Kijelenthető, hogy Isten kérdésében a tudósok álláspontja legyen teista vagy ateista megközelítés irreveláns?
"a tudomány eszközeivel nem lehet kutatni az "Isten" vagy a "túlvilág" fogalmát"
Pontosabban az istenekből csak annyit lehet kutatni, amennyit itt, a világunkon csinálnak.
De én nem azt mondtam, hogy kutatni lehet, hanem azt, hogy cáfolva van. Az itt is megy.
A 31-e s rátapintott a lényegre. Még ha úgy is definiálod az "isten" és a "túlvilág" fogalmát, mint olyasmi ami a mi világunkon kívűl esik, két lehetőség van. Vagy interakcióba lépnek a mi világunkkal, mely esetben azeken az interakciókon keresztül igenis vizsgálni és kutatni tudjuk a természetüket, vagy egyáltalán nem lépnek velünk interakcióba, és ezesetben semmiben sem különböznek a nem létezőtől.
Visszatérve pár korábbi kijelentésre, ha előtted van egy sörösdoboz, a bizonyítás terhe valóban a tagadókon van, de csak azért mert számodra a létezése már bizonyítva van azzal hogy látod magad előtt. Mindíg előbb a létezés szorul bizonyítékra. Istennel kicsit változik a metafora. Van egy sörösdobozod, legalábiss te ezt állítod, meg még sok haverod is, de hiába kérjük, hogy mutassátok meg nekünk, arra soha egyikőtök sem képes.
Valamint a definíciókra vonatkozóan, valóban nem dobjuk ki a doboz fogalmát csak azért mert van pizzás doboz meg sörös doboz is. Mégpedig azért mert a doboz a gyűjtőfogalom amelybe ezek a szűkebb fogalmak tartoznak. A "doboz" olyan tulajdonságok gyűjteménye amelyek vonatkoznak valamennyi alkategóriájára. Ha a vallásosak közösen felállítják azt az "isten" definíciót, mely magába foglalja valamennyi általuk tisztelt entitást, akkor majd foglalkozhatunk ennek az istenképnek az esetleges létezésével.
Először is NINCS cáfolva az Isten léte (az az Istené, akiről a Biblia és a Korán beszél), mivel az egy nem falszifikálható állítás. Nincs olyan nullhipotézis Istennel kapcsolatban, aminek az ellentéte igazolható (ez a cáfolhatóság kritériuma). Tehát at, hogy Isten léte tudományosan cáfolt volna, egyszerűen nem igaz.
Ami pedig a kérdést illeti, soha nem is lesz képes igazolni vagy cáfolni a tudomány Isten létét, mivel az logikai ellentmondás volna. Amit a tudomány ellenőrizni képes, szükségszerűen nem lehet Isten, mert Isten a definíciók szerint nem alávethető a természeti szükségszerűségeknek. Ha Isten igazolható volna, az azt jelentené, hogy létezik még egy Istennél is magasabb érvény, aminek ő alá van vetve. Ez ellentmond Isten létezés fölött való szuverenitásának.
Ebből pedig az is következik, hogy a tudósok Istenről való állításainak sincs nagyobb relevanciája, mint egy kosárlabdázóénak.
Az pedig, hogy Isten tudományos bizonyítékának hiányából az következne, hogy nem létezik, a fentebbi levezetés értelmében sem állja meg a helyét, de logikailag is téves következtetés. Ha az ateisták bizonyítékot várnak a vallásosoktól, hogy Isten létezik, akkor a bizonyítás őket is terheli, mivel a két állítás ekvivalens. Nincs olyan logikai szabály, hogy a "nem létezik" jellegű állítás bármilyen értelemben axiomatikus volna.
"Kijelenthető, hogy Isten kérdésében a tudósok álláspontja legyen teista vagy ateista megközelítés irreveláns?"
Szia!
Tudomány címén gondolom a természettudományra gondolsz. (Tudomány nem egyenlő a természettudománnyal). A természettudomány nem foglalkozik természetfelettivel, csak a fizikai világ működésével, így nemhogy nem fogják tudni bizonyítani vagy cáfolni Isten létét, de nem is foglalkoznak vele.
Van pár természettudománynak álcázott (paradox) természetfilozófiai nézet, pl. nagy bumm, törzsfejlődés, de ezeket pont a természettudomány buktatta meg.
Kérdező, ha még itt vagy!
Feltettem ezt a kérdést a tudomány topikba, ha érdekel (nagyon jó válaszok születtek):
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!