Porból ember? A hívők nem azt vallják, hogy élettelen anyagból nem alakulhat ki élő?

"A hívők" azt mondják, hogy >MAGÁTÓL< nem alakulhat ki élettelen anyagból élő. Istennek azonban lehetséges. A csoda túlhaladja a természettudományt, de nem "ütközik" bele. Semmiféle tudomány nem állíthatja azt, hogy az a mindenható Isten, aki az egész természetet teremtette, egyszer-egyszer valami igen fontos okból, pl. éppen valamely kinyilatkoztatás szembeötlő hitelesítése céljából, olyant ne művelhessen, ami a természet rendes menetét túlhaladja. Például, hogy szentjei által betegeket hirtelen meggyógyítson, vagy akár halottakat életre is keltsen, hogy egyetlen szóval vihart csendesítsen le, vagy megszaporítsa a kenyereket. Ha valaki egyáltalán hiszi a mindenható Istent, akkor az Isten csodatevő hatalmát sem vonhatja kétségbe.

Isten élő de nem olyan értelemben, mint van szerves, élő anyag, hiszen Isten nem anyag, vagyis mennyiségileg nem mérhető kategóriába tartozik, vagyis tiszta szellem.

Az ember (adam) a földből (adama) származik. Ez az általános megjelölés később (4,25; 5,3) az első ember neveként szerepel: Ádám.

Isten teremtő munkájára több, a szemléletesség kedvéért néha nagyon is emberien hangzó szót használ a Biblia. A Ter 2,7. v.-ben az ember teremtését a „formálta” szó teszi szemléletessé, amely szó a fazekasmester munkájára használatos, amikor az az agyagból edényt készít. (Ez a kép még sok helyütt szerepel a Bibliában a teremtő és eleve elrendelő Isten munkájával kapcsolatban, Ézs 45:9; Jer 18:6; Róm 9:20). További szemléletes kép az, hogy az embert a föld porából formálta Isten. A szóösszefüggés (’ádám = ember, ’adámáh = föld; vö. a latin homo és humus szavakkal) kifejezi azt, hogy az ember, mint testi lény, hozzá van kötve a földi, az anyagi világhoz (3:19). – A por és a test azonban magában még nem ember. Az emberré válásnak a lényege az ószövetségi hitismeret szerint az volt, hogy Isten „életnek a lehelletét” adta bele s az ember csak ebben a test-lélek oszthatatlan egységben ember. – Olvastuk az 1:20.24-nél, hogy a näfäs = lélek szót olykor az állatokkal kapcsolatban is használja az Ószövetség, más oldalról viszont hangsúlyozza hogy az ösztönember nem ér többet az állatnál (Ézs 49:31; Préd 3:18). Az ember azáltal lesz magasabbrendű élőlény a többi „lelkes állatnál”, ha rendeltetése szerint személyes kapcsolatban áll az őt életre keltő Istennel.

Istenre nem lehet alkalmazni a mérhető mennyiség jegyét, elsősorban a térbeliséget és a térhez kötöttséget. Hiszen a térbeliség éppen azt jelzi, hogy valaminek a részei egymáson kívül vannak és ezért a dolog kiterjedt. Az abszolút térfölöttiségtől meg kell különböztetni időfölöttiségét, amit Isten örökkévalóságának nevezünk.

Isten másként létezik, mint az anyagi világ. Ez a tulajdonság az alapja mindenütt való jelenlétének. Isten úgy létezik, hogy fölötte áll minden létbeli, idő- v. térbeli korlátozásnak. Ő nem potenciális értelemben végtelen, amit mindig lehet növelni, hanem valóságosan. Az ő létéhez, tudásához, erejéhez, jóságához semmit nem lehet hozzáadni (infinitum absolutum). Nála ezt a végtelenséget nem szabad mennyiség formájában elgondolni, mert a nagyság önmagában mindig véges, de vég nélkül növelhető, legalább gondolatban. Isten végtelensége a szellem síkján van, ami oszthatatlan és mindent magába foglal. Nincs az a tökéletesség v. érték, aminek híjával volna. A magától való abszolút lét csak ilyen lehet.

Isten a létező lét (ipsum esse subsistens), aki a létet nem kapta mástól, hanem saját erejéből, éppen azért korlát nélkül bírja. Benne tehát a lét és a lényeg azonos. A tiszta lét teljessége kizár minden határt és fogyatékosságot. Fölötte nem áll semmi ok, amely meghatározná létét és képességeit. Ő a szükségszerűen létező lét, ezért benne megvan a létnek, az igazságnak, a jóságnak, a szépségnek a teljessége, vagyis mindaz, ami mint tiszta érték egyáltalán létezhet (szentség). A teremtett dolgok csak tőle kaphatták létüket, ezért csak részesednek a létben és csak hasonló értelemben léteznek (analogia entis). Így Isten transzcendens minden más létezőhöz viszonyítva.

Nem lehet azzal érvelni, hogy a világ léte korlátozza Isten létét, v. hogy a világ és Isten együtt több, mint ő egyedül. Isten örök szellemi léte magába foglalja az egész teremtést, hiszen a teremtés terve öröktől fogva megvolt benne, és saját erejéből hozta létre. A világ időben és térben kezdett létezni, de úgy, hogy benne maradt a végtelen Istenben, s ezért nem lehet azt őhozzá hozzáadni, mint valami újat. Így a világ léte nem is korlátozza az ő létét, azaz nem szorítja ki Istent semmilyen viszonylatban a maga „helyéről”. Isten és a világ nem egymás mellett, nem egy létrendben vannak, hanem a világ úgy van benne Istenben, mint az ő örök szabad gondolata és akarati elhatározása. Isten transzcendens és immanens: fölötte van a világnak és egészen áthatja. A világ dolgai tökéletességükben is csak vetületei, hasonlatai Isten gazdagságának és tökéletességének. Isten mindig az egészen más, azért a megismerő elme számára is abszolút titok marad.

Az ő létmódja abszolút módon fölötte áll minden időbeli mértéknek. Az idő az anyagi létezők változásának egymásutánisága, ezért jellemzi a múlt, jelen és jövő. Az idő a változó anyagi világ teremtésével kezdődött; különbözik tőle a lényegükben változatlan szellemi valók tartama, ami azt jelenti, hogy a szellemi létezőknek csak a tevékenységében van egymásutániság. Az abszolút örökkévalóság, a teljesen változatlan isteni lét állapota, ahol semmiféle egymásutániság nincs: nincs kezdet és vég, nincs előbb és utóbb, tehát osztatlan és álló jelen.

Az időbeli dolgoknál is beszélünk jelenről, de az mindig csak átmenet a múltból a jövőbe. Igazi örökkévalósága csak Istennek van, aki azért nem változik, mert ő a lét teljessége (actus purus). Öröktől fogva minden értéket és tökéletességet birtokol, semmit el nem veszíthet és semmi újat nem kaphat. Léte mégsem megmerevedett állapot, hanem a teljes életnek egészen és egyszerre való birtoklása (Boëthius: „tota, simul et perfecta possessio”).

Isten minden időben jelen van, ill. fölötte van az időnek. A fogalomban túlteng az etikai elem: Isten változatlan, nem másítja meg elhatározását, azért lehet bízni benne és érdemes hozzá ragaszkodni. Az idő és az örökkévalóság összefüggését a létrend különbözősége alapján kell megítélni. A világ ideje nem egy része Isten örök „idejének”. Ezért nincs értelme az olyan kérdésnek, hogy mit csinált Isten a teremtés előtt? Ő nem időben él, hanem örök jelenben, azért az ő számára nincs teremtés előtti és utáni állapot. Benne a teremtés elhatározása örök, de a világnak mégis időbeli léte van, és ez már más létrend. Isten számára a világ múltja, jelene és jövője mindig a jelen, mégpedig saját változatlan jelene. Mivel a világ egészen benne van, azért ő maga is egészen jelen van az időnk minden pontján. A világ és az ember csak részesedik az ő örökkévalóságában, mert ő nem semmisít meg semmit abból, amit alkotott. Az embert kifejezetten meghívta saját életközösségébe, de az ember csak teremtményi módon hordozza majd ezt az el nem múló létet. Az ember ott is a véges létezők egymásutániságában fog élni.

Isten a lelki Atya, tehat a fizikai test nem tudna letezni a lelek nelkul,

igy amikor a lelek "kiszall" 1 emberi testbol, ugy mar a test eletelenne valt.

Szia!

A hívők azt vallják, hogy az élettelen anyagból nem ALAKULHAT ki élő, és nem azt, hogy Isten az élettelen anyagból ne tudna élőt TEREMTENI.

Remélem érted a különbséget a kettő között!

Üdv. Péter

Péter bocsi,hogy beleszólok de a két dolog teljesen ugyanaz.

a kérdezőnek:én ugyan nem vagyok Istenhívő a hagyományos értelemben,de abban hiszek,hogy minden az Isten álltal van.anyag és nem anyag ugyanazon forrásból van.