Az ateisták szerint mitől értékes az emberi élet?
#6
"miben nyilvánul meg az, hogy az ember Isten képmása?
Mi a hasonloság az ember és Isten között?"
„Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket” — mondja az ihletett feljegyzés, de ez mit jelent? Hogyan lett az első emberpár Isten képmására teremtve? 1Mózes 1:27.
Vajon külsőben hasonlítottak Istenhez? Nem, ez lehetetlen. Az ember hús-vér teremtmény, és úgy lett megtervezve, hogy a földön éljen. Isten szellem, felfoghatatlan égi dicsőségben él, amelyet az ember meg sem közelíthet: 2Mózes 33:18–20; 1Korinthus 15:50. Hogyan teremtette akkor Isten az embert az ő képmására? Az első ember képes volt Isten kiemelkedő tulajdonságait gyakorolni — a szeretetet, az igazságosságot, a bölcsességet, a hatalmat vagy erőt —, valamint még egyéb tulajdonságokat.
bölcsesség.
Isten bölcsessége volt látható abban, hogy próba elé állította az első emberpárt. Ha szerettek volna megmaradni Jehova egyetemes családjában, és ha szerettek volna az emberi faj szülőiként örökké élni, példát kellett mutatniuk a hűségben és az igaz imádatban. Éppen ezért Jehova lehetőséget adott nekik, hogy kimutassák szívük állapotát egy megfelelő próba alkalmával — nem volt szabad enniük a jó és rossz tudásának fájáról. Mennyire bölcs volt Jehova részéről, hogy hagyta, hadd bizonyítsák be az emberek engedelmességüket és iránta érzett szeretetüket, mielőtt még csodálatos kiváltságokat bízott volna rájuk, amelyeket elhatározott magában!
igazságosság
Isten igazságossága volt látható abban, hogy ragaszkodott teremtményeivel kapcsolatos magas irányadó mértékeihez és nem alkudott meg ezekben az irányadó mértékekben. Ez abban is látható volt, hogy minden lehetőséget megadott Ádámnak és Évának a helyes dolgok megtételéhez. Amikor pedig elmulasztották ezt megtenni, az igazságossága volt látható, amikor a lázadásért járó előre megmondott büntetés elszenvedésére ítélte őket.
hatalma
Jehova hatalma nyilvánult meg, mikor végrehajtotta ítéletét. Sátán, a nagy lázadó arra célzott, hogy Jehova hazug, és nagy dolgokat ajánlott fel Évának, ha nem engedelmeskedik Istennek. 1Mózes 3:1–7 Sátán azonban képtelen volt ezt keresztülvinni. Nem tudta meggátolni Jehovát, hogy ne űzze ki Ádámot és Évát Éden kertjéből, és azt sem tudta megakadályozni, hogy Jehova ne teljesítse Ádámnak mondott szavait: „por vagy te s ismét porrá leszesz” 1Mózes 3:19. Jehova azonban nem rögtön hajtotta végre a halálos ítéletet, és ezáltal szeretetének további megnyilvánulását mutatta ki. Időt engedett Ádámnak és Évának, hogy gyermekeket nemzzenek, és hogy ezáltal az emberiségre vonatkozó eredeti szándéka végül megvalósuljon. 1Mózes 1:28
Utoljára Jehova Isten igazságossága, szeretete, hatalma vagy ereje és bölcsessége egyesül azon ígéretében, hogy egy magot támaszt, amely majd elpusztítja Sátán művét és eltörli az isteni szuverenitás elleni első lázadás szomorú következményeit: 1Mózes 3:15. Milyen csodálatos a Teremtőnk!
Az emberben is megvannak ezek az isteni tulajdonságok, persze ma már nagyon rosszul gyakorolja az emberek többsége. Főleg a hatalmat rosszul gyakorolja. Ahogyan bölcs Salamon írta, „uralkodik az ember az emberen maga kárára” Prédikátor 8:9.
"Az emberi élet csak úgy mint minden élet felbecsülhetetlen ez abból adódik hogy mulandó és sebezhető és ha vége van akkor mindenek vége."
De mi alapján gondolod, hogy a múlandósága és a sebezhetősége értéket ad neki?
"Egy emberi élet is, minden benne rejlő potenciállal ugyanúgy értékes akkor is, ha nem valami felsőbb erő pottyantotta ide. Sőt, szerintem pont sokkal nagyobb érték ha valaki tudatosan, maga választhatja meg az élete célját, értelmét, és ha pl nem azért tesz jót adott esetben hogy kapjon egy képzeletbeli piros pontot valamely magasztos hatalom szemében, hanem mert ő maga így érzi helyesnek."
De te itt most nem a kérdésre válaszoltál. Azt állítod, hogy nagyobb érték, ha valaki nem azért tesz jót, hogy Istennél kapjon piros pontot, hanem tudatosan a saját döntése miatt, mert így akarja. Ettől az adott jócselekedet értéke nő, illetve az egyén erköcsösebbnek tekinthető mint az, aki csak azért cselekszik jót, hogy Istennél bevágódjon, ebben egyet is értek veled.
De ezzel még nem válaszoltad meg, hogy általánosságban miért értékes az emberi élet.
"Te összetéveszted az ateizmust a materializmussal. Nem ugyan az a kettő.
Attól hogy valaki ateista és/vagy vallástalan még lehet spirituális."
Igen, ezeket az embereket a többi ateista következetlennek tartja, és valamilyen szinten én is.
"Jelenlegi tudásunk szerint ez a hely a legkülönlegesebb a világegyetemben, és ezen belül az ember a legkülönlegesebb létforma. Ezért értékes az, hogy ebben az egészben részt vehetünk."
Ettől egyediek vagyunk, de az mitől érték? Mit számít?
"Attól értékes, hogy én értékesnek tartom."
Hát ez ám az érvelés... Pol Pot pedig nem tartotta értékesnek az emberi életet, ahogy Sztálin sem, mi alapján hiszed azt, hogy te gondolod helyesen, és nem ők gondolták helyesen?
"Egyébként számomra meg az értelmezhetlen, hogy a dolgok pl. csak azért legyenek erkölcsileg jók, mert valami lény ezt kijelentette."
Én most nem az erkölcsről tettem fel kérdést, pusztán az emberi élet értékéről. De ha már szóba hoztad, szintén nem értem, hogy ateista szemszögből mitől magasabb rendű pl. a nyugati civilizóció erkölcse, mint a Táliboké, vagy a Szovjetunióé, vagy Észak-Koreáé.
"Ugyanattól ami miatt az a papír fecni is értékes amivel fizetsz a boltban mert értéket tulajdonítunk neki."
Ez a legjobb válasz eddig. De itt van egy bibi. A pénznek csak addig tulajdonítunk értéket, amíg hasznot hoz. Ha egyszer bevezetik a kizárólagos digitális valutát, onnantól kezdve a papír pénz értékelen lesz, és eldobjuk. Tehát ez az érték múlandó. Az emberi élet értéke is múlandó lenne szerinted, ha már nem hajtana hasznot?
"Az lesz értékes, amit valaki értékesnek tart."
De én tudni szerettem volna, hogy mitől tartják értékesnek.
"mitől tartják értékesnek"
Például attól, ha valami miatt hasznos, és nehezen megvalósítható, tehát dolgozni kell érte, vagy valamit áldozni rá.
Ezen kívül a gének úgy működnek, hogy mindent hasznosnak tartasz, ami a saját génjeid szaporodását szolgálja.
"ha valamiért meg kell dolgozni"
Mondom: akkor, ha közben hasznos is (vagy annak tartod).
Amúgy igen: az értékbecslésed biológiai reakciókkal működik.
> Az ateisták szerint…
Az ateisták sokfélék. Két ateistának lehet egymással homlok egyenes ellentétben álló értékrendje, világnézete. Abból, hogy valaki nem hisz Istenben, abból nem következik kényszerítő erejűen, hogy minden másról ugyanannak kellene, hogy legyen a véleményük.
> De az ateisták szerint az ember csapán kétlábon járó szerver molekulahalmaz
Az étel nem azonos a receptben található összetevők listájával. Az ételt nem csak a fizikai anyaga teszi azzá, ami, hanem az is kell hozzá, hogy ez az anyag a megfelelő hierarchiában, struktúrában rendeződjön el. A tévén nézett film is több, mint pusztán piros, zöld és kék lámpák villogása. Összességében persze ennyiről van szó, de nagyon nem mindegy az sem, hogy melyik lámpák mikor villannak fel, milyen helyi és időbeli összefüggések vannak a felvillanó lámpák között. Az ember is több, mint x kg proton, neutron és elektron, meg annak az esetleges legelemibb dinamikája – azok a bizonyos biokémiai reakciók –, csak éppenséggel a hívő szerint amivel több az ember ennél, az valami olyan transzcendens természetű dolog (lélek), ami fizikaitól függetlenül is létezni tudó, míg az ateista szerint nem fizikai, de nem is transzcendens, hanem fogalmi természetű.
~ ~ ~
Mitől értelmes az élet? Attól, hogy az adott, konkrét élet egyszeri és megismételhetetlen. A dolgok értékét meg sokszor pont a ritkaságuk, vagy egyenesen az egyedi vagy megismételhetetlen jellegük adja. Ami gyakori és rendszeresen ismétlődik, az unalmassá, értéktelenebbé válik. Az élet megszüntetése egy vissza nem vonható, vissza nem fordítható dolog. Pont ezért van értéke annak a helyzetnek, ha azon bizonyos molekulahalmaznak a dinamikus működése még abban a fázisban van, azzal a jelleggel rendelkezik, amitől élőnek nevezzük.
"Az ateisták szerint mitől értékes az emberi élet?"
Mert kepes arra, hogy valtoztasson a vilagon. Ha ez tul magasroptu valasz, akkor azert, mert tud nekem segiteni, oromet okozni, tud rajtam valtoztatni, uj dolgokat mutatni, uj ismereteket szerezni, valamifele hasznot hozni szamomra. Nekem ezert ertekesek embertarsaim.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!