Az keresztényeknek elfogadható lenne az, ha a Japán illemtant bevezetnék Európában is?
Itt konkrétan a meghajlásra gondolok. A japánok meghajolnak egymás előtt üdvözlésként. Sőt, minél fontosabb személlyel találkoznak, annál mélyebbre hajolnak.
A keresztények a kézfogás mellett/helyett meghajolnának mondjuk egy ateista egyetemi tanár előtt? Persze, ez kölcsönös lenne, neki is meg kellene hajolnia.
Mi köze a kereszténységnek a japán meghajláshoz? Nem látom az összefüggést és hogy mire akarsz kilyukadni.
Mondom ezt olyan keresztényként, aki nem keveset foglalkozott már a japán kultúrával (sőt, úgy általában a keleti kultúrákkal) és tanult is japánul.
"A keresztények a kézfogás mellett/helyett meghajolnának mondjuk egy ateista egyetemi tanár előtt? Persze, ez kölcsönös lenne, neki is meg kellene hajolnia." És akkor mi lenne? Komolyan, nem értem mi ennek a kérdésnek a lényege. Szerinted min változtatna az, ha itt nyugaton is meghajolnának az emberek egymás előtt? Gyakorlatilag ugyan ott tartanának, mintha kezet fognának. Egyszerűen csak egy másik szokás. Nem kell túlmisztifikálni a japán meghajlást. Ráadásul semmi nem tiltja, hogy egy keresztény kifejezze a tiszteletét egy másik ember felé. Ha ez lenne a szokás itt nyugaton, a keresztények is meghajolnának, mint ahogy az ázsiai keresztények is meghajolnak azokban az országokban, ahol ez a szokás.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!