A katolikus egyház valóban félelmet kelt a hívőkben azzal hogy pokolra juthatnak?

Én katolikus vagyok és félek a pokoltól, sőt félek Istentől. Jézus és a Biblia is azért beszél erről, hogy féljünk:

"Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony mondom nektek: tőle féljetek!" (Lk 12,4-5)

"félve és remegve munkáljátok üdvösségteket," (Fil 2,12)

"Ha ugyanis az igazság fölismerése után szántszándékkal vétkezünk, nem használ a bűnért való áldozat, hanem rettenetes ítélet és lángoló tűz vár ránk, mely megemészti a lázadókat. Aki Mózes törvényét szegi meg, annak két vagy három tanú szavára irgalom nélkül meg kell halnia. Gondolhatjátok, mennyivel súlyosabb büntetést érdemel az, aki lábbal tiporja az Isten Fiát, semmibe veszi a szövetség vérét, mely őt megszentelte, a kegyelem Lelkét pedig megveti! Ismerjük őt, aki így szólt: Enyém a megtorlás, én megfizetek. Majd ismét: Ítéletet mond az Úr népe fölött. Rettenetes az élő Isten kezébe jutni." (Zsid 10,26-31)

Mindazonáltal, minél jobban szeretjük Istent annál kevésbé kell félnünk, s ha tökéletesen szeretnénk őt, akkor egyáltalán nem kell félnünk:

"Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad. Abban teljesedett ki bennünk a szeretet, hogy bizalommal várjuk az ítélet napját, mert ahogyan ő, úgy vagyunk mi is ezen a világon. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet." (1Jn 4,16-18)

A kézben áldozástól és annak a kiközösített pap hülyeségeitől viszont nem félek. Valóban előfordulhat, hogy egy morzsányinál is kisebb szentség darabka óhatatlanul leesik a földre és rátaposunk. De ez nem tiszteletlenség és szentséggyalázás a részünkről, hanem egyszerűen a kenyérség velejárója, amit Krisztus felvállalt. A kenyér-Krisztusnak nem az fáj ha akaratlanul rátaposunk, hanem a csak a tudatos tiszteletlen magatartásunk.

Különbenis a nem észlelt lehullott darabkákban aligha van még meg Krisztus jelenléte. Krisztus jelenléte a szentségi kenyérben a katolikus doktrína szerint tudvalevően ugye addig tart, amíg az az emberi felfogás szerint kenyérnek minősül. Például a romlott kenyér már nem kenyér. A kenyérmorzsát is ugye még egyfajta határeset kenyérnek tekintjük, de a már nem észlelt kicsiségű morzsát már sehogyan sem tekintjük kenyérnek, vagyis a nem észlelt lehullott darabkákban eleve nincs meg Krisztus jelenléte.