Van Isten?

sokat teszik (becsületesnek, tisztességesnek, megbízhatónak tűnnek-e ezek az emberek?) és

* kihatással voltak-e ezek a tapasztalatok a saját vagy mások életére (ezek az emberek szeretőbbek lettek-e tapasztalatuk eredményeképpen? Valóban épületesebbek lettek-e? Vagy ellenkezőleg, hiúbbakká és önzőbbekké váltak-e?

Tegyük fel, hogy valaki azt mondja: "Ezek a tapasztalatok mindössze a homloklebeny ideiglenes sérülései, vagy egy neurotikus elfojtás eredményei. Semmiképpen sem igazolják valamilyen isteni valóság igazságát." Mit válaszolhatunk erre? Felidézhetnénk a beszámolók óriási dokumentációját, és megkérdezhetnénk magunktól, hogy igaz lehet-e a fenti állítás. És ezt a következtetést vonhatnánk le: "Nem. Figyelembe véve az állításoknak a mérhetetlen számát, és azoknak az életminőségét, akik ezt állították, hihetetlennek tűnik, hogy azok, akik ezt az állítást tették, ennyire tévednének önmagukról, vagy, hogy elmezavar vagy elmebaj okozhatott volna ilyen mélységes jót és szépséget."

Azt idő előtt lehetetlen leszögezni, hogy ezeknek az állításoknak és személyeknek a beszámolóinak a vizsgálata, hogyan fog hatni minden egyes személyre. Nem mondhatod el idő előtt, hogy hogyan fog hatni rád. De ez egy bizonyíték; sokakat meggyőzött; és nem lehet figyelmen kívül hagyni. Néha - tulajdonképpen nagyon is gyakran - ezekkel a beszámolókkal nem ugyanúgy nézünk szembe, mint ahogy elvetjük azokat csiricsáré divatos címkékkel.

19. A közös egyetértés érve

Ez a bizonyíték némileg a vallási tapasztalat érvéhez (18.), némileg pedig a vágy érvéhez (16.) hasonlít. Azzal érvel, hogy:

1. A hit Istenben - abban a Lényben, akinek a tisztelet és imádat jogosan megkövetelhető - egy általános jelenség minden kor csaknem minden embere számára.

2. Az emberek elsöprő többsége vagy téved életüknek erről a legmélyebb eleméről, vagy nem.

3. Sokkal valószínűbb azt hinni, hogy nem.

4. Tehát sokkal valószínűbb azt hinni, hogy Isten létezik.

Mindenki elismeri, hogy a vallásos hit széles körben elterjedt volt mindig is az emberi történelemben. De felmerül a kérdés: Ezt a kétségbevonhatatlan tényt valóban a bizonyítékok közé számolhatjuk-e a vallási állítások igazságának védelmében? Még egy szkeptikus is elismeri, hogy ez a tanúság mélységesen lenyűgöző: az emberiség elsöprő többsége hisz egy végső Lényben, aki számára az igazi válasz csak a tiszteletadás és az imádat lehet. Senki sem vitatja a tisztelet érzéseit, az imádás gesztusait, vagy az imádat cselekedeteit. De ha Isten nem létezik, akkor ezeknek a dolgoknak soha semmikor - soha semmikor! - nem volt valódi tárgya. Ez valóban hihető?

A tiszteletadás és imádás képessége bizonyosan természetszerűen hozzánk tartozónak tűnik. És nehéz elhinni, hogy ez a természetes képesség a dolgok természetében soha nem tud beteljesedni, különösen úgy, hogy olyan sokan tanúsítják, hogy már beteljesedett. Való igaz, hogy elképzelhető az is, hogy természetünk ezen oldala eleve kudarcra van ítélve; elgondolható, hogy az a milliószor millió ember, akik azt állítják, hogy megtalálták azt a Szentet, aki méltó a tiszteletre és imádatra, csak tévedett. De mennyire valószínű ez?

Sokkal valószínűbbnek tűnik az, hogy inkább akik elvetik a hitet, azok szenvednek a hiánytól és a téveszméktől - mint egy botfülű ember, aki tagadja a muzsika létezését, vagy mint az a rémült albérlő, aki azt mondogatja magának, hogy nem hallja az erőszak és a félelem jajveszékelését, amik felhallatszanak az utcáról, és amikor a gyermeke felébred a hangokra és megkérdezi: "Anya, miért sikoltozik az a néni?", akkor azt mondja neki: "Senki sem sikoltozik, az csak a szél. Ennyi az egész. Menj csak vissza aludni.".

1. kérdés: De a többség még nem tévedhetetlen. A legtöbb ember pl. tévedett a Nap és a Föld mozgásában. Tehát miért ne tévedhetnének akkor Isten létezésében is?

Válasz: Ha az emberek tévedtek is a heliocentrikus nézetben, mégis tapasztalatuk volt a Napról, a Földről és a mozgásról. Ők egyszerűen abban az elgondolásban tévedtek, hogy az általuk érzékelt mozgás a Napé. De ha Isten nem létezik, mi az, amit a hívők megtapasztalnak? Az illúzió szintje messze túlmegy a kollektív tévedés bármely más példájánál. Ez tulajdonképpen egy kollektív elmebetegséggel érne fel.

Ugyanis hinni Istenben olyan, mintha kapcsolatban lennénk egy személlyel. Ha Isten sohasem létezett, akkor ez a kapcsolat sem. Hódolattal és szeretettel fordultál egy senki felé, és nem is volt senki, aki fogadta volna és válaszolt volna a reakcióidra. Ez pontosan olyan, mintha egy boldog házasembernek hinnéd magad, miközben valójában egyedül élsz egy sivár garzonlakásban.

Feltételezhetjük, hogy elképzelhető egy ilyen tömegillúzió, de mi ennek a valószínűsége? Ha semmiféle tapasztalatunk nem lett volna, amely - a Nap és a Föld megfigyeléseivel összevetve - valószínűvé tette, hogy a Föld forog a Nap körül, akkor bolondság lett volna, ha a tapasztalatunkat így magyarázzuk. Mennyivel többről van itt szó, ahol egy hódolatot, imádatot és néha szeretetet magában foglaló kapcsolatot tapasztalunk. Figyelembe véve egy ilyen egyetemes hitet, egészen addig azt a legésszerűbb hinni, hogy Isten valóban van, míg az ateisták elő nem állnak egy igen meggyőző magyarázattal a vallásos hitre vonatkozóan, ami teljesen számot ad a hívők tapasztalatáról, és megmutatja, hogy a tapasztalatuk legjobb magyarázata pusztán a káprázat és nem a szellemi meglátás. De az ateisták soha nem lesznek erre képesek.

2. kérdés: De hiszen vannak nagyon hihető pszichológiai leírások a vallásos hitről. Sok nem-hívő tartja azt, hogy az Istenben való hit a gyermekkori félelmek eredménye; hogy Isten valójában a mi emberi apánk kivetítése: valaki, aki "ott fenn" megvédhet minket az ellenségesnek tekintett természeti erőktől.

A) Válasz: Valójában ez nem természethű magyarázata a vallásos hitnek. Ez nem több egy pszichológiai szaknyelvbe öltöztetett puszta állításnál, miszerint a vallásos hit tévedés. Abból a feltevésből indul ki, hogy Isten nem létezik. Ezután leírja, hogy mivel a Teremtő legközelebbi földi szimbóluma az apa, tehát Istennek a mi emberi apánknak a kozmikus kivetítésének kell lennie. De ha eltekintünk az ateizmus feltevésétől, akkor egyáltalán nincs semmi kényszerítő bizonyíték arra, hogy Isten egy puszta kivetítés.

Valójában az érv már előre megválaszolja a kérdést. Mi csak azokra az eszméinkre keresünk pszichológiai magyarázatokat, amikről már tudjuk (vagy feltételezzük), hogy tévesek, s nem azokra, amelyeket helyesnek gondolunk. Azt kérdezzük: "Miért gondolod, hogy ki kellene pusztítani a fekete kutyákat? Csak nem ijedtél meg egyiktől, amikor kicsi voltál?" De soha nem kérdezzük meg, hogy: "Miért gondolod, hogy nem kellene kiirtani a fekete kutyákat? Csak nem volt egy aranyos fekete kiskutyád, amikor kicsi voltál?"

B) Válasz: Bár Istenből biztosan visszatükröződik valami az emberi apákban is (máskülönben a szimbolikánk érthetetlen lenne), a keresztények tudatában vannak annak, hogy ez a szimbolizmus végső soron elégtelen. És ha a Végső Lény olyan módon titokzatos, hogy felülmúl minden szimbolizmust, akkor hogyan lehetne a kivetítése annak, amit a szimbólum ábrázol? Az igazság inkább úgy tűnik, hogy ellenkező irányú: az evilági apáink a Mennyei Atyának a halvány kivetítései. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy számos író (pl. Paul Vitz) pszichikai patológiaként analizálta az ateizmust: egy elidegenedés az emberi apától, amely aztán Isten elutasítását eredményezi.

20. Pascal fogadása

Tegyük fel, hogy te, az olvasó, még mindig úgy érzed, hogy mindezek az érvek nem eléggé meggyőzőek. Ez esetben maradt egy másik, másféle érv is, ami Pascal fogadásaként vált ismertté. Nem azért említjük meg itt és adoptáljuk szándékainknak megfelelően, mert ez is egy bizonyíték Isten létezésére, hanem azért, mert segíthet bennünket istenkeresésünkben az ilyen bizonyíték hiányában.

Ahogy eredetileg Pascal javasolta, a fogadás azt tételezi fel előre, hogy a logikai gondolkodás önmagában nem képes dönteni Isten létezése mellett vagy ellen; úgy tűnik, hogy elegendő ok van mindkettőre. Nos, mivel az értelem nem tud biztosan állást foglalni, és mivel a kérdés annyira jelentős, hogy valamiképpen döntenünk kell, ezért "fogadnunk" kell valamelyikre, ha már bizonyítani nem tudunk. És így feltesszük a kérdést: melyik helyre teszed le a tétedet?

Ha Istenre teszed, akkor nem veszíthetsz semmit, még akkor se, ha kiderül, hogy Isten nem is létezik. De ha Isten ellen fogadsz, és tévedsz és Isten valóban létezik, akkor mindent elveszíthetsz: Istent, az örökkévalóságot, a mennyországot, a korlátlan nyereményt. "Állapítsuk meg a két lehetőséget: ha nyersz, akkor mindent megnyersz; ha veszítesz, akkor mindent elveszítesz".

Én azt nem értem,hogy miért gondolják a hívők azt,hogy minden okkal történik? Miért kéne,hogy legyen oka annak,hogy mi élünk, vagy ,hogy létrejött az univerzum? Semmi oka sincsen! És ha mi vagyunk a teremtés felsőfoka akkor a többi idegen civilizációk, amiknek a lényei nem is hasonlítanak ránk azok mik? Ők a másodikak? Ja és mára már kicsit átalakultak a vallások mert elfogytak az érveik és újakat kellett gyártaniuk, amikben nagyon jók...

Pl.: ma már tudjuk,hogy nem csak a Föld létezik, hanem elképzelhetetlenül sok bolygó, de a Bibliában azt írják,hogy Isten 1 nap alatt teremtette az eget és a Földet. Eszerint a hihetetlenül kicsi Földet ugyanannyi idő volt megteremteni,mint az egész univerzumot? Ja és ha jól tudom, akkor az ősrobbanás, vagy a két három-dimenziós tér ütközése előtt (két eltérő elmélet) nem volt tér se idő, és akkor Isten hol volt? Sehol... és most sincs sehol (mindenhol se...), mert ahhoz, hogy bonyolult dolgok létrejöjjenek nem kell felsőbbrendű lény. Istenben azok hisznek, akik félnek a haláltól és remélik,hogy utána jobb lesz és,hogy a rosszak elnyerik méltó büntetésüket. DE NEM! Ha meghalsz (vagyis minden szerved elsorvad, leáll) azután még lejátszódik néhány vegyi folyamat (ettől látják a fényt az emberek) és azután a tudat is megszűnik. Én éppen ezért élem az életem úgy, hogy EGYSZER ÉLÜNK! Szerintem a nagyon hívők beszélgessenek el egy Etióp kisgyerekkel, és kérdezzék meg tőle,hogy mennyire hisz bármilyen istenben. Ja és az fura,hogy egy ateista el tudja fogadni, ha egy vallásos ember a közelében van (legalábbis a többség) de egy vallásos ember nem tudja elfogadni,ha egy ember nem hisz Istenben (nagytöbbség). Ezt onnan veszem,hogy ha egy vallásos kérdésre egy ateista válaszol akkor rögtön elküldik őt a ...-ba, de ha egy ateista kérdésre egy vallásos ember válaszol akkor nem (legtöbbször).

Szóval, én nem bánom ha valaki vallásos (vannak is olyan barátaim/ismerőseim) de ne akarja magyarázni nekem ezeket a dolgokat,mert nem igazak. A vallás régen arra volt jó,hogy az emberek ne lopjanak, ne öldököljenek stb. de ma már ittvan erre a rendőrség meg a katonaság. Az én személyes tapasztalataim alapján én magam vagyok a sorsom kovácsa és nem valami mindenható nagypapa a felhők között...

"Szerintem nincs, mert mind az Istent, mind a Sátánt az emberi tulajdonságok alapján találták ki."

Az Isten fogalma az iszlámban:

Teljesen, 100%-osan eltér, és más mint az ő teremtményei.

Nem térbeli, és nem időbeli. Nem szeret, és nem gyűlöl, nincsenek érzései. Ezeket mind ő teremti, és ő a teremtése felett áll. Cselekedete, döntése, nem idő, és térbeli, és nem befolyásolja semmi. Bölcsessége, és mindentudása szerint teremt, vagy tüntet el dolgokat.

"Bölcsessége, és mindentudása szerint teremt, vagy tüntet el dolgokat."

Erről meg vagy győződve, vagy valahol olvastad, vagy ez a hited? Ezek mind tipikus emberi tulajdonságok.

Az általad leírt válaszban az "elkészítés technikáját" részletesebben is leírhatnád, mert érdekes lehet.