsabb felvetése. Még egy gyerek is tudja, hogy semmi sem származhat a semmiből, tehát ha Isten “valami”, akkor neki is kell egy ok, ugye?

A kérdés trükkös, mert alattomosan azt sugalja, hogy Isten származik valahonnan, aztán felteszi a kérdést, hogy honnan. A válasz egyszerűen annyi, hogy a kérdésnek semmi értelme. Mintha azt kérdeznénk: “Milyen szagú a kék?” A kék nem abba a kategóriába tartozik, ahol a dolgoknak szaguk van, tahát a kérdés maga hibás. Ugyanígy Isten sem abba a kategóriába tartozik, amelyben a teremtett, létrejött, okozott dolgok találhatók. Isten nem valaminek a következménye vayg teremtménye.

Honnan tudjuk? Nos, tudjuk, hogy a semmiből nem áll elő semmi. Így ha valaha létezett időszak, amikor abszolút semmi sem létezett, akkor soha semmi nem keletkezhetett volna, nem létezne ma sem semmi. De – mint azt látjuk – léteznek a dolgok. Éppen ezért, mivel soha nem lehetett olyan időszak, amikor semmi sem létezett, kell lennie valaminek, ami mindig is létezett/létezik. Ez a mindig-létező pedig maga Isten.

Ki teremtette a Teremtôt?

A filozófia jelen állapotában döntô jelentôségűvé lépett elô a közölhetôség. A televízió tudományos felfedezéseket ismertetô dokumentumfilmjei elkényeztetnek bennünket. S a jelen kérdés sajátos kihívása épp az, hogy meghökkentô egyszerűséggel és naivitással megfogalmazott formájában találkozik benne az élénk eszű tinédzser a filozófiát csak felületesen ismerô természettudóssal. Elôbbirôl tizenéveseknek tartott hittanórák tanúskodhatnak. Utóbbiról az Univerzum világszerte ismert tudósa nyilatkozott, a maga szintjén is föltéve a kérdést, ,,Az idô rövid története'' című portréfilmben. Holott ô a kozmikus ,,fekete lyuk'' nagyhírű fölfedezôje, zseniális matematikai gondolkodás birtokában: Stephen Hawking. S ez a kérdés az, hogy ,,Ki teremtette a Teremtôt?''

A kezdet és a vég a filozófia visszatérô problémája. A válaszadásra azonban nem a szaktudósok illetékesek, akkor sem, ha a kozmológia, ill. kozmogónia felôl közelítenek. Holott sokan az ô tekintélyükre hivatkozva bíznak a tudományos igényű válasz megfogalmazásában. A kérdésnek azonban a filozófus a szakembere. S a bölcselet története elárulja, hogy a számban és minôségben jelentôs többségben lévô filozófusok hogyan jutottak el a maguk sajátos útján az Abszolútumig, ,,amely'' -- vagy ,,aki'' -- az egyetlen kielégítô válasz a kérdésre. Ez a válasz pedig így fogalmazható: a Teremtôt mint Abszolút Valóságot senki és semmi nem teremtette, sôt nem is teremthette. Nem csak a pantheizmus tarthatatlan tehát, hanem az a feltevés is abszurd, hogy a Világegyetem és annak egyik bolygóján, a Földön kibontakozó élet hordozója, az általunk ismert anyag, öröktôl fogva létezik. Ez ugyanis visszafelé számolva a ténylegesen végtelen számú és ténylegesen végtelen idôkvantumú létezés föltételezését követelné meg. Teljesen világos és meggyôzô logikai zátonya ennek a feltevésnek az, amit már Schütz Antal megfogalmazott, s amire többször hivatkoztam: ,,Nem lehet minden mástól, mert a mindenen kívül nincs más''.

Kell tehát lenni egy végsô Valóságnak, ,,amely'' mindig volt és mindig lesz, ,,amely'' az egyetlen biztos hordozója és alapja a létezésnek, ,,amely'' tehát maga a Teremtô Valóság. Scotus Eriugena találékonyan így nevezte meg: ,,A Teremtetlen Teremtô Természet''. Ez a rejtélyes Ôsvalóság pedig a metafizika gondolati ostromának legfôbb célpontja. Esendô hasonlattal: ô a körhinta acél tartóoszlopa, miközben az Univerzum és benne mi is olyanok vagyunk, mint a körhinta acélhuzalain forgó elemek. A teljesen Önmagában Való, ,,amely'' a ,,keletkezô-elmúló'' és ,,változó'' létformák stabil fenntartója. Arisztotelész -- kevéssé szerencsésen -- ,,Mozdulatlan Ôsmozgatónak'' nevezte, holott a legdinamikusabb teremtô Valóságról van szó. A filozófia szaknyelvén kifejezve: nincs létében függô, relatív létforma Abszolút Való nélkül. Ez fogalmából eleve adott, kényszerítô erejű következtetés. Ahogyan a ,,fiú'' fogalmából következik az ,,apa'' léte, az ,,árnyék'' fogalmából a ,,fény'' léte, úgy következik -- belsô kényszerrel -- a ,,keletkezô és elmúló'' létformából a ,,nem keletkezô és soha el nem múló'' Létforma, a teremtett létezôbôl a Teremtô Létezô. Ez persze belátás kérdése, amelyhez érdemes kijárni a filozófia iskoláját -- akár magánúton is --, hogy szellemi tapasztalattá érjen, belsô evidenciává fényesítve a felismerést, amellyel túlemelkedünk a tinédzser és a nagy természettudós idézett kérdésfölvetésén: ,,Ki teremtette a Teremtôt?''

Szükséges tehát ehhez a valóságra való logikai ,,rálátás''. S meg kell érteni a nagy tudósok filozófiai esendôségét. Egy híres festmény -- mondjuk a Mona Lisa -- szépségét csak képi egészében ragadhatjuk meg. A nagy tudósok tekintélyes része nagyítólencsével, sôt mikroszkóppal vizsgálja a képet. Így közelrôl és élesen látja a részleteket, de nem szemléli eléggé a kép egészét. Eljuthat akár a festékszemek egyes atomrészecskéinek fotózásáig is, anélkül, hogy a kép esztétikai egészét megragadná. A létezés összefüggô egészének, magának a Létnek kutatói a filozófusok. Korunk tömegtájékoztatásában mégis a szaktudósok véleményét kérik ki, még a tudományuk határán túli kérdésekben is. És ez a baj. Ha a szaktudós -- mondjuk kozmológus -- eljut az ôsrobbanásig, mint a kezdetek kezdetéig és Univerzumunkat egy atomnyi ôsmagból eredezteti, akkor megkérdezik tôle: mi volt az ôsrobbanás elôtt? A gyanútlan szaktudós erre beleesik a csapdába és esetleg ezt válaszolja (egyébként megtörtént): ,,A Semmi''. Tehát a Semmi a teremtô Ôsvalóság? Holott a korrekt válasz ez volna: ,,Errôl kérdezzék meg filozófus kollégámat''. Amikor pedig a legvégsô végre, az Univerzum omega-állapotára kérdezünk rá, a kozmológia tudósához fordulva, akkor nem az a korrekt válasz, hogy megint a Semmi jelenti a végsô megoldást, a fizikai világ energiáinak totális elernyedésével és a kozmikus sötétséggel, a Weltnachttal. A korrekt válasz ez: ,,Ha pusztán fizikai energiák vannak és csupán azokkal kellene számolnunk, akkor a Kozmosz visszahullana a végsô sötétségbe. Ha azonban magasabb Teremtô Energia is létezik és magasabb létdimenziókkal is számolhatunk, akkor nem ez a végsô felelet. Ebben átadom a szót a filozófusoknak.'' A létbizalom képviselôje egyszerű és logikus választ ad: ,,Mivel a Semmit ki kell iktatnunk mint végsô magyarázó elvet, ésszerűen feltételezhetjük, hogy ugyanaz a Teremtô Valóság, ,,amely'' elindította kibontakozásának kozmikus útjára a Világegyetemet, újjá is teremtheti azt''. A végsô okot keresve az Abszolútumot mint Teremtô Ôsvalóságot nem tudjuk kikerülni. A metafizika minden útja ôhozzá vezet. És tôle nem vezet tovább, visszafelé a létben. A metafizika ,,visszaszámlálása'' eddig ér el.

Ki teremtette hát a Teremtôt? Csak nem veszi komolyan egy igényes gondolkodó, hogy a Teremtôt egy másik Teremtô teremtette, azt ismét egy másik, és így tovább, a végtelenségig. A hosszú sorban ütôtávolságra elhelyezett dominók visszatérô példáját idézve: eszerint minden dominót egy elôzô másik dominó ütött volna el. Csakhogy a ,,minden'' dominón kívül fogalmi képtelenség föltételezni egy rajtuk kívüli ,,másik'' dominót, mint arra részletesebben utaltam. Ez a legközérthetôbb példa.

Lehet, hogy sokat kell együtt gondolkodni az olyan kivételesen nagy filozófusokkal, mint Arisztotelész vagy Aquinói Tamás, Leibniz, Pascal vagy Spinóza. El kell jutnunk a belsô tapasztalásig, a bennünk kiérlelôdô gondolat-evidenciáig. Akkor világossá lesz elôttünk, hogy az elemzett kérdésfölvetés a filozófiába még csak belekóstoló tizennégy évesekre jellemzô, amelyre meg kell tudni adni a választ. Akkor is így van ez, ha olyan kiváló természettudós, mint Stephen Hawking szintén megkérdezte egyszer, és ugyanazzal a gyanútlan filozófiai naivitással: ,,Ki teremtette a Teremtôt?''

Az a baj, hogy a teremtés egy kényes szó...ugyanis befejezettséget éreztet velünk. A teremtés még nincsen befejezve...hanem folyamatos. Másrészről Isten egy olyan dolog, ami teljes értékű, vagyis minden létezik benne egyszerre. Tehát ha minden létezik benne egyszerre, akkor ugye változatlan, mert hát mivé változzon, ha teljes? Ha pedig változatlan, akkor nem esik a születés és pusztulás effektus alá, mivel nem változik...a születés és pusztulás a változás velejárói...ugye az idővel vannak összefüggésbe, és azt tudjuk az időről, hogy az események pillanatról pillanatra való váltakozása az. Ha ezt sikerült jól megérteni, akkor rájövünk, hogy a van egyetlen egy valami, amit nem kellett "teremteni", hiszen az szolgál minden változás alapjául, hiszen önmaga az változatlan...s ez az Isten. :)

üdv

26/F

LastOne.Left

"20:37 - Ki kell ábrándítsalak: VAN = LÉTEZIK. Ha figyeltél volna az ált. isk. magyar nyelvtan óráidon, akkor te is tudnád. Nem véletlenül nevezik "létigének". ;)2

Még jó, hogy ontológiai szempontból nem a magyar nyelvtan, főként annak mai használata dönt:-)

Ha figyeltél irodalom órákon: "Az ember csak létezik. Egyedül Isten VAN." (Pilinszky János)

Ógörögben még az életre is két szó van: biosz és dzóé. Az előző biológiai értelmeben véve létezést,életet jelent. A másik a létezés magasabb szintjét. De hát ugye, a modern nyelvek ezt nem tudják már kifejezni....

03-18 03:16"-nak

A világegyetem és "Isten" keletkezését nem hasonlítanám össze (bármennyire is tudományosnak véljük a filozófusok gondolatiságát), ugyanis az első az szigorúan materiális, ellenben az isten-feltevés egyértelműen személyre utal.(és, mint ilyen puszta fikció.-és igazából ez utal kissé gyermekded, primitív logikára; valami azért van, mert VALAKI csinálta, ezt akarta...)Ha a húr- és/vagy membrán-elméletet véljük (vagyis egy mi világunkat megelőző világot) eredetnek, akkor is valamiféle "anyagi"létezőséget feltételezünk.(Nem biztos, hogy a klasszikus értelemben vett matéria, hisz ma is megkülönböztetünk negatív anyagot, vagy Sötét anyagot)Ellentétben a különféle vallások által megfogalmazott istenképekkel, aki személy(!)

A tudományos gondolkodás abból indul ki, ami van, ebből próbál visszakövetkeztetni.A filozófia (,vagy metafizika)pedig feltételez egy transzcendens "Erőt/létezőt/valamit/istent" és ezzel próbál szinkronba hozni.(személyesség okán, nyilván nem bír érzelemmentesen következtetni)