Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Ha Ábrahám ma élne, melyik...

Ha Ábrahám ma élne, melyik hozzá kötődő valláshoz csatlakozna: a zsidók, az iszlám vagy a keresztény valláshoz?

Figyelt kérdés
Nem lenne könnyű dolga, mert a pl. a kereszténység darabokra szakadt.
2021. febr. 1. 10:28
1 2 3 4 5
 31/45 A kérdező kommentje:

"Tudnál mutatni egyetlen olyan korai kéziratot a Bibliából, legyen az Ó- vagy Újszövetség, ami a Mohamed által kreált korános verziót támasztja alá?"


Ez engem is érdekelne!


Az tény, hogy a Bibliának van szövegkritikai kiadása, tehát bizonyos kéziratok között vannak eltérések, amikből a szakemberek rekonstruálják az eredeti szöveget.


Ezek az eltérések azonban tudomásom szerint nem támasztják alá a muszlim verziót. Tehát olyan kézirat nincs, amiben a bibliai történet muszlim változata szerepelne.


Ha pedig ez így van - márpedig így van - hogy lehet azt elhinni, hogy a Koránban szereplő változat a hiteles?


Ahogyan gondolkodtam ezen, eszembe jutott, hogy lényegében a muszlimok ugyanazt csinálják a Bibliával, amit a Jehova tanúi.


A Jehova tanúi hozzáigazították a Bibliát a tanítasukhoz, ennek eredménye lett az újvilág fordítás (ferdítés). A muszlimok is ezt tették, ennek az eredménye a Korán.

2021. febr. 4. 12:18
 32/45 anonim ***** válasza:

"A Jehova tanúi hozzáigazították a Bibliát a tanítasukhoz, ennek eredménye lett az újvilág fordítás (ferdítés). A muszlimok is ezt tették, ennek az eredménye a Korán."

Nem teljesen, mert a jehovások csak a fordítással bűvészkednek, illetve egy-két szó változtatnak meg. Sokkal inkább hasonlítanak a mormonokhoz, sőt teljesen ugyanaz a történet. Csak cseréld ki a szereplőket, Joseph helyett Mohamed, Moroni helyett Gábriel, hasonlóan egy légből kapott kitalált történet, stb... Legfeljebb annyi a különbség, hogy a mormonok nem akarták fegyverrel meghódítani az egész világot.

2021. febr. 4. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/45 anonim ***** válasza:
0%

"De azért én mégis kérnék, mert szerintem egy hazug kígyó vagy. Sose támasztod alá semmivel se hazugságaidat. Mutass egyetlen bibliai kéziratot, ami a Korán hazugságait támasztja alá."


Én mindig alátámasztom amit állítok tárgyi bizonyítékkal vagy logikus levezetéssel. Ha nem is Ábrahámmal kapcsolatban de például Jézussal kapcsolatban a jelenlegi Biblia is alátámasztja a Koránt.

Szóval visszautasítom a primitív rágalmadat.


Olvasd végig:


https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskr..



"De, a próféták teljesen hétköznapi emberek. Csak annyi a különbség, hogy Isten felhasználja őket szavának tolmácsolására."


Nem, a próféták egyáltalán nem hétköznapi emberek. Egy hétköznapi ember lehet egy erőszaktevő gyilkos is. Te elhinnéd egy olyan embernek hogy ő Isten prófétája aki lop csal hazudik, gyilkol? Nyilván nem, így nem lehet hétköznapi ember a próféta.



"Te beteg vagy komolyan. Szerintem keress fel egy jó pszichiátert."


Fáj az igazság? :) Már megszoktam. Gyorsan elfogynak az érvek így marad a sértegetés.



"Tehát az az igazi, amit te annak tudsz elképzelni?"


Minden épeszű ember az erkölcsös példamutató prófétákat tartja igaznak, mert ez logikus. És minden épeszű ember hamisításnak tartja a gyilkos, parázna, csaló prófétákat. Az más kérdés hogy ezt beismerik-e vagy inkább hazudoznak mint te.



"Egyébként egyik Ábrahámot se követném. Csak nálatok, bálványimádó mohamedánoknál van ilyen követés."


A követés azt jelenti elhiszed és igaznak tartod amit tanítod. A muszlimok nem bálványozzák Mohamed prófétát, ellenben a keresztények tényleg bálványimádók mert Istenként imádják Jézust és szentnek nevezett halott embereket.



"Valószínűleg ezért istenkáromlás Mohamed gúnyolása, hiszen már-már imádjátok azt a pedofilt."


A pedofilia is egy aljas rágalom amit rosszindulatú keresztények terjesztenek, érvek híján.



"Nekem nem rémlik, hogy Ábrahám teherbe ejtette volna lányait, de lehet Mohamed már ilyesmit is kitalált alkoholtól bűzlő álmaiban."


Nem Ábrahám tette hanem más bibliai próféta. A Bibliai Ábrahám rabszolgát tartott akit teherbe ejtett aztán őt és gyerekét magára hagyta a sivatagban.

2021. febr. 4. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/45 anonim ***** válasza:

"Én mindig alátámasztom amit állítok tárgyi bizonyítékkal vagy logikus levezetéssel."

Rendben, akkor hol vannak ezek a tárgyi bizonyítékok? A szerinted logikus levezetésed senkit sem érdekel, ez nem egy matematikai példa. Sokan azt is logikusan levezetik, hogy Hitler ma is él Argentinban, mégse hiszem el.


"Egy hétköznapi ember lehet egy erőszaktevő gyilkos is."

Ahogy lehet jó ember is.


"Te elhinnéd egy olyan embernek hogy ő Isten prófétája aki lop csal hazudik, gyilkol? Nyilván nem, így nem lehet hétköznapi ember a próféta."

Akkor ez sokat segít, ez alapján Mohamed nem próféta. Egyébként Isten hol jelentette ki, hogy csak rendkívül jó ember lehet próféta és nem nyilváníthatja ki szavát bárki által? Allah ezek szerint ilyen korlátolt lenne?


"Minden épeszű ember az erkölcsös példamutató prófétákat tartja igaznak, mert ez logikus."

Ez továbbra is a te logikád csak, ami teljesen szubjektív dolog és szerintem senkit se hat meg, hogy neked mi logikus.


"A követés azt jelenti elhiszed és igaznak tartod amit tanítod."

Nem, a követés nem csak ezt jelenti. Az egyetemi előadóknak is elhittem amit mondanak és tanítanak, de nem voltam a követőjük.


"A muszlimok nem bálványozzák Mohamed prófétát"

Ez nem igaz. Máskülönben istenkáromlás vádjával nem ítélnének halálra olyanokat, akik Mohamedet gúnyolják. Tehát ha nem is az Isten, de láthatóan isten számotokra.


"A pedofilia is egy aljas rágalom amit rosszindulatú keresztények terjesztenek, érvek híján."

Nem keresztények találták ki, muszlim források szerint volt 9 éves felesége a háremében közel vénember létére. Ennyire erkölcsös a prófétátok.


"Nem Ábrahám tette hanem más bibliai próféta."

Nem jut eszembe ilyen próféta. Ha esetleg Noéra gondolsz, ő nem próféta. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg nem is létező emberről van szó.

2021. febr. 4. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/45 anonim ***** válasza:

"Ez engem is érdekelne!"


Ha érdekel akkor olvasd végig:


https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskr..



"Az tény, hogy a Bibliának van szövegkritikai kiadása, tehát bizonyos kéziratok között vannak eltérések, amikből a szakemberek rekonstruálják az eredeti szöveget."


Te miről beszélsz? :) Az eredeti szöveg sem a Ószövetség sem pedig az Újszövetség esetében nincs meg. Az Újszövetségi kéziratok között többszázezer eltérést találtak.



"Ha pedig ez így van - márpedig így van - hogy lehet azt elhinni, hogy a Koránban szereplő változat a hiteles?"


Úgy hogy tárgyi bizonyítékok tekintetében és tartalmilag is a Korán fényévekkel hitelesebb a Bibliánál.



"Ahogyan gondolkodtam ezen, eszembe jutott, hogy lényegében a muszlimok ugyanazt csinálják a Bibliával, amit a Jehova tanúi."


A muszlimok semmit nem csinálnak a Bibliával. Sok muszlimot nem is érdekli a Biblia egyáltalán. Vannak olyan Bibliai versek amik elfogadhatóak, más Bibliai versek pedig elfogadhatatlanok muszlimok szempontjából. Akárhogy is a Korán felülírta a Korábbi kinyilatkoztatásokat.

2021. febr. 4. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/45 anonim ***** válasza:

"Sokkal inkább hasonlítanak a mormonokhoz, sőt teljesen ugyanaz a történet. Csak cseréld ki a szereplőket, Joseph helyett Mohamed, Moroni helyett Gábriel, hasonlóan egy légből kapott kitalált történet,"


A Korán fényévekkel hitelesebb, logikusabb és erkölcsösebb mint a Biblia így nem lehet hamisítás. A hamisításokra ugyanis az a jellemző hogy rosszabb minőségűek mint az eredeti, így a Korán állítása az igaz, miszerint a Bibliát meghamisították, a Koránnal pedig helyre állt Isten üzenete.

2021. febr. 4. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/45 anonim ***** válasza:

"Rendben, akkor hol vannak ezek a tárgyi bizonyítékok? A szerinted logikus levezetésed senkit sem érdekel, ez nem egy matematikai példa. Sokan azt is logikusan levezetik, hogy Hitler ma is él Argentinban, mégse hiszem el."


Hogy te mit hiszel az senkit nem érdekel. Egy logikus levezetés nem szubjektív vélemény hanem tényeken alapul. Belinkeltem a Jézusra vonatkozó kérdésemet, amiből kiderül a Biblia igazolja a Koránt. Olvasd végig.



"Ahogy lehet jó ember is."


Egy jó ember is bármikor elkövethet súlyos bűnt, ami azt eredményezné hogy az emberek megkérdőjeleznék a prófétaságát, Isten viszont azzal a céllal küldte a prófétákat hogy az emberek hallgassanak rájuk, ergo csak erkölcsös ember lehet próféta. Ha ezt sem vagy képes felfogni, nem tudom mit keresel itt. Amúgy te vagy az a primitív észlény aki a Jézussal kapcsolatos kérdésemnél is megjelent?



"Akkor ez sokat segít, ez alapján Mohamed nem próféta."


Mohamed próféta nem lopott nem csalt nem hazudott nem gyilkolt. Ezt még azok is elismerték akik meg akarták ölni. Ebből is látszik hogy te mennyire gerinctelen vagy.



"Egyébként Isten hol jelentette ki, hogy csak rendkívül jó ember lehet próféta és nem nyilváníthatja ki szavát bárki által? Allah ezek szerint ilyen korlátolt lenne?"


Mivel egy gyilkos, hazug csaló erőszaktevőnek a kutya sem hinné el hogy Isten prófétája, így egyértelmű hogy ilyen embert Isten nem küld prófétának. Totál agyhalott lehetsz ha ennyit sem vagy képes felfogni.



"Nem, a követés nem csak ezt jelenti. Az egyetemi előadóknak is elhittem amit mondanak és tanítanak, de nem voltam a követőjük."


Az egyetemi előadóknak nem kell mindent elhinned, a prófétának viszont mindenben hinned kell és engedelmeskedned. Ezt jeleneti hogy követed.



"Ez nem igaz. Máskülönben istenkáromlás vádjával nem ítélnének halálra olyanokat, akik Mohamedet gúnyolják. Tehát ha nem is az Isten, de láthatóan isten számotokra."


Ha valakit rágalmazol, szidalmazol az a magyar törvények szerint is bűncselekmény és büntetendő. Akkor a magyar törvények szerinted istenítik az embereket? :) Te egy 7 éves gyerek értelmi szintjét sem ütöd meg. Amúgy sem jár ezért halálbüntetés az iszlám szerint. Mohamed próféta egész Mekkának megbocsátotta még azt is hogy meg akarták ölni.



"Nem keresztények találták ki, muszlim források szerint volt 9 éves felesége a háremében közel vénember létére. Ennyire erkölcsös a prófétátok."


Már ezerszer el lett mondva hogy Aisha házasságkötéskori életkor nem ismert. Több eltérő forrás is van. A hozzád hasonló gerinctelenek kiragadják azt ami szerint 9 éves volt és úgy állítják be mint tény miközben más forrás szerint 18 éves volt. A többi felesége pedig biztosan idősebb volt. Tehát aljas rágalom. Meg ugye melyik kor törvényei szerint pedofil? Az akkori kor törvényei szerint? Mert akkoriban senki nem vádolta ezzel ami azt jelenti akárhány éves is volt Aisha az megfelelt az akkori szabályoknak. A mai törvények szerint? Akkor viszont Mária is pedofília áldozata mert egyes keresztény források szerint 12 éves volt mikor férjhez ment és 14 körül szülte meg Jézust. Meg sok magyar király is akkor pedofil mert 12-14 éves lányokat vettek feleségül. Ja hogy ez már nem tetszik neked? Látod mennyire észlény vagy? Ja és háreme sem volt Mohamed prófétának. Tudod kinek volt háreme? A Bibliai királyoknak mint Salamon.



"Nem jut eszembe ilyen próféta. Ha esetleg Noéra gondolsz, ő nem próféta."


A Biblia szerint Lótot leitatták a lányai aki részegen teherbe ejtette őket akik gyereket szültek neki. És ez az embere a Biblia szerint egy példakép. A Korán szerint viszont Lót erkölcsös példamutató próféta. Biblia szerint Noé részegen meztelenül fetrengett a sátrában aztán az egyik fia valószínűleg megerőszakolta ezért Noé megátkozta őt és senkit nem figyelmeztetett miközben építette a hajót. A Korán szerin Noé erkölcsös példamutató próféta.



"Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg nem is létező emberről van szó."


Ez most a legújabb divat keresztényeknél :) Megtagadják a Bibliai próféták létezését mert annyira vállalhatatlanok. Mondjuk ezen nem csodálkozom, de nem a próféták megtagadása a megoldás hanem a valós történetük megismerése ami a Koránban olvasható.

2021. febr. 4. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/45 anonim ***** válasza:

"Kezdjük azzal hogy az iszlám szerint az eredeti Tóra és Evangélium Isten szava, nem a jelenlegiek."


Nincs egyetlen vers a Koránban, amivel ezt alá tudnád támasztani, ugyan azt mondod amit a muszlim hitvédők, nem azt amit a Korán mondd, a Korán nem említ semmiféle eredeti Tórát vagy eredeti Evangéliumot, csak Tórát és csak Evangéliumot említ, és Isten szavanként említi mindkettőt.


"Senki nem tudja megváltoztatni Isten szavát szerinted mint jelent? Ha például veszel egy Koránt és megpróbálod átírni akkor leszakad a kezed? :) Nyilván nem ezt jelent. Na ennyit az érvelésedről."


Nem az én érvelésem, ez Al-Bukhari és Ibn 'Abbas érvelése.


"Minden keresztény irányzat más és más könyveket tekint hitelesnek."


Fogalmad sincs róla miről beszélsz. A keresztény felekezetek maximum az Ótestamentum könyveinek számában nem értenek egyet, de sem a deuterokanonikus könyvek, sem Énok könyve, sem a Makkabeusok harmadik könyve sem a Makkabeusok negyedik könyve nem változtat semmilyen alapvető keresztény doktrínán. Minden keresztény Bibliának egy az üzdenete, hogy a Jézus Krisztus az Ótestamentumban megjövendölt Messiás, urunk és megváltónk.


"Egyébként pedig egyértelműen benne van a Koránban hogy a Tórát meghamisították."


Oké professzor, melyik fejezet, és vers? Nem fogsz találni egyetlen verset sem a Koránban egyértelműen azt mondja, hogy a Tórát meghamisították, mert nincs ilyen vers a Koránban, mert Mohamed sem gondolta, hogy a Tórát meghamisították, nincs semmilyen vers a Koránban ami valamilyen eredeti Tórára hivatkozik, csak Tórára, az "eredeti Tóra" csak belemagyarázás, ezek szerint a muszlim hitvédőknek jobban hiszel a mint a Koránnak, Mohamednek vagy Allahnak. :)


A Korán szerint a Tóra Isten szava, Mohamed szerint a Tóra Isten, Allah szerint a Tóra az Ő szava, de a muszlim hitvédők szerint a Tórát átírták és te agyatlanul nekik hiszel. Ők biztosan jobban tudják mint Mohamed vagy Allah. :)


"Egyébként a jelenlegi Biblia is igazolja a Koránt."


Egy szerinted átírt könyv igazolja a Koránt? Ez egy érv a Korán mellett? Vedd már észre magad...


"Tehát olyan kézirat nincs, amiben a bibliai történet muszlim változata szerepelne."


Vannak apokrif kéziratok amikben szerepelnek egyes Korán történetek, erre lehetne azt mondani, hogy pont emiatt vették ki ezeket a Bibliából, de még ez az állítás sem áljja meg a helyét. Mohamed idejében rengeteg eretnek és gnosztikus történet keringett Arábiában, a Koránban benne van a "Companions of the Cave" (magyarul: a barlang társasága) történet, egy csoport akik elaludtak egy barlangban, de 300 évvel később felébredtek, ami Efezusi Istvánhoz vezethető vissza az 5. századból, a Korán szerint Jézus azonnal prédikálni kezdett ahogy kijött az anyja méhéből, ami egy 6. századi apokrif evangéliumból ered, a Korán szerint Mária egy pálmafa alatt szült ami szintén egy apokrif iratból származik a korai 600-as évekből, a történet melyben Jézus agyagmadarakat keltett életre egy 2. századi apokrif iratból származik, úgy tűnik Mohamed fogta a történeteket amik elterjedtek volna az idejében, adott nekik egy iszlám csavart, és beratakta őket a Koránba. Ami érdekes, hogy a mekkai pogányok is jobbak voltak benne, hogy felismerjék a fikciót mint Mohamed, a Korán 6:25 is erre reagál: "When they come to you to argue with you, the unbelievers say: these are nothing but fables of the men of old" (magyarul: Amikor hozzád jönnek, hogy vitatkozzanak veled, a hitetlenek azt mondják: ezek nem mások, mint a régi emberek meséi). Vagyis a Korán szerint a pogányok is mondták Mohamednek, hogy ezek a történetek a Koránban ismert mesék, mítoszok, mondák, voltak, tündérmesék.

2021. febr. 5. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/45 anonim ***** válasza:

"A Korán fényévekkel hitelesebb, logikusabb és erkölcsösebb mint a Biblia így nem lehet hamisítás. A hamisításokra ugyanis az a jellemző hogy rosszabb minőségűek mint az eredeti, így a Korán állítása az igaz, miszerint a Bibliát meghamisították, a Koránnal pedig helyre állt Isten üzenete."


Ez biztos nem igaz, mert a Korán is egy hitvány hamisítás, Isten az eredeti üzenetet Mormon könyvével állította vissza.

2021. febr. 5. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/45 anonim ***** válasza:
#39 Ez biztos nem igaz, mert a Mormonok könyve is egy hitvány hamisitás, Isten az eredeti üzenetét az ÚVF-el állitotta vissza.
2021. febr. 5. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!