Melyik a legagresszívabb térítő vallás?
Az egész rohadt közel-keleti helyzet úgy 75%-ban az angolszász népek, leginkább a britek hülyesége miatt van, akik abszolút önkényesen, vonalzóval húzták meg a határokat a mandátumi területeiken, valami teljesen hozzá nem értő módon, az etnikai eloszlásokra nagy ívben téve. Aztán ennek a következményeit most isszuk meg.
Az iszlám terrorizmus mai, modern formájának kialakulásában elvitathatatlan szerepe van a délszláv háborúnak, és azon belül a boszniai szerb hadsereg gyalázatos tetteinek a muzulmán bosnyák lakosság ellen, "etnikai tisztogatás" fedőnév alatt. Ez adta az erkölcsi igazolást a terrorszervezetek 90-es évekbeli megerősödésének.
Egy pillanatra sem mentenék fel egyetlen terroristát sem a felelőssége alól, de azért lássuk azt is, hogy a nyugati társadalmaknak milyen felelősségük van a fennálló helyzet kialakulásában.
#46: Varga István
V. Prelog, szerves sztereokémia (1975)
Mindegyik nép kapott savat a világban, többekmközött a felvilágosodás után keresztény kivégzések is voltak, az ateizmus felvilágusult eszméire hivatkozva mégsem vált ekkora agresszorrá a keresztény világ.
Ne a sértetséggel relativizáljuk a kegyetlenséget.
"mégsem vált ekkora agresszorrá a keresztény világ."
Te melyik világban élsz? A kereszténység egy rövid kezdeti időszakot kivéve erőszakos volt mindig is. Szinte csak erőszakkal terjedt és nulla toleranciát mutatott mások felé. Magyarország is erőszakkal lett keresztény. Keresztények gyarmatosították a világot és a legnagyobb népirtásokat is keresztények tették. Az utolsó európai népirtást is keresztények végezték muszlimok ellen 1995-ben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!