Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Létezhet bűn azért, mert...

Létezhet bűn azért, mert Isten saját magát kötözte meg?(Teodicea)

Figyelt kérdés

Nagyon nehéz megfogalmaznom a kérdést, de a minap belefutottam egy kérdésbe és vele együtt egy problémára, melyre aktívan keresem a megoldást:

[link]


Elmélkedtem tehát, hogy hogyan is lehetne megoldani a problémát úgy, hogy a Bibliát sem éri csorba és az összhangban van a modern kori tudományos gondolkodással is.

Az alap probléma:

A teodícea Isten igazolását jelenti; magyarázat a rossz jelenlétére a világban. Arra a kérdésre akar válaszolni, hogy a jó Isten miért engedi meg a rossz megnyilvánulását, ezzel megoldva a gonosz problémáját. Ide tartozik a (keresztény) Isten feltételezett jósága és az ártatlanok (például kisgyermekek) evilági szenvedései közötti ellentmondás megmagyarázása.


Sokan sokféleképpen próbálják a megoldást megtalálni, de mindig jön, ha másnem a tudomány és a megoldás a kukában landol.


Én pedig úgy vélem , létezik a megoldás:

Isten jóságos, mindenható és okkal tűri meg a rosszat, a Biblia pedig igaz. A megoldás pedig abban rejlik, amiről régen nem gondolkodtak, ma pedig sci-finek tartják, ám az elméleti fizika és Einstein szerint nagyon is valószínű a létezése. Ez pedig az időutazás.


Az alapfeltételezés, hogy Isten mindentudó. Így pontosan ismeri a végkifejletet, hiszen már járt ott. Sőt, a jövőben keletkezett.

Elméletileg pedig a kezdet előtt nem lehetett semmi. Még Isten sem volt, idő sem volt, egészen addig, amíg el nem kezdődött a teremtés.

A rossz megengedésének az oka pedig a jövőben keresendő, ahol a teremtés kiindult. Isten mindentudása is ebből fakadó, hogy a régmúltba teremt, és azonnal látja annak következményeit, hiszen Ő maga a távoli jövőben helyezkedik el.

Egyben pedig, mivel mindenható pontosan hatalmában áll bárhol, bármilyen módon beavatkozni az egész történelemben. Isten számára az idő és a történelem olyasmi, mintha festene. Mi pedig halandók a végeredményt láthatjuk. egy pigment vagyunk a festményen és nem láthatjuk az egész képet.


Biblia alátámasztja, hogy Isten képes az időt és a teret manipulálni.

Például Mózes felment a hegyre az Úrhoz. Illés felment a hegyre az Úrhoz.

Jézus is felment a hegyre, ahol ott volt Illés is és Mózes is.

jelenések könyvében pedig úgy mutatkozik be , hogy Ő az alfa és az omega, az első és az utolsó , a kezdet és a vég.


Aztán ott van Jézus, aki szintén elmagyarázza:

"Senki sem törhet be az erős ember házába, és nem rabolhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erős embert. Csak akkor rabolhatja ki a házát." (Márk 3:27)


Isten tehát bár mindenható, de mindenhatóságát meghatározza saját létezése. Így pedig Isten a legerősebb, mivel Istent egyedül Isten képes megkötözni. Ami rossz pedig a világban megtörténik, az szükségszerű, mert nélküle Isten sem válhatna Istenné vagy nem alakulhatna ki.


Kezdetben Isten pontosan ezért még látványos módon szólhatott bele az ember mindennapjaiba. Később pedig egyre kevésbé látványosan. Ma pedig ott tartunk, hogy Isten egyáltalán nem mutatkozik látványosan, hanem szinte észrevétlenül a hitbe és bizonyíthatatlan bizonyságokba burkolódzva hangolja finomra a történelem menetét, hogy az a kellő végkifejletben beteljesedje. Biblia szerint az Emberfia eljövetelében.

Egyszerűen szólva maga a létezés nem történhet másképpen, mert bár Isten jó, létéhez elkerülhetetlen, hogy háborúk, tragédiák és szörnyűségek is legyenek a világban, mert nélküle Isten sem létezne, Isten nélkül pedig az ember sem és a teremtés sem létezhetne.


Elméleti szinten pedig az időutazás megengedett, Einstein relativitás elmélete sem zárja ki. Elméletben vissza lehet menni az időben, csupán változtatni nem lehet rajta.

[link]


Azt pedig már a Bibliából is tudhatjuk, hogy ami embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges.


Én arra gondoltam, hogy Jézus az a személy, aki azzá az Istenné válik a távoli jövőben, aki megteremtette a távoli múltban az egész mindenséget.


Értitek, hogy mire akarok megoldást találni? Értitek a megoldás kulcsát?


Mert az a probléma, hogy nehéz tömören felvázolni ezt az egészet.



2023. dec. 9. 16:09
1 2 3 4 5 6 7
 51/61 Tatyó ***** válasza:
68%

Még egy kicsit jöttem okoskodni :) Kicsit belegabalyodtam a "szempontjaimba" már de: pl egy labda tökéletességének vannak mérvadó szempontjai : alakja, anyaga, tulajdonságai(pattog) stb. De nem felel meg egyéb szempontoknak, nem világít, nem zenél , mert ezek nem mérvadó szempontok, de attól még mint labda, lehet tökéletes.Tehát

milyen mérvadó szempontokat kell felállítanunk a tökéletes teremtő vizsgálatához? Darkmoon80, a témában talán sok mindenben egyet értek Veled, és valójában csak magamat próbálom győzködni ezzel az egésszel, hátha találok valamit, bízom benne, hogy a világban jelenlevő szenvedések nem végérvényesek és értelmetlenek, tudatunk nem csupán fizikai testünk létezésének következménye, és hogy nem veszünk a semmibe, mert talán a semmi nem is létezik. Na részemről ennyi.

2023. dec. 12. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/61 Darkmoon80 ***** válasza:
82%
OK, nemsokára válaszolok neked.
2023. dec. 12. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/61 Tatyó ***** válasza:
16%
Ok. Várom, de agymenést kaptam, nem tudok le állni, még egy közhelyes analógia, amivel ugyanazt szajkózom: laikusként kritizálok egy épülő, félkész házat és építőjét, hogy miféle ház ez: nincs ablaka, teteje, és kritikámban odáig jutok, hogy ezt nem is építi senki csak úgy lett. Szerintem még "teremtés alatt" vagyunk, ha lehet így fogalmazni.
2023. dec. 12. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/61 Tatyó ***** válasza:
100%
Darkmoon80 / 35 : Tudtommal a gömböcnek csak egy stabil állapota van, tehát akárhogy teszem az asztalra, az mindig egy bizonyos "pozícióban" fog stabil, nyugalmi helyzetbe kerülni. Az összes többi instabil, amiből kibillen, fordul, "mocorog", és visszaáll stabil helyzetébe. Elméletileg egyensúlyban lenne fejjel lefele is, de ez nem stabil. Tehát két egyensúlyi állapota van, és egy stabil. Kedves Kérdező, jól be vittük a posztodat az sűrű erdőbe.
2023. dec. 12. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/61 Tatyó ***** válasza:
100%
Magamnak (tatyó) 54 -hez: hibáztam elírtam: "Tehát két egyensúlyi állapota van, és egy stabil" javítva: Tehát két egyensúlyi állapota van, amiből az egyik stabil. Már habzik az agyamban a víz...
2023. dec. 12. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/61 Darkmoon80 ***** válasza:
100%

Sok minden "lehet"...

Sok minden le lett írva. Talán egyes részleteket ki kell jobban bontani, hogy érthetők legyenek.


(

Hozzáteszem, én csupán a rendelkezésre álló információk alapján szerintem logikus módon vonok le következtetéseket, de koránt sem biztos, hogy mindenben igazam van. Bármikor bármelyik érvelésemet lehet kritizálni - érvekkel(!). Itt elsősorban a mindent gondolkodás nélkül visszautasítókra gondolok, akik csak azért akadékoskodnak mindenféle alap nélkül, mert nem tudják elfogadni, hogy valakinek kevés az alátámasztásként, hogy ők másként HISZIK!

)


Visszatekintve:


37:

Igazad van, meg kell határozni a tökéletesség mire vonatkozik.


Isten pl. nem tökéletes gömb, mert nem gömb, hanem Isten.


Vagyis a tökéletességet az ADOTT dolog viszonylatában, annak tulajdonságai leíró halmaz elemeire kell vonatkoztatni.


Első lépésben tehát definiálni kell Isten egy vagy több tulajdonságát, majd utána megvizsgálni, hogy egy adott (RÁ VONATKOZÓ) tulajdonság eleget tesz-e a tökéletesség definíciójának.


Így a konkrét kérdéshez kapcsolódóan Isten szempontjából a vizsgált tulajdonság a teremtés. Vajon Isten tökéletes teremtő, vagy nem az?

2023. dec. 12. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/61 Tatyó ***** válasza:
75%
A teremtés nem tulajdonság, hanem cselekedet, a tulajdonság ebben az esetben a tökéletesség. Tehát a teremtése alapján próbáljuk a tökéletességét minősíteni. A teremtés pedig egy folyamat, amiről ítéletet hozni csakis a folyamat kifejlete után lehet igazán. Én erre csak akkor tudnék válaszolni, ha a teremtés egészét tudnám megvizsgálni, jelenleg csak apró részeket látok, ezért téves követeztetésekre juthatok. Már téves következtetéseim léte is utalhat egy tökéletlen teremtőre, de szerintem jelenleg a tökéletesség is relatív. Pillanatnyilag ennél többre nem jutok, nekem is kevés, de kíváncsian keresem a válaszokat.
2023. dec. 12. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/61 Tatyó ***** válasza:
75%
Darkmoon80 / 56: De elfogadom tulajdonságnak is.
2023. dec. 12. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/61 anonim ***** válasza:
0%

Na hát ez a válaszod egy nagy semmi volt Darkmoon.



"Az írásod embertelensége megdöbbent!


Ennyi elvakult fanatizmussal, csúsztatással és logikai hibával ritkán találkozni."


Ez pusztán retorika, lenézés, és érzelmi manipuláció.


Én vagyok az embertelen? Te vagy az embertelen a nyomorult világképeddel együtt, ugyanis míg én reményt adok nekik te az összes reményt elveszed tőlük. És az ateista világképed nem csak a keresztény túlvilági élet létezésének tagadására igaz, hanem az összesre.

Én vagyok az embertelen? Közben te vennéd el a haldoklóktól és szenvedőktől azt a kis maradék reményt is, hogy egyszer valaha jó lesz majd nekik, egy másik világon.


"Kár, hogy adós maradtál azzal, hogy akkor ki vagy mi volt a hibás!"


Éppen az a lényeg, hogy senki nem volt hibás.



"Ezt kérdezd meg a bordélyokba eladott kislányoktól, a végstádiumban kínban fetrengő betegektől, az éhen halt gyermeküket sirató anyáktól, vagy a férjüket hiába hazaváró katonafeleségektől..."



Ez nem érv, pusztán csak érzelmekre akarsz hatni.



"Akkor mégis csak Isten áll a bűnbe esés mögött???"


Nem tudsz szöveget értelmezni, vagy nem akarsz?


Nem érted mi volt előző kommentem lényege?


Ha Isten előre tud mindent, azt is tudni kellett, ha teremtés előtt szembesíti az embert bukásával, sorsával aztán felajánlja neki, hogy így is szeretne-e létezni. Nyilván ha nemet mondtak volna, akkor nem teremtette volna Isten az embert. Így aztán már Isten végképp nem hibáztatható semmiért. Ennyi lett volna...


Arról már nem én tehetek, hogy a te szegényes fantáziád annyiban kimerül, hogy Isten teremtette ilyennek az embert meg a világot ezért Isten a hibás. 12 éves gyerekes szint.........



Na de ha mindez még nem is lenne elég: akkor és ott miért nem kérték meg Isten, hogy törölje ki az embert a teremtésből? Na ugye.....


De még ha most megjelenne Isten kivétel nélkül mindenki előtt és ha akarjuk egy pillanat alatt eltörli a teljes teremtés, az emberiséggel együtt. Elhiheted hogy az emberiség túlnyomó többsége inkább a létezésre szavazna. Na ugye......



"Olcsó fogás, kitérsz a válasz elől....


Szerinted van aki beveszi?"


És te komolyan azt hiszed nem lehet megmagyarázni mi?

Na majd ha lesz kicsit több időm kifejtem.



"*Az ember számára az nem is lett volna teljes értékű létezés*


Mondod ezt a meleg szobádban ülve, a számítógéped billentyűit püfölve.


Vajon akkor is ezen az állásponton lennél, ha rád is ez a sors várna?"


AKKOR IS EZEN AZ ÁLLÁSPONTON LENNÉk! Elfogadnám a sorosom, ahogyan Krisztus elfogadta kereszthalál általi sorsát.



"*Igazából a teremtésre már közvetlen bizonyítékaink vannak.*



"Hmmm...


Merész állítás, de INDOKLÁSOD(???) csak mese habbal"


Te miről beszélsz? Tudom, hogy öreg vagy de videójátékot azért csak láttál már.... Chat GPT-t? semmi?



"Az, hogy te képtelen vagy felfogni őket, téged minősít, nem a bizonyítékokat (melyek a teljes tudománnyal vannak összhangban)."


Nem azt mondtam, amit a tudomány állít az mind hamis, hanem azt, hogy Istennek is bőségesen volt köze hozzá.

2023. dec. 12. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/61 Darkmoon80 ***** válasza:
86%
Szánalmas vagy.
2023. dec. 12. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!