Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » A gondolkodó ateisták mind...

A gondolkodó ateisták mind istenhívők? (magyarázat lent)

Figyelt kérdés

Richard Dawkins a közel múltban azt mondta hogy "Ha létezik bármilyen istenféleség, akkor annak ugyan úgy át kellett esnie az evolúciós lépéseken, mint nekünk embereknek".


Na már most, az ateisták (A GONDOLKODÓ ATEISTÁK) hiszik, hogy az élet képes kialakulni az élettelen anyagból.


Ha a földön képes volt kialakulni, akkor az univerzumban, a világmindenség bármely más pontjain is kialakulhatott, már ha adva voltak hozzá a megfelelő természeti körülmények. Ilyenből nagyon sok, sőt meglehet hogy végtelen sok van.


Viszont ennyi természet adta lehetőségből az is valószínű, hogy valahol valamelyik civilizáció már képes volt elérni azt a fejlettségi szintet,

hogy istenek lettek belőlük.

Noha ezek nem olyan istenek, mint az egy igaz mindenható Isten, de lényegében azok is isteneknek tekinthetőek.


A konklúzió az, hogy lényegében akkor az ateisták nagyobb istenhívők mint a keresztények.

A keresztényeknek csak 1 istenük van, az ateistáknak a fentebbi gondolat menetem szerint lehet hogy végtelen.



2022. márc. 14. 20:40
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
96%
2022. márc. 14. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 anonim ***** válasza:
93%

Szerintem ez a kérdés különösebben nem állít semmit, hacsak azt nem, hogy az ateisták egy része mindenképpen istenhívő, ami persze nyilván nonszensz.

A gondolatmenetben amúgy ott van a bibi, hogy a klasszikus értelemben vett Isten nem élőlény, hanem inkább lelki, szellemi, spirituális energia, amelynek fennhatósága alá tartozik a teljes fizikai világ (is). Ebből következőleg Isten kivül esik az evolúciós folyamaton, nem alanya annak, így nem tartozik az ateizmus logikai rendszerébe, Dawkins alapvetése tehát téves, emiatt az összes ebből levezetett elmélet szükségszerűen szintén téves.

2022. márc. 14. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 anonim ***** válasza:
88%

Már a kédés is értelmetlen, Dawkins ide vagy oda.

Vagy ateista valaki, vagy hívő, tehát az "ateisták egy része" (ahogy írod) hívő.

Nézd meg az ateista szó jelentését, mielőtt badarságokat kérdezel vagy állítasz.

2022. márc. 14. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 Mojjo ***** válasza:
90%
Persze, ha istent igy definiálod, hogyne. Sőt, ha istent egy korsó hideg sörként definiálod, akkor még több ateista hinni fog a létében. Egy jóféle Bugatti sportautót meg definiáljunk egy tál bácskai rizses húsnak és akkor van egy Bugattim. Éljen!
2022. márc. 14. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/35 anonim ***** válasza:
100%

Az ateista lehetőleg az intellektuális ebben azt mondja nem tudja a választ sok dologra, de ezt el tudja fogadni. Istenhívőknél meg minden visszavezethető istenre.


Ez az ember több mind, mint egy ateista természetesen vagy mindenki más.

2022. márc. 14. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/35 A kérdező kommentje:

"Már a kédés is értelmetlen, Dawkins ide vagy oda.


Vagy ateista valaki, vagy hívő, tehát az "ateisták egy része" (ahogy írod) hívő.


Nézd meg az ateista szó jelentését, mielőtt badarságokat kérdezel vagy állítasz."


Ez neked csak azért tűnik badarságnak, mert feloldhatatlan logikai paradoxonba kevertem magát az ateizmust.


"Persze, ha istent igy definiálod, hogyne. "

Akkor hogyan definiáljuk istent?

Akkor a skandináv mitológia istenei nem is számítanak isteneknek?

Vagy a görög mitológia istenei? Hm?

Akkor most tegyük fel hogy azok nem istenek, csak a keresztény, zsidó, iszlám isten számít Istennek.

Ezzel viszont az ateisták egy kedvenc érvelésüket kevertem paradoxonba.


"ÉS ugyan melyik istenben kell hinni? Melyik az igazi?Zeusz? Vagy Odin?"

2022. márc. 14. 22:04
 7/35 anonim ***** válasza:
57%

#2

Nem feltétlenül, lásd pl a mormonok nézetét, pont cáfolja az állításod.

2022. márc. 14. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/35 anonim ***** válasza:
95%

Mint annyi vita, ez is a definíciók mentén bukik el. Ha az egyes fogalmi meghatározásokat nem egyeztetjük, mindenki össze-vissza fog beszélni és végül nem jutunk sehova.

Az egyszerűség kedvéért vegyük a wikiszótár definícióját: "Ateista = istentagadó, a vallást, vallásosságot elutasító (ember), aki elutasítja a természetfeletti magyarázatokat. Nem hisz Istenben vagy istenek, illetve más természetfeletti lények (szellemek, angyalok) létezésében."


Vagyis az ateista egyáltalán nem zárja ki magasabb evolúciós szintre fejlődött élőlények lehetséges létezését, azonban mint a definícióból is látszik, ezeket az élőlényeket értelemszerűen nem tekinti istennek.

Tehát értjük, hogy egy paradoxon összetákolása volt a cél, de ez sajnos nem sikerült.

2022. márc. 14. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/35 anonim ***** válasza:
94%

Az, hogy az élet élettelen anyagból keletkezett nem ateista felfogás, hanem ez a természettudomány legelfogadottabb hipotézise. Az, hogy a természettudomány nem fogadja el a keresztény megközelítést, független attól, amit az ateisták a gondolnak.


Felesleges tehát a tudományos eredményeket az ateizmusra kenni. Azzal kellene szembenézni, hogy a tudomány nem bizonyítja a kereszténységet (de nem is cáfolja). A tudomány teszi a maga dolgát, racionális, észszerű magyarázatokat keres. Hogy ezzel az ateisták, vagy a keresztények azonoulnak inkább, az teljesen független a tudományos munkásságtól.


Elfogultan csak a kreacionisták akarják a tudományt a maguk oldalára állítani, ami egy áltudományos próbálkozás. Még az igazi vallásos tudósok sem azonoulnak a kreacionista förmedvénnyel.

2022. márc. 15. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/35 anonim ***** válasza:
91%

Dawkins meg azért mondja azt amit, mert egyszerre biológus, és egyszerre ateista.


De ezeket a kijelentéseit soha nem tudományos-folyóiratokban teszi közzé, hanem laikusoknak szóló könyvekben, filmekben, illetve a médiában.

2022. márc. 15. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!