Az eucharisztia lényegében kannibalizmus? Vagy hogy kell érteni ezt az átváltoztatást, valóban Krisztus teste lesz?
Te, én református vagyok és sokáig nem értettem. De az Isten Mi- a luminat vagyis világosságot adott és most már értem. Ahogy én értelmezem elmagyarázni neked is.
Egy reggel arra ébredtem fel hogy megértem és ez Isten ajándéka.
Szóval:
A Biblia írja hogy Jézus hálákat adott,megtörte a kenyeret és azt mondta hogy Ez Az Én Testem, amely érettetek megtörténik, vegyétek és egyétek. Utána megint haálákat adot, vette a poharat és így szólt, ez a bor az én vérem az új szövetség jelképe, igyátok. Ezeket cselekedjétek az emlékezetemre.
Szóval a kenyér kenyér marad, a bor bor külső színeiben csak belülről lesz Jezus.
Elmondom: amikor kéred Istent hogy szentelje meg ez adományt ( kenyér és bor, Cinstitelor Daruri- a neve míg nincs szentelve utána Dáruri Sfințitelor), akkor azt hiszem keresztet vetett a kenyérre meg a borral töltött pohárral, ezt nem tudom mert hátul ülők és nem látom tisztán hogy csinálja a pap. Utána idézés Jézus szavait attól kezdve hogy hálákat adott, mikor a kenyérről elmondod hogy a teste akkor mig felemeled és háromszor csengetnek az idő alatt változik át, vagyis átlényegül Jézus testével, de külsőleg kenyér marad. Majd kezdi a borral mondani hogy hálákat adott Jézus, mikor begfelyezed hogy ezt cselekedjétek az emlékezetemre, azután felemelef a kelyhet, 3 csengetés, annyi idő alatt lényegül át. Jézus is ahogy mondta hogy én vérem, én testem, nem rögtön ettek ittak a tanítványok hanem kicsit várták míg felfogják amit Jézus mondott hogy a kenyér és a bor a teste meg vére és azután nem éhségükben lakomáztak hanem Jézust emlékeztek mert tudták hogy elfogják.
Hátha bejön a gyakorira egy pap aki el tudja magyarázni. Én így értelmezem mint ,,tudatlan,, Reformátusnl.
Én is ezt akartam írni csak nem tudom elmondani. Érteni értem meg Isten megértette velem. Egy reggel eszembe jutott hogy Jézus mondta hogy ez az Ő teste, vére, akkor tényleg az a bor meg a kenyér. Az a furcsa hogy a külső színeiben megmarad csak jelképesen, lehet nem jó a szó amit írok rá, változik át. Ezért mi tudatlan protenstánsok nem értjük. Csak akkor tudjuk Elhinni Ha Isten Világosságot ad nekünk. Mondom hogy én se értettem hogy változik át ha marad kenyér meg bor míg egy reggel rá jöttem és tudtam hogy Isten adta hogy értsem meg.
De azt ne felejtsük el hogy mikor eszünk levest kenyérrel vagy húst borral akkor Nem Jézust esszük.
Tehát, Jézus testét és vérét Csak Akkor fogyasztjuk miután Átalakítottuk a kenyeret meg a bort és csak Jézus szavaival tehetjük meg. Nem Jézus keresztáldozatát ismételjük meg mint a Henderbergi könyvben az a hülye 80- As kérdés hazudja.
Krisztus egyszer váltott meg minket és azért van naponta Euharistia mert Jézus azt mondta hogy ezt cselekedjétek az emlékezetemre. És lehet rá naponta is emlékezni.
Isten adjon nekűnk világosságot hogy megertsuk. A reformátusság nem mentség meg kifogás arra hogy ne hagyjuk a Biblia igazságot.
Egy mai református nemcsak a buzogány T meg a csillagot kell ismerje hanem minden keresztény vallást, úgy a 2 típusú keresztvetest, katolikus, ortodox köszöntést, főbb Szentek ünnepeit.
Igen, aki emberi testet eszik és emberi vért iszik, az kannibalizmus. Ezen botránkoznak Jézus hallgatói is:
"Erre vita támadt a zsidók közt: Hogy adhatja ez a testét eledelül? ... Tanítványai közül, akik ezeket hallották, többen azt mondták: Kemény beszéd. Ki hallgatja?" (Jn 6,52-60)
Mégis van egy kis csöppnyi különbség a kannibalizmus és a Jézus által elrendelt megemlékezés között. Jézus testét és vérét nem a maga eredeti borzalmas valóságában, hanem a kenyér és bor titokzatos színeiben fogyasztjuk. Ez egy ilyen rejtelmes kulturált kannibalizmus.
Református hitvallás a katolikus miséről:
"
80. K.: Mi különbség van az Úrvacsora és a pápás mise között?
F.: Az Úrvacsora azt bizonyítja nékünk, hogy Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatáért, melyet Ő maga vitt egyszer véghez a keresztfán, minden mi bűneink megbocsáttatnak. És hogy mi a Szentlélek által Krisztusba oltatunk, aki emberi természetével (testével) már nincs a földön, hanem a mennyekben van, Istennek, az Ő Atyjának jobbján s azt akarja, hogy ott imádjuk Őt. A mise ellenben azt tanítja, hogy az élők és a holtak bűnei nem a Krisztus szenvedéséért bocsáttatnak meg, ha csak a misemondó papok naponként meg nem áldozzák érettük a Krisztust. És hogy Krisztus a kenyér és a bor alakjában testileg jelen van. És ezért azokban kell Őt imádni. Ezért a mise lényegében nem más, mint Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és szenvedésének tagadása és átkozott bálványimádás.
Zsid. 7: 26, 37; 9: 12; 10: 10-12; Ján. 19: 30; Máté 26: 28; 1. Kor. 6: 17, 10: 16-17; Kol. 3: 1; Zsid. 1: 3, 8: 1; János 20: 17; Fil. 3: 20; Luk. 22: 19, 24: 52; Ján. 4: 21; Csel. 7: 55; 1. Thess. 1: 10; Zsid. 9: 26, 10: 12-14.
"
El kéne ezt a kérdést is töröljék. Tiszta szégyen. Nem szégyenlik magukat hogy uszitsanak más vallás ellen? A konfirmación jelen van valakinek egy katolikus rokona akkor annak hogy esik hogy a vallását becsmérlik, lehet pont a rokona kell elmondja a 80 As kérdést. Gondoljatok már bele. Normális ember ha feladják neki ezt a kérdést, elvből elutasítja.
,,A mise ellenben azt tanítja, hogy az élők és a holtak bűnei nem a Krisztus szenvedéséért bocsáttatnak meg, ha csak a misemondó papok naponként meg nem áldozzák érettük a Krisztust,, Ez biztos hogy Így Nem Igaz. Férle van értelmezve. A kenyér és a bor átvaltozik bár külsőleg megmarad. Megbeszéltük hogy Jézus mondta hogy az ő teste, vére, és ezt egyetek az én emlékezetemre tehát Ő vezette be. Gondolkozzatok már, Krisztust nem látod, nem tudsz vele beszélni, csak a kenyér és bor által vagy Vele kapcsolatban és aki nem áldozik az nem idezűl. A mai reformátusok nagyon férle értik a dolgokat vagy lehet csak Magyarolszágon. Nálunk a többi református nem tudom hogy van vele még a pap mert 6 éve nem úrvacsoráztam de anyu mindig úgy megy urvacsirálni hogy Jézus testét és vérét eszi meg issza
@ "Ezért a mise lényegében nem más, mint Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és szenvedésének tagadása"
Ez persze nem igaz, ez sajnos tévedés vagy hazugság. A katolikus mise a katolikus hit szerint nem egy másik áldozat, hanem Krisztus egyetlen egy áldozatának a megjelenítése. Vagyis ez olyan, mintha lenne egy időgépünk amivel elmehetnénk a golgotára, s Krisztus ott feláldozott testét és ott kiontott vérét elhozhatnánk és odatehetnénk az oltárra.
A különbség csak annyi, hogy a misén Krisztus teste és vére nem az eredeti borzalmas látványával jelenik meg, hanem a kenyér és a bor szelíd színeiben titokzatosan elrejtve. A misén átlényegült kenyér Krisztus azon teste, amit a golgotán feláldozott, a misén átlényegült bor Krisztus azon vére, amelyet a Golgotán kiontott. Nem másik test, nem másik vér és nem másik Krisztus. S ezt nem a pusztán a katolikus dogma mondja, hanem maga Krisztus állítja a Bibliában.
Tehát a miséken Krisztus nem áldozza fel magát újból és újból, ez borzasztó nagy hülyeség, hanem mi áldozzunk újból és újból, mert újból és újból Krisztus egyetlen egy áldozatával fizetünk a bűneinkért, mert másunk nincsen. Nem Krisztus áldozatát ismételjük, hanem csak a megjelenítését.
@ "és átkozott bálványimádás"
Krisztus állítása szerint az ő teste valóban étel és az ő vére valóban ital, s aki eszi az ő testét és issza az ő vérét annak örök élete van, vagyis Krisztus valóságosan jelen van testével és vérével az Eucharisztiában. A Katolikus Egyház ezt így hiszi, így érti, és így gyakorolja a kezdetektől fogva. Tehát nem egy kenyeret imádunk, hanem Krisztust, aki kenyérré lett, hogy önmagával táplálja bennünk az örök életet. Ha van kenyér, ami tényleg képes örök életet adni, azt én imádom. Ha Krisztus szavaival ellentétben mégsem ad ilyen kenyeret, akkor bálványimádó vagyok, vállalom.
@ "A mai reformátusok nagyon férle értik a dolgokat"
A reformátusok tudtommal nem hiszik az átlényegülést, aki mégis hiszi az szerintem nem igazán református, hanem valamilyen elhajló eretnek református, mármint az ő szemszögükből nézve.
8-as Igazad van. Én is úgy hiszem ahogy leirtad meg anyukám is. Azért mert Keresztény reformátusok vagyunk az Igasságot hisszük el nem amiket Kávin kitalált. Ott a kettős predesztináció az is egy eretnek hazugság. És visszatérve erre ha a Sola Scriptura a döntő akkor a Bibliában irja hogy Jézus mondja hogy ez az én testem, az az én vérem a kenyérre és a borra és Pál apostol is utal rá hogy aki méltatlanul eszi és issza a saját itéletét vonja magára. Az az eretnek aki nem hiszi és sajnos én sem hittem mert nem értettem hogyan lehetséges. De egyik reggel Isten megvilágositott hogy megértettem hogyan változik át.
Ha levest eszünk kenyérrel vagy bort borsóval nem Jézust esszuk.
Akkor lényegül át ha Felidézzük Jézus szavait és átváltoztatjuk. Másként nem. A pap is felidézi Jézus szavaid, addig nincs átváltoztatva semmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!