Lehetek sátánista ha nem hiszek a Sátánban?
3
Kifejtenéd, hogy így hogyan lesz valakiből agnosztikus?
A LaVey-féle sátánizmusnak pont az a lényege, hogy nem a Sátán létezésében hisznek, hanem a Sátán által sugallt értékrendben. Egy frappáns megfogalmazással találkoztam azzal kapcsolatban, itt az -izmus jelentése miért fontos. Egy marxista sem Marx létezésében hisz, hanem azokkal a gondolatokkal, amit Marx papírra vetett. Ahogy attól, hogy valaki hisz abban, hogy Marx létezett, attól még nem lesz marxista, hiszen nem azonosul Marx célkitűzéseivel; úgy lehetnek akár azonosulni a marxizmus eszményével úgy, hogy valamiért az a meggyőződésed, hogy maga Marx nem létezett.
A LaVey-féle sátánista nem hisz a Sátán létezésében. Bocsánat a durva megfogalmazásért, de talán így lesz a legérthetőbb. A sátánista számára a Sátán egy fiktív, kitalált mellékszereplője a Biblia című mesekönyv egyik-másik meséjének. Viszont helyesnek, követendőnek tartja azt az értékrendet, azt a szellemiséget, azt a gondolatiságot, amit a meseíró ennek a – számára fiktív – szereplőnek a szájába ad. Hasonlóan ahhoz, ahogy tudjuk, hogy nem létezik a Gyűrűk ura világa, és nem léteznek a regénynek a szereplői, de ettől még jónak, helyesnek, követendő példának tarthatjuk az egyik szereplő erkölcsét, tetteit, törekvéseit, és helytelennek tarthatjuk a másik szereplőét. Nem kell hinni Gandalf létezésében ahhoz, hogy az általa képviselt értékek helyességében higgyek és megpróbáljam elsajátítani azt az értékrendet, amivel ő rendelkezik.
Milyen alapon állítod azt, hogy a Sátán teremtett bármit is ha közben nem hiszed, hogy a Sátán létezik?
Esetleg engedélyezték a reggeli nyugtatók előtt az internet használatot?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!