A vallásos és hívő emberek, ha Istenhez imádkoznak, midig az ég felé néznek. Istent miért az "űrből" várják?
Figyelt kérdés
2011. jan. 27. 08:56
21/25 anonim válasza:
Ezt magyarázd el légy szíves annak a rengeteg orvosnak, kutaónak, tanárnak, tudósnak, írónak és filozófusnak, aki hisz Istenben, és a könyveken, tudományon keresztül csak még közelebb került hozzá.
22/25 anonim válasza:
Ne vitatakozzanak Isten létében,vagy nem létében.Fentebb írtam Berzsenyi Dániel vers részletét.Tessék elolvasni.
23/25 anonim válasza:
Nem minden vallás úgy imádkozik , hogy az ég felé néz!! Pl. a muszlimok a foldre néznek és úgy imádkoznak!!
24/25 A kérdező kommentje:
02-01 22:31
Bocsi egy dolgot elfelejtettem:
Mikor Apámnak elmondtam, akkor a kezembe nyomta Erich von Daniken "Az istenek is űrhajósok voltak" (2001) című művét. Négy nap alatt kiolvastam. Ráadásul még több hasonlót is írt. Javaslom neked is. Ez az ember gondolkodott a szent könyvekben leírtakon a mai kor tudománya alapján. Feltételezéseinek lehet valóság alapja is!
2011. febr. 6. 19:32
25/25 anonim válasza:
szerintem, aki így imádkozik, inkább azt fejezi ki, hogy nyitott isten előtt, nincs takargatnivalója.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!