Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » A gondolkodó ateisták mind...

A gondolkodó ateisták mind istenhívők? (magyarázat lent)

Figyelt kérdés

Richard Dawkins a közel múltban azt mondta hogy "Ha létezik bármilyen istenféleség, akkor annak ugyan úgy át kellett esnie az evolúciós lépéseken, mint nekünk embereknek".


Na már most, az ateisták (A GONDOLKODÓ ATEISTÁK) hiszik, hogy az élet képes kialakulni az élettelen anyagból.


Ha a földön képes volt kialakulni, akkor az univerzumban, a világmindenség bármely más pontjain is kialakulhatott, már ha adva voltak hozzá a megfelelő természeti körülmények. Ilyenből nagyon sok, sőt meglehet hogy végtelen sok van.


Viszont ennyi természet adta lehetőségből az is valószínű, hogy valahol valamelyik civilizáció már képes volt elérni azt a fejlettségi szintet,

hogy istenek lettek belőlük.

Noha ezek nem olyan istenek, mint az egy igaz mindenható Isten, de lényegében azok is isteneknek tekinthetőek.


A konklúzió az, hogy lényegében akkor az ateisták nagyobb istenhívők mint a keresztények.

A keresztényeknek csak 1 istenük van, az ateistáknak a fentebbi gondolat menetem szerint lehet hogy végtelen.



2022. márc. 14. 20:40
1 2 3 4
 11/35 anonim ***** válasza:
93%

A probléma az érveléseddel, hogy aki állít valamit, azon van a bizonyítási kényszer.

Ha te azt állítod, hogy egy fejlett civilizáció eljutott odáig, hogy istennek lehessen nevezni, akkor kérlek, mutass egy ilyen civilizációt.

Ha azt állítod, hogy egy faj eljutHATott ilyen fejlettségi szintre, meg hogy "valószínű", hogy eljutott, akkor kérlek, mutasd meg, hogy miért valószínű, mennyire valószínű, vagy miért gondolod, hogy ilyen lehetséges egyáltalán.


Amíg nincs bizonyíték valamire, addig nem nem észszerű dolog elhinni az adott dolgot. A te magyarázatod tele van feltételes móddal és definiálatlan valószínűségekkel, tehát amíg ezeket nem konkretizálod, addig nem tekinthető bizonyítéknak semmire. Az érvelésed jelenleg nagyjából azt a vonalat követi, hogy "még akár az is lehet, hogy így van, tehát tuti, hogy így van, sakk-matt".


Nemhogy "feloldhatatlan logikai paradoxonba" nem keverted az ateistákat, még csak mondani sem mondtál semmit.

2022. márc. 15. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/35 anonim ***** válasza:
91%

"hogy az élet képes kialakulni az élettelen anyagból"

De ez nem jelenti azt, hogy már ELŐTTÜNK IS kialakult, és azt sem, hogy hatalmas fejlettséget ért el, azt meg végképp nem, hogy isteni szintet ért el, és világokat képes már teremteni.

Innen kezdve pedig simán csak feltételezések halmaza, amit írsz, bármiféle bizonyítás nélkül.

2022. márc. 15. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/35 A kérdező kommentje:

"Ha te azt állítod, hogy egy fejlett civilizáció eljutott odáig, hogy istennek lehessen nevezni, akkor kérlek, mutass egy ilyen civilizációt."


Akkor most tekintsd meg ezt a videót:


https://www.youtube.com/watch?v=q1mkjkTqg0Y


Ekkora világmindenségben?

Ami valószínűleg végtelen nagy?

Márpedig a tudomány által lefektetett természeti törvények alapján, nemhogy néhánynak, hanem végtelen soknak léteznie kell!


"Amíg nincs bizonyíték valamire, addig nem nem észszerű dolog elhinni az adott dolgot."


Ez meg milyen érvelés?


Már komolyan ott tartunk hogy, nekem kell bizonyítani az állítólag "TÉNYEKNEK BEÁLLÍTOTT" tudományos eredményeket?


Hát ez mekkora XD

2022. márc. 16. 09:54
 14/35 anonim ***** válasza:
100%

"Ami valószínűleg végtelen nagy?"

Ez csak egy feltevés, de ez sincs bizonyítva!

Ha pedig igaz, akkor is valószínűleg végtelen messze van tőlünk ez a civilizáció.

2022. márc. 16. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/35 anonim ***** válasza:
94%

"Ez meg milyen érvelés?"

Ez pont olyan érvelés aminek nyomán nem hiszek a Télapóban, vagy a Loch Ness-i szörnyben, vagy abban, hogy a földi civilizációt a gyíkemberek irányítják.


És ne ferdíts, TÉNYKÉNT semmi nincs beállítva. Annyit lehet kijelenteni, hogy jelenlegi tudásunk szerint mit gondolunk az univerzumról. Simán elképzelhető, hogy majd ha többet tudunk, mást fogunk mondani.


Neked pedig nem a tudományos eredményeket kell bizonyítani, hanem azt, amit állítottál. Azt állítottad, hogy fejlett civilizációk eljutottak olyan szintre, hogy istennek lehessen nevezni őket. Jelenleg a földin kívüli civilizációról sem tudunk, tehát érdekelne, hogy miből vezetted le az eredeti állításodat. Az nem bizonyíték, sem nem érv, hogy "hádde mekkora már az univerzum".


Ennyi erővel az érvelésedet fel lehet hozni arra is, hogy isten nem létezik, mert egy kellően fejlett civilizáció simán kiirthatott mindent, ami kicsit is isten-jellegű, és elkövethetett csoportos szeppukut, csak mert éppen olyan kedvükben találta őket a reggel. Elképzelhető? Igen. Elfogadod ezt arra, hogy nincs isten? Gondolom nem.

2022. márc. 16. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/35 A kérdező kommentje:

"Vagyis az ateista egyáltalán nem zárja ki magasabb evolúciós szintre fejlődött élőlények lehetséges létezését, azonban mint a definícióból is látszik, ezeket az élőlényeket értelemszerűen nem tekinti istennek."


Oké, akkor az ősi civilizációk istenei, majdnem mindnek lutri, egyik sem volt igazi isten.



Másfelől ha a keresztény Isten származására születne egy helytálló elmélet, akkor már őt sem lehetne istennek tekinteni?


Ne ez már megint paradoxon.


Na de akkor fussunk neki az isten definícióknak, az általatok megadott darabkák mintájára.


Isten:

1. Képes teremteni, akár életet is.

2. Nem élőlény, halhatatlan, és örökké létező.

3. Egy másik világban létezik.


Na, ez így megfelelő?


Tehát akkor a feltevésem a következő.

Létezik valahol a nagy világmindenségben egy fejlett civilizáció.

Ez a fejlett civilizáció csinált egy szuper fejlett gépet, mely képes a következőkre.


Képes arra, hogy önmagát folyamatosan javítsa, illetve az őt körülvevő természetből anyagot gyűjtsön, hogy majd azokból új alkatrészeket gyártson, mellyel meghibásodott, károsodott részeit kicserélje, pótolja.

Tehát így lényegében képes örökké létezni.


Mi is volt isten definíciónk 2. pontja?


"2. Nem élőlény, halhatatlan, és örökké létező."


Ez pipa.


Viszont tudata önmaga kiberterében létezik.


"3. Egy másik világban létezik."


Ez is pipa.


Ebben a kibertérben a valósághoz hasonló szimulációkat létrehozni.

Mindezen felül a valóságban képes élő sejteket össze rakni.


"1. Képes teremteni, akár életet is."


És ez is pipa.


Tehát akkor mi is itt a probléma?:)

2022. márc. 16. 10:49
 17/35 anonim ***** válasza:
100%

Több probléma is van (pl. ha a gép létre lett hozva, akkor nem "örökké létező", hiszen van a létezésének kezdete), de a legnagyobb probléma ez:


"Tehát akkor a feltevésem a következő."


Az, hogy te valamit feltételezel, nagyon messze van attól, hogy az igaz legyen. Emellett az állításod nem is bizonyítható, sem pro, sem kontra, így érveléstechnikailag semmiben nem különbözik attól, mintha annyit mondtál volna, hogy "tegyük fel, hogy isten létezik, meg örökkévaló, és készen is vagyunk".

2022. márc. 16. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/35 A kérdező kommentje:

"Azt állítottad, hogy fejlett civilizációk eljutottak olyan szintre, hogy istennek lehessen nevezni őket. Jelenleg a földin kívüli civilizációról sem tudunk, tehát érdekelne, hogy miből vezetted le az eredeti állításodat."


Oké mutatom:


https://www.youtube.com/watch?v=SyKSUeRjdZc


Elég csak az 1. percét megnézni. xD


De ha ez neked nem lenne elég:


https://www.youtube.com/watch?v=fow9qn8fEMM


https://www.youtube.com/watch?v=7A5gXmRa_Jk


Észre sem veszed pedig már ellent mondasz a tudománynak. xD

2022. márc. 16. 11:04
 19/35 A kérdező kommentje:

"Az, hogy te valamit feltételezel, nagyon messze van attól, hogy az igaz legyen."


Jó hát akkor ennyi erővel meg már szinte semmi nem igaz.


A tudományban is sok a feltételezés.

Kapásból ott az élet kialakulása, vagy ahogyan a két nem azonos kromoszómaszámmal egyszerre vált alkalmassá az ivaros szaporodáshoz.

Vagy hogy a DNS polimeráz az RNS polimerázból alakult ki.

Reggel sorolhatnám.

2022. márc. 16. 11:12
 20/35 A kérdező kommentje:
Te tudomány tagadó!
2022. márc. 16. 11:13
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!