Milyen érzéssel tölt el benneteket az, hogy a halál után nem lesz semmi? Vagyis az lesz, mint születés előtt: semmi?

Titus, ma ilyen móka nap van?

Te vagy a 2. aki megpróbálja kiforgatni a kérdést valami módon.

Belőled pedig nem nézem ki hogy nem tudtad értelmezni.

#16 nem kifordítani szándékoztam a kérdést, csak rámutatni arra, hogy ha semmiféle transzcendens spirituális másvilágban nem hisz valaki, akkor is teljesen ésszerű elképzelés az, hogy a halál nem a lét vége, hanem egy másfajta létbe való átmenet.

Ha éjjel alszol, akkor másnap reggel sem gondolod azt, hogy éjszaka nem léteztél pusztán azért, mert a tudatod nem volt aktív. Igen, a haláloddal a tested struktúrája szétbomlik, de az anyaga megmarad, része lesz valami másnak. De ugyanúgy része vagy valami másnak, ha van családod. Ha van közösséged. Ha van fölötted álló identitásod.

Képek megmaradnak rólad. Az emberek emlékeiben megmaradsz. A gyermekeidben megmaradsz. Az emberekben, akik ismertek téged, és hatással voltál rájuk, megmaradsz. Amit tettél a világgal, ha mégoly kicsi is, megváltoztatta azt. Az, aki te vagy, nincs a koponyacsontod mögé bezárva, az ember ennél sokkal kevésbé élesen elhatárolható létező. Ha valaki, aki a képedet nézi, téged néz, nem egy darab papírt, vagy egy halom pixelt a monitoron.

Nem kell elvont spirituális világkép ahhoz, hogy valaki elfogadja a halál utáni (vagy a születés előtti) létet, elég, ha felismeri, hogy valójában sosem volt egy élesen lehatárolt létező, mindig is a környezetével, világgal kölcsönhatásban létezett, hatott másokra és mások hatottak rá. Mindig is a világ része volt, és a világ tovább létezik a halála után is, csak másképp vesz részt a felépítésében.