Az angyalok miért lettek olyan érzékszervekkel megteremtve, amiknek semmi más funkciójuk nincs a lényüket/életüket tekintve azon kívül, hogy bajba sodorják vele az egész emberiséget?
És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közűl, kiket megkedvelnek vala.
1 Mózes 6:2
Egy angyal, teremtéséből eredően hogyan tekinthet úgy egy emberre, hogy az szexuális értelemben szép és kedvére való?
#8
A Biblia a zsidókat is Isten fiainak nevezi, vagy ők is angyalok? A mellett, hogy itt angyalokról van szó, egyedül néhány elvetett apokrif szól.
11-es
Ez konkrétan nem igaz, számos ókeresztény forrás kezeli tényként az angyalok és emberek keveredését. Pál, Péter, Júdás hivatkoznak erre a kanonizált írásokban, plusz Barnabás levele. De Jusztinusz Martir, Ireneusz, Kelemen, Tertullianusz, Eusebiusz, sőt még Origenész is teljes természetességgel beszél ezekről az eseményekről, mint amik valóban megtörténtek. Továbbá Josephus Flavius és Alexandriai Philon zsidó történetírók is hivatkoznak rájuk, és nem jelképesen értelmezve a leírásokat.
"Mert az Isten angyalai közül sokan nőkkel társultak akkor, és fiakat nemzettek, akik gonosznak bizonyultak, és minden helyes dolgoknak megtagadói lettek, a saját erejükben bízva." (A zsidók története, I,3,1)
"Azokat a lényeket, akiket más filozófusok démonoknak neveznek, Mózes általában angyaloknak nevezi; mert szellemek azok, akik a légben suhannak tova. Senki ne feltételezze azt, hogy az itt említett dolgok csupán mende-mondák" (Az Óriásokról 2:6-9)
Mondok jobbat, a Biblia nem csak az izrelitákat, hanem a krisztusi hívőket is így nevezi:
"Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai."
"Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által."
"Lássátok, mekkora szeretetet adott nekünk az Atya, az ő ajándéka, hogy Isten fiainak hívnak minket, és azok is vagyunk."
Erre varrjál gombot...
#12
Egyik hivatkozó se élt akkor, tehát nem tudhatja, valószínűleg apokrif könyvek voltak rájuk nagy hatással, mint a Jubileumok vagy Hénoch könyve.
Természetesen ez is lehetséges elképzelés, de sokkal valószínűbb a kevésbé mitologikus válasz erre.
"Ez konkrétan nem igaz"
Ez az állításod meg konkrétan hazugság, tehát óvatosabb lennék a helyedben. Számos bibliai verset tudok idézni, ahol Isten fiainak hívják a választott népet. Szóval nem tudom, hogy ebben mi ne lenne igaz.
15-ös
Írtad: 'A mellett, hogy itt angyalokról van szó, egyedül néhány elvetett apokrif szól.' Én erre reagáltam, azt állítva, hogy nem igaz, és erre hoztam fel példákat az első századokból, olyan személyektől, akiket a kereszténység megbízható tanúságoknak tart.
Ha pedig azt, hogy nem 'akkor' éltek úgy érted, hogy nem a vízözön idején, akkor eléggé szigorú határokat szabsz a hitelességre nézve, konkrétan 8 fő lenne ebben az esetben elfogadható forrás a számodra, mintegy ötezer év távlatából. Ez szerintem értelmetlen kitétel.
Arra, hogy Izraelt Isten fiainak mondja, a 14es hszben válaszoltam, és egy pillanatig nem vontam ezt kétségbe, sőt. De ha ennyire nem megy három hozzászólás egybefüggő értelmezése, akkor nehéz lesz hasznos beszélgetést folytatni veled.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!