Gyerekkorodban mennyire volt rád erőltetve, hogy misére és hittanra járj?

Semennyire. Mentem szívesen.

Semennyire. A vallást természetes vettem. Egyébként nem nagyon jártam templomba, de vallásos voltam. Egyszer ministráltam is. Hittant meg iskolában tanultam. Aztán később egy neoprotestáns felekezetbe kerültem, ahonnan kijöttem. Agnosztikus vagyok.

Nálunk ez úgymond kötelező volt (minden vasárnap mise, minden héten valamelyik nap hittan). Nem szerettem járni, főleg ennyire gyakran. Aztán ahogy vége lett az általános iskolának, megbérmálkoztam és utána soha többet nem jártam misére.

Semennyire, a szüleimet nem érdekelte a vallás

Semennyire, nem is jártam egyik helyre sem. A hittan a sulinkban egy szabadon választható óra volt, ami eddig jó is lett volna, csak köztudott volt a tanárról, hogy katasztrofális és 10-ból 9 alkalommal miatta nem lesznek kitűnők a gyerekek, mert olyan dolgozatokat írat, így anyámék inkább megkíméltek tőle.

Nekem nagyon tolták. Szabolcs megye, kis falu, áhhhh. Na ott egy életre úgy megutáltam a képmutató egyházat és a vallást, hogy azóta boldog ateista vagyok.

Semennyire. Meg se kereszteltek.

Nálam próbálkoztak, de amikor már lehetett választanom, kb. általános második fele, már nem jártam. Már akkor átláttam a visszásságát és az ellentmondásait. Most agnosztikus vagyok általában és ateista ha Istenről van szó.

Kötelező volt. Undorítónak találtam már gyerekként is. Nem csoda, hogy végül jobban beleálstam magam az egész egyház témába, így most ateista vagyok.

Szívesen mentem, ministráltam is, szerettem csinálni, jó közösség volt. Nem éreztem kényszernek.