Miért jár ugyanolyan szertartás egy jó és egy rossz embernek?

20-as kommentelő: Békesség neked!

Nincsen olyan ember, akinek ne volna valami tisztább pillanata, mint ahogyan olyan sem, aki csak igazabb lelkületű volna. Nem jók és rosszak vagyunk, hanem emberek, gyarlók, vétkezők, akik tudnak jót is cselekedni Isten kegyelmével. Így őrlődünk egész életünk során, de a mérték a fontos. Tökéletes ember nincsen, még ha annyian is jónak hiszik magukat. Az ember főleg képmutató, hazugságban élő, felemelkedett, rosszindulatú és közönyös az Igazságban. Persze tud Isten által tisztább dolgokat is cselekedni, mivel minden, ami jó és igaz Istentől való, nem embertől. De az ember szíve alapvetően romlott; ezzé vált, hogy egyre inkább eltávolodott Istentől. Pedig lélekben gyermekeknek teremtett minket az Atya, mégsem fogadtuk, fogadjuk el az ajándékát, hanem mindig az élet ellen törünk, mivel bízunk magunkban, a másik emberben, szeretjük a vágyainkat, a világot.

Azt mondja Krisztus, hogy gyűjtsünk lelki kincseket, mennyeiket, amiket a rozsda nem emészt meg és a moly nem rág meg. Amik majd kezeskednek értünk az ítéletkor. Tudta ő is jól, hogy az ember nem jó és rossz, hanem gyarló, tudatlan, megtévesztett, lélekben beteg, aki képes a jó cselekedetre Isten által. Ezért a fontos az, hogy miből mennyit gyűjtünk. A mérlegen mi nyom majd többet, a menyei kincs vagy a lom.

Onnan lehet tudni, élni lélekből, hogy egyetlen ember sem lehet velejéig csak gonosz, hogy mindannyian voltunk újszülöttek, gyermekek! Emiatt senki sem lehet csak gonosz. Amit te is nem látsz, egy állítólagos ilyen embernek is vannak érzelmei, sír, amikor te nem látod. A szívbe csakis Isten lát bele, hogy ki milyen is valójában teljességében. Magam is képes vagyok megítélni lélekből már az embertársaimat, de az nem olyan mélységű, mert csak Isten Ítélhet meg személyválogatás nélkül, igaz módon. De azt magam is megítélhetem és ítélem is az Ő kegyelméből, hogy amikor valaki szólja az Igazságot, hinti a magot és cserébe megalázzák, szóban bántalmazzák, testileg fenyítik, lepontozzák azért, mert irigyek, mert nem akarnak szembesülni, az bizony minden, csak nem igaz cselekedet. És a legtöbb ember ilyen, mégis jónak hiszi magát, mert neki vallása van, állítólag Istenben hisz, mert dicsérik, hogy ő bizony jó ember, jószívű.

Te nem láthatod annak az embernek az életélt mélységében, sem a szívét, akit te említesz példaként. Lehetséges, hogy neki meg te vagy olyan, amit te róla feltételezel. Vannak valóban az Élet útjáról letért emberek, akiknek a szíve megkövült már szinte teljesen, akik szándékosan ártanak, gyilkolnak, rombolnak, hazudnak. De vannak náluk rosszabbak is! Mert lehetséges, hogy ők mélyre süllyedtek, de nem hárítanak, hanem elismerik azt. Viszont az emberek zöme képmutató, és azt hiszi, hogy ő jó ember. Ez még annál is lejjebb van. És rengetegen ilyenek. Mert a gyilkos, erőszaktevő ráébredhet még arra, mit cselekszik, és Isten kegyelmével újjászülethet, de a képmutató ember meg nem változik. Aki elmegy a templomba, unottan elmond pár imát, aztán hazamegy, kiposztolja párszor az Istenről megfogalmazott érzéseit, gondolatait, és videókat készít, hogy ő milyen boldog az Úrban. Ismerős? Imi a kivételekért, és persze ez csak egy példa, de azért hozom fel mindig a vallást első helyen, mert itt van a leghatalmasabb megtévesztés és képmutatás.

Nem az a kérdés, hogy ki miért jó vagy rossz, kiben milyen mértékben van igaz és hamis, hanem az, hogy az én szívemben mi honol. Mert akkor tudom majd magam is hinteni az Igét és tárgyilagosan megítélni az embertársaimat lélekből, akkor leszek hiteles, ha fokozatosan szembesülök azzal, ami a szívemben van.

Nem létezik olyan, hogy az ember vegyes, mert minden döntésünket a jelenben hozzuk meg, és egyszerre vagy igazul cselekszünk vagy vétünk. Ezt nem lehet keverni, meg vegyesen csinálni. Amint Krisztus mondja, vagy az Isten vagy a Mammon. Válasszunk végre térfelet. Aki megveti Istent, gyalázza, még az is különb annál, aki csak a szájával hirdeti őt, de szíve mást érez, mert ez a képmutatás. Nem a másik emberrel szükséges foglalkoznunk, hanem azzal, mi van bennünk. Megítélni lehet a másikat, megfedni, de nem annak a kárára, hogy a vele való foglalkozás elvonja a figyelmünket a saját szívünkkel való szembesüléstől. Nincsen jó és rossz ember: emberek vagyunk tiszta és gyarló pillanatokkal, érzésekkel, döntésekkel. Arra lehet azt mondani, hogy rossz talán, aki szándékosan árt másoknak. De még rá sem, mert neki is lehet igazabb pillanata, amit nem látunk, mert a szíve sírhat, kérhet feloldozást, aminek a hangját nem halljuk; azt csak Isten látja. Magam már élem Isten kegyelméből, hogy minden vagyok, csak jó ember nem. De rossz sem vagyok, hanem tudatlan még, amikor elbukom, lélekben beteg, aki rászorul az Ő kegyelmére.

Az emberiség Igaz Istenének a Lelke adjon a kegyelméből!

Üdv.

A 12-es kommentelő úgy fogalmazza, hogy nekik, mint keresztény hívőknek a szeretet parancsba van adva. Parancsba! A szeretet! A szeretet nem parancsolható, az nem erőszak, indulat. Az Ószövetség Ördöge, a Jehova/Jahve az, aki a Tízparancsolatban mit csinál? Tilt! Ne csináld ezt, ne csináld azt. Parancsba adja a tiltást, és elvárja, hogy őt szeressék, neki áldozzanak. Mivel az ember nem tiltásra lett teremtve, hanem az igenre, ezért persze, hogy az emberek zöme, úgy a hívők is megszegik a parancsolatokat, mert a tiltott gyümölcs vonzó és lédús. Nem tiltani kell, nem parancsba adni a szeretetet, mert ami parancsba van adva, az a tiltás!

Az emberiség Igaz istene nem tiltó, nem áldozatot váró, hanem szerető, elengedő, gyengéden, de következetesen nevelő, megfedő, de fel is emelő. Mit mond Krisztus, mi a két nagy parancsolat: Szeressük Istent, és szeressük a felebarátainkat. Ennyi. Hol van itt tiltás? Sehol. Mert ez a két Istenség két külön! Ószövetség - Ördög, a test, Újszövetség - Isten, a lélek.

Aki parancs által akar szeretni, az mindent tesz, csak szeretni nem szeret.

Az emberiség vallás nélküli Igaz Istene adjon a kegyelméből!

Üdv.