A kannibalizmusról mit ír a Biblia?
Isten elítéli a kannibalizmust?
Egyáltalán, hogy fordulhat meg valaki fejében, hogy erre vetemedjen.
Sajnos voltak esetek, amikor Isten valamikori népe, emberhúsra vetemedett, amit Isten elitél.
Isten nem engedélyezi sem az emberi test, sem a vér fogyasztását.
Amikor Jézus a "testének evéséről vagy vérének ivásáról beszélt, akik szó szerint értették azok megbotránkoztak ezen, mert ez gyalázatos, és elitélendő dolog volt.
(János 6:55, 56) 55 Mert a testem igazi étel és a vérem igazi ital. 56 Aki a testemet eszi és a véremet issza, egységben marad velem, én pedig ővele.
(János 6:60) 60 Amikor a tanítványai ezt hallották, sokan közülük ezt mondták: „Botrányos, amiket mond. Ki képes ezt hallgatni?”
Szép embereket szívesen megennék :P
Amúgy helyzetfüggő, hogy bűn e vagy sem. Ha csak úgy kiváncsiságból akkor igen.
De lehet van olyan finom, hogy megérje 🦈
Bocsi, hogy nem tudtam előbb irni.
""Ezek a népek"
Melyikek?"
A Vanuaturán élő vad Törzsek. Vanuatunak 1980-ig, nemzeti függetlenségének a kivívásáig Új-Hebridák volt a neve. Itt a kannibalizmus széles körben elterjedt szokás volt.De utána nézek, mert voltak más törzsek is, akik hasonló módon ettek embereket.
JA nem. Ilyen emberek nem szerepelnek Isten szavában. Bár szerepelhettek volna, azonban, többnyire csak olyan népek lettek megemlitve, akik valamilyen okból kifolyólag, kapcsolatba kerültek a választott néppel.
A Többi népek nem okoztak gondot, vagy zavart Isten szándékában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!