Gyerekkorodban mennyire volt rád erőltetve, hogy misére és hittanra járj?

Semennyire nem erőltették, én szívesen mentem. Ministrálni is azért mentem, mert én mondtam ki, hogy szeretnék. Nem a szüleim erőltették.

Nálunk hittanon gyerekkorom óta jó volt a közösség, sok barátomat ott ismertem meg.

Míg gyerek voltam eljártam.a református templomba anyuval de már akkor is untam a sok beszédet és mindig fogtam anyu kezét hogy menjünk. Később az unokanővéremmel meg a nagynénémmel.aki meghalt sajnos jó triumviratus voltunk és már dumálni jártunk a templomba, én mondtam a szöveget ők elolvastam a szammozgadarol mit mondok mert ha vidám nem lehetett. Míg konfirmandus voltam (szerencsére csak 1 évig, most Nagyváradon év) minden héten kellett menni és akkor fel a karzatra, ott meg Brigivel dumáltam a másikkal.

Aztán nem mentem annyit de míg Éva meg Éva néni megvoltak velük eljarogattam mert lehetett dumálni,ők engedték és válaszoltak. Mióta Éva elzullitt, az anyja meghalt már nemigen megyek a templomba. Míg a református diakónian dolgoztam addig voltak ünnepek amikor el kellett menni templomba. De mióta nem vagyok a doakonianal.a tavaly voltam sajnos keresztaput temettük és az idén egy szeretvendégségen. A többit az ortodox meg a katolikus, néha a görögkatolikus a szoktam menni. Azok vannak a lakásom mellett.

Semennyire.

Nagyszüleim (akik neveltek) istenfélőnek tartották magukat de úgy, hogy sohasem jártak templomba, sohasem imádkoztak.

Nem tudtam beilleszkedni általánosban, bullying-oltak, így a nagyiék hatévfolyamos gimibe akartak vinni, végül egy református sulit találtak, azt gondolták, ott a gyerekek is normálisabbak és a szigor is nagyobb.

Ennek hatására már hatodikban kiolvastam a Képes Bibliámat és jártam Szentmisére (Római Katolikusnak voltam keresztelve), jógyerek akartam lenni, aki beilleszkedik és van fogalma arról, mi fán teremnek a dolgok.

A suliban végre lettek barátaim, részben miattuk, részben mert kicsit magával ragadott jártam református gyülekezetekbe, ifiórákra is, konfirmáltam is.

Aztán, hasonlatosan ahhoz, ahogy sokan írták, megutáltam az egészet. Eleinte a (főleg a református) egyházat, de egyre inkább azt érzem, nincs isten, semmi se utal arra, hogy lenne, viszont az én szememben sok dolog utal arra, hogy nincs.

Próbálták rámerőltetni főleg iskolábna de mindig mondtam hogy engem nem érdekel a vallás nem óhalytok olyan dogmatikus tanok szerint élni se hinni egy felsőbb hatalomban ateista vagyok én a papnak is megmondtam amikor jött a suliba hogy engem ez egyártalán nem érdekel.

Amikor elkerültem középiskolába inkább mentem állami iskolába a régi osztálytársam pedig egyházi iskolába ment ahova bár több pénz megy de olyan szinten vallásos lett hogy még az utcán is áldás békeséggel köszönt és már elkezdte téríteni az ismerőseit köztük engem is már néha erőszakosan meg is szakítottam vele a kapcsolatot.