Ahány ember, annyi igazság?

De van igazság, vannak szigorú törvények, melyeket be kell tartanunk, mert különben kárt szenvedünk.

Az, hogy az emberek szeretnek a saját fejük után menni mindenben, még az öntörvényűség sem akadály, az nem jelenti azt, hogy nem létezik egy egyetemes erkölcsi törvény és Törvényhozó!

18:15

természetesen,okos ember más kárából tanul.

a kizárólagos öntörvényűség pedig valóban nem előnyös.

a bölcs viszont saját kárából tanul. :)

üdv

26/F

LastOne.Left

Képzelj el öt gyereket: az első ógörög időkben él, a második a buddhista, a harmadik a keresztény középkorban, a negyedik egy ateista korban, az ötödik meg 21.századi wicca szülők gyermeke.

A család és társadalom tart egy vallást, ami a gyermek belenevelődik. Az édesanya beteg lesz, de csodával határos módon meggyógyul - ki mit fog mondani?

Az első gyermek Apollónnak visz áldozatot, és neki köszöni meg a gyógyulást. A második Visnu és Síva oltára elé tesz virágot hálaképp, a harmadik Isten és Jézus kegyelmét érzi majd, a negyedik azt mondja, ilyen a véletlen, az ötödik pedig úgy véli majd, az Istennő és az Isten jelölte ki ezt a betegséget, és nekik lesz hálás a gyógyulásért.

A gyógyulás ígyis-úgyis megtörténik, akárki akármit mond, és mindenki a saját istenének, a saját igazának tartja majd a dolgot. Ugyanígy, amikor imádkoznak, segítséget kérnek az égtől vagy épp a saját erejükben hisznek - ezek közül egy nem más, mint hazugság, beképzelés, bűn és hülyeség? És ha esetleg igen, akkor is: mi adna okot ennek az öt embernek, hogy másban higgyen, amikor a csodát, a reményt, az erőt a saját vallásukban vagy vallástalanságukban is megtapasztalták? Mert nyilván a buddhista nem fogja azt mondani, hogy ugyan én Sívától kértem csodát, a csoda meg is esett, de azért mégis Jézus létezik. Mert Jézus semmit nem adott neki. Ugyanígy az ateista sem fogja azt mondani az Odüsszeia elolvasása után, hogy azért sikerült neki valami, mert Apollón segítette. Mert nem ezt tapasztalta.

És azért tényleg nagy hülyeség és logikátlanság lenne, ha valaki a hitet a tapasztalatok fölé emelné. Mert hát a vallások nem mások, mint utak. Nem végső igazságok, csak utak a végső igazság felé. Ahogy az 1+4, a 2+3, a 7-2, a 2*2.5 eredménye is 5 lesz. A számokat másképp rendezhetjük, más egyenletekkel, de a végeredmény mindig ugyanaz. Ere mondják, hogy miden út Rómába vezet...

Lastone.left.

Na az igaz:)

Csak egyetlen igazság van, de mindannyian másféleképpen gondolkodunk és értelmezzük a körülöttünk lévő jelenségeket. Képzeld el az igazságot vagy a valóságot mint egy hatalmas, gyönyörű festményt, amit az emberi részletező, analitikus gondolkodás több darabra szétszedett.

Képzeld el, hogy minden vallásnak, filozófiának jut egy-egy darab belőle. Mind megtalálta az igazságot, de jaj, mi történt?

Akinek a festményen szereplő emberalak sötétkék köntösének darabja jutott, az másként írná le a festményt, mind akinek egy másik alak bordó ruhája, esetleg egy gyermekarc, egy csontsovány test, vagy a keresztfa egy darabja. Ha megkérdeznék: a kezedben tartott vászondarabból milyennek gondolod a festményt, azaz a számodra megnyilatkozott igazságból milyennek gondolod a valóságot, különböző válaszokat kapunk.

Ma már utána nézhetünk sok mindennek, sokat tanulunk, bővíthetjük a nézőpontunkat. De az Igazság meglelése, minta teljes festmény kirakása: egy isteni sugallat, látomás, kegyelem dolga.

Freya

"Végezetül,mire jó ha valaki hisz? "

A hit azért kell, hogy soha ne legyél beteg. A hit gyógyít nem megosztja az embereket. Nem érdekel ki hisz és ki nem. Nézd meg, aki iszik, kábszerezik, bagózik, mind-mind hite vesztett ember, akiknek nincs reménye.

Remény nélkül nehéz élni. Reménytelenség szeretethiányt okoz. És a szeretet hiánya értelmetlenséget.

"Végezetül mire jó ha valaki hisz?"

Kérdezd azokat, akik hisznek. Ők nem fognak neked panaszkodni.

Nem, Kérdező, objektív igazság csak egy van (már ha van olyan, és nem csak mátrix vagy valami hasonló... ezt sosem tudhatni bizonyosan).

Csakhogy egyikünknek sem áll módjában ezt az egy igazságot maradéktalanul megismerni. Egyrészt, mert a tudomány is például "szép sorban" tud csak haladni, másrészt, mert már a meglévő össz-tudásunk is réges rég nagyobb, mint amit egy mégoly intelligens ember agyába be lehetne szuszakolni.

Isten létezése pedig különösen is nehezen vizsgálható téma.

... Ezek miatt az, amit a világról gondolsz, nagyobb részt mindig csak hit marad.

Ami a legérdekesebb: ha az, amit a világról gondolsz, összepasszol azzal, amit a világról "tapasztalsz", akkor két lehetséges elgondolás közül -például hogy van-e Isten- nem az a jobbik, amelyik megfelel annak a bizonyos objektív valóságnak.

Hanem az, amelyikhez igazodva teljesebb életet tudsz élni.

Csak gondold végig. Az, amit az "életednek" tartasz, alapvetően csak a jelen pillanatban "kérlelhetetlen objektív valóság", de még azt is torzítja egy csomó szubjektív tényező.

De a múltad és a jövőd, ami az "életed" nagy részét kiteszi, valójában egy emlék-és vágy-konglomerátum, egy törtnénet, ha úgy tetszik, és az időd legnagyobb részében nem attól érzed magad boldognak vagy boldogtalannak, ami épp az adott másodpercben történik veled, hanem attól, amiről ez a történet vagy annak egy része szól vagy nem szól.

És a vicces az, hogy meglepően tág határok közt te választhatod meg, hogy miről szóljon.

És ami a legdurvább: az, hogy mit fogsz csinálni a "jelen" másodpercben és ezzel hogyan határozod meg a "jövő" másodperceket, na meg azt, hogy hogyan fogod magad érezni bennük... az jobban függ attól, hogy milyen történetet raktál össze magadnak, mint magától az "objektív valóságtól".

Erre jó a hit.