Jézust oszlopra vagy keresztre feszítették?

[link]

A biblia nem ír semmit a kivégző eszköz alakjáról. A sztaurosz (σταυρός) és a xülon (ξύλον) (akárcsak a latin crux) természetesen nemcsak oszlopot jelent, hanem általában magát a kivégző eszközt amire a elítélteket felkötötték. Ez a kivégző eszköz a rómaiaknál legtöbbször T vagy kereszt alakú volt

A sztaurosz a Kr.e. ezer évvel még inkább karó volt, azonban az i.e. 1sz-i Diodousznál már keresztet jelent akárcsak Plutarkhosznál. Ez a változás valószínűleg azért jelenik meg mert a rómaiak ellentétben a pll a görögökkel és a perzsákkal előnyben részesítették a keresztet a kivégzésnél.

Másrészt a legkorábbi keresztény írók szerint (pl Justin mártír 2. sz) keresztről beszél.

Artemidorusz azt írta a 2. sz-ban azt írta a keresztre feszítésről a bűnözőket egyenesen, kiterjesztett kezekkel feszítették keresztre.

Luciusz ugyancsak a 2. században úgy írja le a keresztre feszített Prométeuszt hogy szintén széttárt karokkal feszítették meg. Tehát ez legalábbis bevált szokás volt.

A bálvány az faragott istenalak. A kereszt az egy szimbólum. Próbáld meg bemeséli a zsidóknak hogy a dávid csillag = bálvánnyal. Még a legfundamentalistább zsidó sem gondolná ezt. Mint ahogy nagyon fundamentalistának kell ahhoz lenni, hogy valaki a keresztet bálványnak tartsa.

Első századi források bizonyítják hogy a sztauroszt keresztként is használták. Gyakorlatilag a kivégzőeszközt jelentette amelyre az elítéltet felkötötték/szegezték.

A sztaurosz az i.e 1- től simán jelent keresztet ill. kivégzőeszközt Dionüszosz, Lucius, Plutarkhosz használja ebben az értelemben. Míg a karóra, oszlopra vonatkozó hivatkozások római kor előttiek. A "xülon" csupán fát, fából készült tárgyat jelent. Még fakanálra is használták a szót. Josephusnál pedig a sztaurosz és a xülon is megjelenik mégpedig egymás szinonimájaként.

Plautus Seneca Tacitus műveiből tudjuk hogy a rómaiak a bűnözőket kitárt karral feszítették meg. A patibulum-ot (keresztfát) felkötötték az elítéltre és így kellet elvonulnia a kivégzőhelyre. (akárcsak Jézusnak) majd a kivégzőhelyen kötötték vagy szögezték fel a keresztfát az oszlopra.

Jézust nem a zsidók hanem a rómaiak végezték ki. A római köztörvényes bűnözők kivégzések módja egykorú források szerint a keresztre feszítés. A sztaurosz, xülon pedig egykorú források szerint kivégző eszközt ill fából készült tárgyat jelent.

Olyan ez mintha egy angol szövegben a "gun" szót olvasva automatikusan a 300 évvel ezelőtti jelentést vennéd figyelembe és ágyúnak fordítanád figyelmen kívül hagyva hogy manapság már minden lőfegyvert "gun"-nak hívnak zsebpisztolytól kezdve a gépfegyveren át a hajóágyúig.a

Az hogy a római kort megelőző szeputingában ill Homérosznál mit jelentett a "sztaurosz" nem sokat jelent ha tudjuk hogy Jézus idejében a "sztaurosz, xülon" egyaránt jelentett keresztet.

„A kereszt a legkeresztényibb szimbólum az összes közül: azon kívül, amit ez kifejez, Pál nem is akart semmiről tudni, mikor Korinthusba érkezett. Mert ez az, ami nélkül nincs evangélium: Krisztusnak kegyetlen, vérontásos halála, amely számunkra bűnbocsánatot szerez. Hiába éltek vissza sokan e szimbólummal, attól ez mégis a kereszténység legtömörebb jelképe marad - így egy olyan karikatúrán, amely valamit bírálni igyekszik, azonnal megmutatja, kire-mire céloz a szerző.

A kereszt mint vallásazonosító szimbólum a keresztény egyházban egyértelműen Jézus kínhalálának eszközéből eredt, nem Tammuz vagy valami más istenség kultuszából. Keressen rá kend az "Alexamenos sebete qeon" szavakra, érdemes. Azok a patrisztikus idézetek, amelyeket e szimbólum keresztény jelentőségének igazolására fel szoktak hozni, emellett csak másodlagosak.

A kereszt nem imádat tárgya még a r.k. felekezetben sem (pár szélsőséges skolasztikus megpróbálta azzá tenni, de saját zsinataikat lehetett felhozni ellenük, és le is tettek róla), hát még a protestánsoknál. Emitt egyszerű képi utalás, amit nem kell sehová fölfesteni, sem előtte leborulni, csak éppen tudni kell, mire utal. Egyszerű módja ez a jelbeszédnek, ha már a vallásokat valami olyannal akarjuk jelezni, ami rájuk kimondottan jellemző. Ilyen volt az Ószövetségben a kőtábla, amely tartalmazta Isten beszédét, Áron kivirágzott vesszeje, a rézkígyó, meg hasonlók. Egyik sem volt arra szánva, hogy imádják, netán tiszteljék, de meg kellett őket őrizni emlékül, hogy ne csak a fülnek, hanem a szemnek is hirdessék az Isten nagy tetteit. Az Újszövetségben a keresztség és az úrvacsora mellett pár egyszerű szertartás adatott nekünk ezek mintájára, viszont a Biblia íróinak nyelvezetében elég sok isteni megbízás nélküli, lényegében szóképként használt tárgy is felbukkan rajtuk kívül. Ilyen pl. a bárány, a galamb, a győzelmi koszorú, a pecsét, a pálmaág és még néhány hasonló látható dolog. Soha senki nem parancsolta, hogy Jézust lássuk minden bárányban, a Szentlelket mindig galambként eljövőnek képzeljük, vagy hogy az istentisztelet kellékeiként használjuk ezeket. De azt igenis adottnak feltételezte mind az Úr, mind apostolai, hogy hasonlatként jól jöhetnek ezek a látható dolgok, mert kidomborítják a nekünk szóló isteni üzenet egy-egy oldalát.

Nem nehéz ilyen beszédeket gyűjteni az apostoloktól: az egyik a keresztség fogalmát tágítja ki és viszi vissza az Ószövetségbe, mikor azt mondja, hogy a kivonuló zsidók a tengerben Mózesre keresztelkedtek meg; a másik Krisztus felöltözéséről és az óember levetkőzéséről szól, holott ezek annak a kornak pogány szertartásai voltak: így nyerték el a beavatást valamelyik misztériumvallás követői. Aztán a harmadik a kereszttel kapcsolatban nemcsak azt említi meg, hogy arra feszítették meg a mi Urunkat, hanem azt is, hogy a minket terhelő törvénybeli adóslevél is rá lett szegezve, és hogy nekünk is meg kell feszítenünk magunkban ama romlott régi természetet. A keresztnek van botránya is, amelyen egyik hitetlen megbotránkozik, a másik nevet - de a hívőnek Krisztus csak ezzel ad üdvösséget, áldást, életet. Aki kikerüli a keresztet (azaz nem veszi föl és cipeli egész életén át), az az Úrhoz sem méltó. És ugyan ez nem a keresztről mint szimbólumról mondatott, de mikor valaki a keresztről beszél, ezt is szükségképpen hozzá kell, hogy gondolja.

A kereszt tehát nem bálvány, nem fétis, nem amulett, hanem egy kikerülhetetlen isteni alapelv: hogy élet csak a halálból fakadhat. Még az Úr sem adhatott nekünk életet, ha előbb meg nem halt, és sátánnak nevezte Pétert, mikor őt a kereszt útjától eltanácsolta volna. És mikor egy egyszerű HGY-s azt gondolta volna, hogy mivel Krisztusban feltámadtunk, immár semmi szükség a keresztre, akkor bukkan fel újra, a szenvedések levelében, a második korinthusiban. Ezt mondja az apostol, akit egész életén át kergettek és ütöttek-vertek a Krisztusért: "Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk; Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben." És a galatáknak írva, valószínűleg a neki jutott sok korbácsolásra célozva: "Ennekutána senki nékem bántásomra ne legyen; mert én az Úr Jézusnak bélyegeit hordozom az én testemben." Ez az az elv, amit a keresztnek a puszta neve is felidéz.

Az Alexamenos graffito azért fontos, mert bizonyítja, hogy ama "sztaurosz" vagy "kínkaró" bizony kereszt alakú volt, ugyanúgy, ahogy a hagyományos ábrázolások is mutatják. A szamárfejű isten mint valláscsúfoló szólam a rómaiak részéről rutinszerűen hullott mindenre, ami a zsidóságból származott: Josephusnak az Apión elleni védőiratában már megcáfoltként szerepel az a rágalom, hogy a Szentek szentjében a papok egy szamárfejet imádnak a nagy ünnepeken. Mivel pedig itt a kereszten látjuk a szamárfejű isten alakját, nagyon valószínű, hogy az ősegyház igehirdetésében és a környező pogányság tudatában igenis két gerendából összerótt kereszt szerepelt. Persze nem úgy, mint imádat tárgya: a szamár éppen azért maradt ott a csúfolódó pogány tudatában, mert a megfeszített Krisztust eleinte nem mindig ábrázolták. De mindenképpen valós tárgyként volt jelen a kereszt mindkét gerendájával - és eszerint nem a pogány kultuszokból, hanem a történelem színpadáról.

Hogy aztán ebből agyonhasznált felekezeti védjegy, harci zászló, sőt elnyomás jele is lett, az nem szünteti meg a kereszt eredeti értelmét. A reformátusok ódzkodnak a templom tetejére vagy sírkövekre tenni, mert őseiket a feszületnek nem csókolásáért verték véresre és hurcolták gályára - de mikor nem ilyen bálványimádó összefüggésben jön elő, ők is tudják, mit jelent a kereszt a Bibliában. Victor János ezt írta az 1Kor 1,17-21-ről: "Az Ő keresztjét és az arról szóló evangéliumot éppen azért adta Isten, hogy az emberi értelem minden meddő erőlködését megszégyenítse és megítélje. A "bölcsesség" nagyra tartott és mégis hiábavaló útja helyett adta Ő ezt az egészen más utat, amelyen a világ valósággal eljuthat az Ő ismeretére." (Csendes percek, a vonatkozó kötetben.)

A kereszt mint fegyelmező és nevelő isteni elv Luthernél válik központivá: "Azért, ha keresztyének akarunk lenni, akkor arra az egyre bizonnyal számíthatunk, s azt előre meg kell fontolnunk, hogy az ördög az ellenségünk lesz minden angyalaival és a világgal együtt, s ezek ellátnak majd bennünket minden kínnal és gyötrelemmel. Mert ahol az evangélium hirdettetik, befogadást talál, hitet ébreszt, gyümölcsöt terem, ott a drága, szentséges kereszt sem hiányozhatik. Csak ne gondolja senki, hogy nyugta lesz; hanem kockára kerül e földön mindene: vagyona, becsülete, háza, udvara, felesége, gyermeke, teste és élete. Már most a testünknek s az óembernek ez nagyon fáj, mert arról van szó, hogy kitartsunk tántoríthatatlanul, szenvedjünk türelemmel, bármint támadnak is reánk és veszni hagyjunk mindent, amit csak elvesznek tőlünk." (A Nagy káté, az 1930-as soproni fordítás szerint).

Ez az, amit szemlátomást sem a HGY, sem a karizmatikus mozgalom nem képes felfogni a maga nagy bírvágyában és az áldások utáni loholásában. De közülünk páran a puritánusoktól vagy hasonlóktól megtanulták, hogy ez csak a felszín. Derek Prince így írt az Önátadás kegyelme c. rövid munkájában, Charles Simpsont idézve: "A kereszt az, ahol a te akaratod és Isten akarata kereszteződik. A te kereszted az a dolog, ahol Neked meg kell halnod. Ez az a hely, ahol Te leteheted az életedet." (A Sonnenstrahlen missziós társaság kiadása, 10. o.)

Lehetne erről még sokat írni, de egy tanulság máris leszűrhető: a keresztet csak azok bélyegzik merő bálványnak, elnyomó jelképnek vagy amulettnek, akik nem hajlandók azt a jelentését figyelembe venni, mely szerint az a naponkénti önmegtagadás helye, az egyetlen mód, ahogy bennünk a Krisztus élete felfakadhat. Ez az én véleményem. Úgy gondolom, hogy kend a történelmi felekezetek tanításának és hitfelfogásának ezt a megtörhetetlen igazságmagvát babonás és szűkkeblű ellenkezési érdekből hajítja a szemétre, mikor a keresztet mint szimbólumot elveti, és azokat, akik erről a maguk vallására ismernek, mindenféle rossz hírbe keveri.

Fenntartom, hogy a kereszténység legtömörebb szimbóluma a kereszt. Mert éppen ez foglalja össze a legkisebb térben azt a tényt, hogy az Isten Fia emberré lett és a bűneinkért meghalt. Ha valakinek még kedve volna melléje tenni egy üres sírt (miszerint feltámasztatott a mi megigazulásunkra), akkor ebbe a kettőbe már az egész kereszténységet be lehetne foglalni jelképileg, és ugyan ábrázolni nem volna érdemes, mert csakugyan nem abból származik az áldás - de észben tartani mindkettőt szükséges.

Az igaz, hogy a keresztet mint látható jelet nem rendelte az Úr szent szertartásul, mint az úrvacsorát, de mindkettő ugyanarra a valós eseményre utal. És az utalásnak éppen abban merül ki a szerepe, hogy felidéz valamit, aztán ő maga eltűnik, otthagyva az embert - jó esetben - az Isten színe előtt. Erre célzott Pál, mikor a galatáknak azt mondta, hogy Krisztust mint a szemük előtt megfeszítettet írta le előttük. No persze nem feszülettel a kezében, hanem elbeszélve a történeti tényeket és azok jelentőségét.

A kereszt szimbólumát "továbbfejleszteni" és különféle kultuszformák alá vetni csakugyan nem való (amolyan rézkígyós jellege volna), de ahogy az Úrnak volt keresztje, úgy nekünk is, és noha az övé átkos volt a mi bűnünk miatt, a miénk áldásos az ő áldozata miatt. Nem véletlenül bélyegezte hozzá méltatlannak azt, aki nem veszi fel a keresztjét, azaz nem tagadja meg magát és úgy nem követi őt.”

Sziasztok.

Meglepő ez a nagy indulat Krisztus / szertetett hirdette még az ellenségeddel szemben is !!!!/ követői között!

Ha valakit érdekel üsse be a google - ba: crux simplex keresés a képek között.

Meglepően sokféle eszközt lát közte keresztet is, oszlopot is, sőt mindkettőből több félét is!

Ja és ami ennél fontosabb: arról ismernek meg titeket, hogy az én /Jézus / tanítványaim vagytok, hogy szeretett van köztetek.

Vagyis nem a keresztről vagy oszlopról vagy ... hanem a SZERETETTRŐL.

/és mivel nem szóról-szóra idéztem, lehetnek benne hibák, de én sem vagyok tökéletes - Isten még is szeret/

Nem tudom miféle "indulatról" beszélsz, tárgyilagos elemzések hangzottak el.

Tudjuk, hogy létezik az a szó, hogy "crux simplex", ámde a Biblia sehol nem nevezi Jézus kivégzőeszközét ennek, hanem inkább sztaurosznak, amely Jézus korában nagyon is jelenthetett keresztet, és tudjuk, hogy a rómaiaknak az elsődleges kivégzőeszköze mégis csak ez volt.

A szeretetet pedig nem efféle nyálas hippi "come together" módon kell értelmezni, hanem arról szól, hogy megfelelően viszonyuljunk az Isten hasonlatosságára teremtett emberrel, akik éppen képmásiságuk okán érdemelnek szeretet, és nem azon okból, amennyire eltorzultak attól.

"arról ismernek meg titeket, hogy az én /Jézus / tanítványaim vagytok, hogy szeretett van köztetek.

Vagyis nem a keresztről vagy oszlopról vagy ... hanem a SZERETETTRŐL."

Nem állította senki, hogy a legfontosabb kérdés lenne ez a teológiában, de bizonyos vonatkozásai miatt nem elhanyagolható szerintem.

Ez mellett persze, abszolút egyet kell értenem veled ebben, amit írsz - igen, ez lenne a legfontosabb ismertetőjegye annak a vallásnak, amiről Jézus tanított!

És már csak e miatt a Jézusi ismérv miatt sem mondhatjuk, hogy "mindegy milyen vallásban vagy...", mert akkor ennek a legfontosabb tulajdonságnak elveszne az értelme és jelentősége.

Akkoriban a keresztrefeszítés volt divat. Viszont J.T-i szerint oszlopra, mert az eredeti szó amit a Bibliában keresztnek olvasunk, egyáltalán nem jelent semmiféle keresztezett gerendákat, hanem egyszerűen csak azt jelenti hogy egyenes oszlop/cölöp.

Hát, hogy mennyire igaz J.T-i álláspontja ezzel kapcsolatban, azt nem tudom. Fogalmam sincs hogy mire feszítették fel Jézust, de nem is ez a lényeg.

A T alakú kereszttel csupán az a probléma, hogy Jézus feje fölé egy táblát helyeztek...

Az oszloppal szintén ez, hiszen a feje fölött nem lett volna elég hely, ha pedig a kezei fölé került a tábla, akkor meg miért nem azt mondja Isten Igéje?

Tamás Jézus feltámadása után Jézus kezein a szegek helyeiről beszélt többesszámban! Ez se teszi valószínűvé az oszlopos változatot.

Üdv.

Tamás

A többesszám valószínűleg a testét érő szegekre vonatkozott, vagy a kezeit is több szeggel ütötték át.

A "feje felett" volt akkor is értelemszerűen.

Mindenesetre ez igen kevés bizonyíték a konkrét esemény valóságos formája mellett. Tény az, hogy a kereszt bármely formájának az ábrázolása Jézus halálával kapcsolatban csak jóval később, az ötödik sz.-ban jelent meg. Akkor viszont már nem véletlen, hiszen nagyon messze voltak az eredeti krisztusi úttól. Egy kegyetlen KÍNZÓ ÉS KIVÉGZŐESZKÖZT állítottak "szent jelképnek", melyet undorító módon csókolgattak/csókolgatnak. Milyen torzult szellem képes erre?

A többesszámú kifejezésmódra pedig biztosan van más példa is a bibliában.