Miért teremtett Isten betegségeket okozó bacilusokat, vírusokat, mételyeket, galandférgeket, krumpli bogarat?
"Ha kicsit “nyálaznád” a Biblia oldalait, te is tudnád, hogy semmi sem állít a tudomány jelen állása ellen."
"mert Jézus maga Isten, és mindenható"
A mindenhatóságot alátámasztja a tudomány jelen állása?
Isten létezését alátámasztja a tudomány jelen állása?
29
Már pedig ha Istenről beszélünk aki mindentudó és mindenható akkor esetében nem lehetett másként minthogy külön külön ő tervezi meg az összes állatott és találja ki, hogy pontosan milyen fizikai törvényeket kell megalkotnia ahhoz, hogy pontosan azok a fajok és úgy alakuljanak ki ahogyan azt ő eltervezte.
Mondhatjuk, hogy isten csak csinált pár dolgot aztán tőle függetlenül, az evolúció hatására alakultak ki a fajok és hasonlókat de akkor már nem a keresztény Istenről beszélünk.
De ha nem a keresztény Istenről vagy a hinduról vagy a zsidóról írsz, nem őt tartod valódinak akkor miért kéne, hogy választ adjanak bármire is az evangéliumok, apostolok levelei, ószövetség vagy bármi hozzájuk köthető?
Ez így olyan mintha palacsintát akarnál készíteni és ezért megnézed a pörkölt receptjét. Természetesen nem fogsz magyarázatot találni benne semmilyen palacsintával kapcsolatos kérdésre.
Arról nem is beszélve, hogy kevésbé lenne félre vezető a kérdésed ha nem Istenként hivatkoznál az istenedre mert ez így félre vezető.
A lényeg pedig, hogy ha nem valamelyik konkrét istenségre gondoltál a kérdés kiírásánál akkor honnét kéne tudnia bárkinek is, hogy milyen az az isten, milyen hatalommal rendelkezik,...
Ezek fontosak lennének a kérdés megválaszolásához és nem ártana tisztázni őket már az elején mert így csak félre vezeted az embert és totál fölöslegesen körmöltetsz egy csomó emberrel.
39.) A vallás hit. Hinni kell benne. Aki nem hisz, az nem hisz, kész. Szerintem ezen nincs mit magyarázni. Rég rossz lenne, ha vallást, tudományos alapokra helyeznénk, mert egyáltalán nem erről szól. Nem fogják tudósok tudni kimutatni egy műszerrel, ami csipog, ha ott van Isten.
A tudomány azt sem tudta cáfolni eddig, hogy ne létezzen, és ez nekem bőven elég ahhoz, hogy higgyek benne.
Mindenkinek megvan a saját igazsága, nekem Isten jelenléte ad lelki megnyugvást és értelmet az életemben. Akinek hálát adok lefekvés előtt, ha sikerült egy egyetemi vizsgám, ha új barátokat szereztem, ha jó napom volt stb.
Az, hogy melyik Isten is az igazi, az mindenkinek magának kell tudni. Szerintem rossz ateista érv, hogy annyi Isten van, nem tudom ki az igazi, ezért nem hiszek semmiben.
Sokan például eljárnak konditerembe, mindenki másra esküszik, hogy így kell táplálkozni, ennyit eddzél, így eddzél, sok súly kevés ismétlés, kevesebb súly több ismétlés, ennyit pihenjél, a súlyemelés hülyeség, helyette úszni kell vagy futni. Erre akkor lehetne ennyi erővel mondani, hogy nem mész el semmit sem sportolni, mert nem tudod mi a helyes. Aztán a földön többszáz millió ember van, aki remek kondiban van és remek alakja van. Nekem a kereszténység az igazságom, mint ahogyan eldöntöttem, hogy milyen szakmát válasszak, hogyan öltözködjek stb. Ha bizonytalan lennék, hogy milyen öltözködési stílus jön be nekem a legjobban, akkor addig nem járok pucéran az utcán.
"A tudomány azt sem tudta cáfolni eddig, hogy ne létezzen, és ez nekem bőven elég ahhoz, hogy higgyek benne."
OK, akkor hiszel az összes többi istenben is? (Mert a tudomány azokat sem cáfolta meg.) Sőt hiszel Piroskában és a farkasban, a Fogtündérben, a homokemberben és minden másban amit a tudomány szintén nem cáfolt meg?
Nem azokban nem hiszek, mert én ebben hiszek egyedül. Mondjuk érdekes, hogy sikerült a posztom maradék 3/4-e felett elsiklanod. Mondom, nekem ez az igazságom. Nem azért nem hiszek a fogtündérben, mert Prof. Doc_____ sok éves kutatása kimutatta, hogy nincsen, hanem azért mert az ÉN EGYÉNI igazságommal összeegyeztethetetlen. Nem tudom téged miért zavar az, ha én a négy fal között Bibliát olvasok és imádkozom, mert én sem támadtalak meg, vagy hülyéztelek le, amiért te ezt nem teszed. Szerintem hagyjuk egymást békén és kész.
Ha valami minimális bizonyítékot keresel a kereszténység valóságalapjához, akkor tessék ott vannak a szemtanúk, akik látták, hogy Jézust keresztre feszítették, ott a torinói lepel, az elvileges Keresztfa darab, amin keresztrefszíthették Őt, találtak olyan vért, ami DNS vizsgálat alatt nem tartalmazott férfi-kromoszómát, csak anyait. De ezek egy része biztosan HOAX és valóban nem szolgálnak bizonyítékként. Szóval maradjunk annyiban, hogy a Hitet, nem véletlenül hívják hitnek. Mellesleg semmi bajom nincs más vallásokkal, kifejezetten kedvelem és tisztelem a muszlimokat (van muszlim barátom is), zsidókat, buddhistákat, de ateistákat, mert Jézus arra tanított, hogy mindenkit szeretettel kezeljünk. Mindenkit. Szerintem sokat lehet egymástól tanulni.
Nekem ez az igazság, és szerintem ennyi elég. Szép napot!
"Nem tudom téged miért zavar az, ha én a négy fal között Bibliát olvasok és imádkozom"
Nem zavar...
Közöm sincs hozzá...
Nem is érdekel...
DE Te itt a gyakori kérdések valláskritika fórumon(!!!) írsz (meglehetősen haszontalan) kommenteket ÉS erre már igenis van jogom reagálni.
"Ha valami minimális bizonyítékot keresel a kereszténység valóságalapjához, akkor tessék ott vannak a szemtanúk, akik látták, hogy Jézust keresztre feszítették, ott a torinói lepel, az elvileges Keresztfa darab, amin keresztrefszíthették Őt, találtak olyan vért, ami DNS vizsgálat alatt nem tartalmazott férfi-kromoszómát, csak anyait. De ezek egy része biztosan HOAX "
A "szemtanúk" nincsenek sehol, csak sok szájon át továbbadott, kikerekített, szóbeszédek lejegyzései vannak, amikben annyi a hiba és ellentmondás, hogy a hitelük enyhén szólva is kétséges.
A torinói lepel egyértelműen hamisítvány.
A keresztfa darabról nem hallottam, de kétségem sincs afelől, hogy komoly tudományos vizsgálat nem igazolta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!