Ha mai nap nem tartom a böjtöt római katolikusként és ezt nem is gyónom meg, akkor pokolba kerülök emiatt?
Jézus szerint mindenkit ugye a saját szájából ítélnek meg:
"Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon. Szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet." (Mt 12,36-37)
Ha te tényleg katolikusnak vallod magad, akkor bizony tudnod kéne, hogy akkor az egyház parancsai rád is érvényesek. A becsület és a logika ugyanis azt diktálja, hogy teljesítsük annak a közösségnek a törvényeit, amelyhez tartozni akarunk. Ha pedig tudatosan vétkezel és tudatosan nem bánod meg, akkor sajnos elkárhozol.
Ha viszont nem igazán tartod magad katolikusnak, hanem csak csak úgymond akaratod ellenére beleszülettél, vagyis nem érzed lelkiismeretibeli kötelességednek a katolikus törvények betartását, az megint más elbírálás alá esik.
Mindenesetre amennyiben fontosnak tartod katolikus mivoltodat, annyiban a katolikus parancsok is köteleznek. Gondolom ez logikus. Aki nem lelkiismerete szerint él, az bűnt követ el, s aki nem bánja meg bűneit, az elkárhozik.
Azt is mondja az írás, hogy:
"Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.”" (Máté 15:11)
Meg még sok egyebet is mond ugyanitt, amit ha leírnék, akkor senki sem olvasná el a válaszom:
és Krisztus valóban egy könyvet sem írt. Ő történelmet írt. A kereszthalál után a teremtéstörténetet írta és minden szót, mely Istentől származik. A kereszthalál után pedig a mi történelmünket írta meg, hogy megszülethessünk.
Nevem Krisztián és nekem adatott meg Istennek beszéde.
Dicsőség az Úrnak.
Isten parancsa volt-e a böjt vagy a vének parancsa?
Isten törvénye-e a böjtölés vagy pedig a vének törvénye?
Menj Kérdező! Isten előtt most minden bűnöd bocsánatot nyert. Menj és ne vétkezzél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!