Ez az "Isteni igazság? "

Kend vitaetikája kritikán aluli, és már igen csak kezd forogni tőle a gyomrom. Most őszintén: azt várja tőlem, hogy majd most hozzámvagdossa a Libraryből vakon az ott található valamennyi konzervet, majd ha én megfelelek ezekre, kend elsündörög, mint aki jól végezte dolgát. Mert ahogy elnézem el sem olvassa, amit ír. Hát szép.

emberiségnek nincsen semmiféle közös sírja. De hát hogyan akarod kezdeni a pokollal, ha eleve a seolról/hádeszről kezdtél elbeszélni, amely nem azonos a pokollal fogalmilag, mégha pillanatnyilag magában is foglalja azt. Ezt az „emberiség közös sírja” dumát természetesen csak az Őrtorony Társulat találta ki, legfeljebb átvéve az adventistáktól. Szintén egy bemondásra elhívendő tétel lenne ez.

A gyehennát nevezzük a kárhozat állapotának. A gyehenna csak kendnek okoz nehézséget, mert míg oda jut a lélek, addig sem semmisül meg. A gyehenna, avagy második halál kizárja, hogy ama lelkek halhatatlanok legyenek. De nem is semmisülnek meg. A gyehenna nyilván létező (fizikai) helyről vette eredetét, de túlmutat rajta, mint a ahogy a menny is túmutat a csillagos égbolton, holott az is amattól vette a nevét. Tehát nem is lehet az elhamvadó szemét fizikai sorsából szükségszerű következtetést levonni arra, hogy az oda vetett emberek megsemmisülnének.

Géhenna (görög) - „gyehenna", az elveszettek örök tüzes „pokla" (az arám „gehinnám", a Hinnóm-völgy nyomán, Jeruzsálem déli részén, ahol Jósiás király koráig (i. e. 620 körül) tűzben gyermekeket áldoztak, és amely az isteni ítélet helyének számított, ld. alább). Az Újszövetségi Teológiai Fogalmi Szótár (TBLNT) így határozza meg a „hádész"t és a „gyehenna"-t: Az Újszövetség számára ...a géhenna eleve létező valóság (Mt

25,41), tüzes mélység (Mt 13,42.50). Ez az utolsó ítélet után a végső büntetés helye, amely örökké tart (Mt 25,41.46; 23,15.33). Test és lélek kerül benne ítélet alá (Mk 9,43.45.47k; Mt 10,28). A 'hádész'- től tehát meg kell különböztetni, mivel az a feltámadás előtt fogadja magába az elhunytak lelkeit" (TBLNT 1/1977,713. o.).

A „gyehenna" a kárhozottak „célállomását", az örök tüzes tavat jelöli. Az ehhez kapcsolódó valóságot az Újszövetség a következőképpen ábrázolja:

• Sírás és fogcsikorgatás (Mt 8,12; 13,42.50; 22,13; 24,51; 25,10).

• Sötétség (Mt 22,13; 2Pt 2,4.17; Júd 6)

• Tűz (Mt 3,10; 13,40; Jn 15,6)

• Örök tűz (Mt 18,8; 25,41; Mk 9,43)

• Tűz és kénkő (Jel 14,9 kk)

• Tüzes pocsolya (Jel 19,20; 20,15)

• Tüzes kemence (Mt 13,41k.5O)

• Örök tüzes büntetés (Júd 7)

• Kiolthatatlan tűz (Mk 9,43.48; Lk 3,17)

• El nem pusztuló féreg (Mk 9,48; vö. Ézs 66,24)

• Gyötrelem (Jel 14,11; vö. Lk 16,23kk).

Még ha abból indulunk is ki, hogy ezek a leírások részben vagy teljesen képiesen értendők, akkor is kiábrándítóan valóságosak: Isten távolléte, sötétség és gyötrő fájdalmak. A gyehennában gyötrő fájdalmakra való drasztikus utalások véleményem szerint nem egyeztethetők össze a létezés kioltásával vagy megsemmisülésével, ahogyan pedig az annihiláció elméletének képviselői hangsúlyozzák. Ha földi halálakor az ember valóban kihunyna, akkor felesleges, sőt érthetetlen lenne az „örök" vagy „kiolthatatlan" tűzre („to pür to aszbeszton"), az „el nem pusztuló féregre" („ho szkolex ou teleuta") és az ezekkel kapcsolatos gyötrelemre utalás. Sehol sincsen a Szentírásban világos bizonyíték arra, hogy ez a „tűz" az egyszeri megsemmisülés alkalma lenne, amely megszünteti az ember létezését; hanem ellenkezőleg, örökkévalóságát (aióniosz, ld. alább) hangsúlyozza. Ha összefoglaljuk az elkárhozottak örök sorsának jellemzőit, vagy leírásait, akkor semmiképpen sem beszélhetünk úgy a pokolról, mint „a nyugalom és a reménység helyéről", ahogyan az Őrtorony Társulat teszi. Ha a Biblia az elkárhozottak örök sorsaként beszél a „pokolról", erre állandóan olyan kifejezéseket használ, amelyek irtózatot és rémületet keltenek. A gyehenna nem valótlan, földi időleges, üres, tisztítótűz, megsemmisülés vagy az újramegtestesülések közötti állapot, ahogyan ezt különböző tanbeli irányzatok állítják. Sokkal inkább örök büntetés, gyötrelem és az Isten messzeségének helye (vö. Kreeft/Taelli 1994,280kk; Fudge 1994 és mások ellenében).

„A héber Seol és a görög Hades szó egyértelműen a sírt jelenti.” – Az előbb cáfoltam meg, hogy nem. Többféle idézettel, ez csak egy bemondásra elhívendő, bizonyítatlan annihilacionista elmélet.

A tüzes tóval kapcsolatos spekuláció csak akkor villanhatna fel, ha a tüzes tavat más helyeken is „megsemmisülésként" lehetne érteni. Ez azonban sem az igehely szűkebb, sem tágabb összefüggésében nem áll meg (vö. pl. Jel 20,10, ahol az ördög, a fenevad és a hamis próféta örök gyötrődéséről van szó). így a „második halált" elkerülhetetlenül a gyehenna és a tüzes tó valósága felől - nem pedig fordítva – kell értelmeznünk. Az a tény is, hogy „a halál és birodalma" a tüzes tóba kerül, nem a gyehenna valósága ellen beszél. E megfogalmazással sokkal inkább kifejeződik az átmenet a halottak birodalmából (seol, hádész), mint köztes állapotból (vö. Jel 20,12k kontextusát) az örök kárhozat végső szintjére. A seol feloszlik —, vagyis a benne lévők mind kijelölt végleges helyükre kerülnek.

„ Mivel azok, akik a „tűz tavába” vettetnek, a „második halálba” jutnak, amelyből nincs feltámadás, így ők jelképesen szólva örökre a halál fogságában tartatnak. A halálban maradnak, mintha börtönőrök ("kínzók") őriznék őket az egész örökkévalóságon át. E gonoszokat természetesen nem szó szerinti kínzással gyötrik, mert amikor valaki meghal, teljesen megszűnik létezni, semminek nincsen tudatában.” – Hehe, kacaj, kacaj. És egészen pontosan ezt a spekulációt a lóugrás érvelésen, a körkörös érvelésen, meg az Őrtorony felekezeti ideológiáján kívül alátámasztja bármi is?

„Azonfelül örökké kínozni, gyötörni valakit azért, mert néhány évig rosszat cselekedett a földön, ellentétben állna az igazsággal és az igazságossággal.” – Ez csak emberi okoskodás arról, hogy te mit tartanál igazságosnak. Bűn és büntetés között nem kell tartam tekintetében egyenlőségnek fönnállnia, a földi igazságszolgáltatás eszménye szerint sem, még kevésbé az élet igazságszolgáltatása szerint: egy elszalasztott kedvező pillanatért könnyen egész életére koppan az ember szeme; aki egy szerencsétlen percben eldobta magától az életet, örökre elvesztette a visszatérés lehetőségét; pillanat műve lehet az a fertőzés, mely egy hosszú életre elnyomorít, A bűn mint Isten-sértés bizonyos értelemben végtelen, amennyiben t. i. a végtelen fölségnek megsértése; s mivel a megfelelő büntetés nem lehet intenzive végtelen (a befogadó alany végessége miatt), extenzív fokban kell végtelennek lennie, vagyis öröknek. Isten igazsága azt követeli, hogy mindenkinek megadja a magáét. Ámde a kárhozottak mint megátalkodott bűnösök örökre kívánják az Isten-nélküliséget és az Istentől elvonatkoztatott teremtményeket; tehát ha ezt örökre meg is kapják, nem esik sérelem az igazságon: volenti non fit iniuria. Az igazság azt kívánja, hogy érdem és sors kiegyenlítést nyerjen. Ez nem történik meg a földön, a földi lét próba-jellege miatt; tehát ott kell történnie, hol egyedül a föltétlen örök szempontok irányadók.

Tudod nem arról van szó, hogy Isten egy szigorú öregember, aki téged a pokolra száműz ha nem hiszel benne. Tudom, a legtöbb keresztény tudatlanságból így állítja be a dolgot.

A helyzet a következő: ha nem hiszel Istenben, nem tudsz hozzá eljutni. A hit az az eszköz, ami a szellemedet előre mozdítja. Önmagában a hit persze kevés, a Biblia ezt is kifejti.

A pokol az Istentől való elrekesztettséget jelenti. Tehát ha nem hiszel benne, nem tudsz hozzá eljutni, el leszel rekesztve tőle. Ennyi. A bűnök megbocsáttatnak, ha valóban megbánják őket, de ha nem, akkor a hited sem elég.

Isten tiszta jelenlétébe nem juthat el bűnös lélek, mert megsemmisülne a ragyogásában. Ezért kellett a krisztusi áldozat is.

"Élő lélek" (élőlény) van és "holt lélek" is a Biblia szerint, de "halhatatlan lélek" nincs! Egyetlen helyen sem fogalmaz ilyent meg a Szentírás.

Ennek jól utána kéne olvasni. De nem csak az olyan egyházak írásaiból, akik ezt a Biblia ellenes tant vallják, hanem olyan helyen is, akik nem.

Mivel pedig a lélek nem halhatatlan, nincs örökké tartó, tudatos állapotban való bűnhődés sem! Sajnos sokan egy szörnyű és kegyetlen Istenben hisznek és ezért nem csoda, hogy az évszázadok során ez mennyire meglátszott a cselekedeteiken! De ma is meglátszik: pl. Ruanda 1994.

Ismered az úgynevezett "keresztény" történelmet? Olvass róla, de ne csak tőlük, mert ők még "a gonoszt is jónak mondják".

"Jaj azoknak, akik rossznak mondják a jót, és jónak a rosszat, akik fölcserélik a sötétséget a világossággal, és a világosságot a sötétséggel, akik fölcserélik a keserűt az édessel, és az édest a keserűvel!

Jaj azoknak, akik a maguk szemében bölcsek és a saját arcuk előtt értelmesek!" (Ézsaiás 5:20-21)

Vajon a Szentírás nem az örök gyötrelem tanítása mellett foglal állást?

Válasz: Véleményem szerint jól lehet érvelni amellett, hogy a Szentírás nem képviseli az örök gyötrelem tanát. A választ onnan kell kezdenem, hogy a Biblia a fizikai feltámadás mellett kötelezi el magát, nem a lélekhalhatatlanság mellett. (Ez utóbbi inkább platonizmus.)

Már az figyelemre méltó, hogy a Szentírás sehol nem mondja, hogy az embernek halhatatlan lelke volna, azt viszont mondja, hogy az egész ember maga az "élő lélek" (Gen 2,7).

Az Ószövetségben arról szerezhetünk tudomást, hogy a halál pillanatában nem megy ki semmiféle lélek a testből, hanem a halál, az öntudatlan alvás (Jób 14,10-12; Dán 12,2.13), amelyben semmilyen mentális tevékenység nincsen (Préd 9,7.12), sőt, e tekintetben az ember halála nem különbözik az állat halálától (Préd 3,19-20. 22-23). Viszont a "világ végén" lesz feltámadás, amikor a halottak azért támadnak fel, hogy később (Az ezer év végén) megítéltessenek (Dán 12,2.13). (Tehát nem az a célja az "igazságtalanok" feltámadásának, hogy azonnal /újra/ elítélje őket Isten és visszaküldje a halálba, hiszen a bűnüket a vétküket az első halálukkor már eltörölték - "a bűn zsoldja a halál")

Viszont az Újszövetségben már találunk olyan igéket, amelyek látszólag(!) a halál utáni létről szólnak, de többségükben nem ilyen írásszövegek fordulnak elő a Görög Iratokban sem, hanem olyanok, amelyek az ószövetségi tradíciót viszik tovább.

Például (1) Jézus (is) a halált alvásnak nevezi (Ján 11, 11-24);

(2) Jézus követőiben a feltámadás képzete élt, nem a lélekhalhatatlanságé, s úgy gondolták, hogy a feltámadás, az "utolsó napon" lesz majd, a történelem végén (Ján 11,21-24).

(3) Erre a napra utal Jézus, aki szerint az utolsó ítéletre támadnak fel a halottak az utolsó napon (Ján 5,28-29), vagyis a halálalvásból serkennek fel a majdani, ezer év végén történő számonkérésre.

(4) Pál apostol, hasonlóképpen, a halált, alvásnak nevezi (1Thess 4,13-14), s az üdvösség idejét, az utolsó ítélet napja utánra teszi (2Tim 4, 6-8).

Ezzel szemben persze vannak ellentétesnek tűnő kijelentések is, például a "gazdag és a Lázár" példázatában, (Luk 16,19-31) de ez az igeszakasz nem releváns, ugyanis egy példázatról van szó, s a példázatok mindig szimbolikus tartalommal bírnak. Máshol azonban Jézus azt mondja, hogy a bűnösök a gyehenna tüzére vettetnek, de itt is nyilvánvaló az eddigiekből, de a későbbi bizonyítékokból még inkább, hogy ez a "tűz" csak jelképes értelmű, a végső megsemmisülést jelenti!

Mivel a Szentírás az egész embert hívja "élő léleknek" s nem tanít a testtől külön is létezni képes lélekről, ezért ha a test "elég" a "gyehenna tüzén", vagyis a kárhozatban, az egész ember semmisül meg. Ezt látszik megerősíteni a Jelenések könyve is, amely különös tekintettel foglalkozik az utolsó ítélettel. Így szól: "És láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket állni az Isten előtt; és könyvek nyittatnak meg, majd egy más könyv nyittatott meg, amely az életnek könyve; és megítéltetnek a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint. És a tenger kiadta a halottakat, akik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadta a halottakat, akik ő náluk voltak; és megítéltettek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint." (Jel 20,12.13)

A "pokol" fogalma, a héber seol szó fordítása a görög hadészra, egyszerűen sírgödröt jelent és - a görög mitológiával ellentétben - nem tüzes gyötrelmek helyét. Tehát a halál, a sírgödör és a tenger is kiadja halottait az utolsó ítéletre. Ha a pokol az örök gyötrelem helye volna, akkor felmerül a kérdés: e hely miért adná ki "lakóit" az ítéletre, amikor azok már túl vannak az ítéleten, s épp örök büntetésüket szenvedik?

Azt gondolom a következő öt kijelentés a legnyilvánvalóbb bizonyítéka annak, hogy a Biblia nem tanít örök gyötrelmet:

(1) "A pokol pedig és a halál vettetnek a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava." (Jel 20,14) Vagyis a "pokol és a halál" végső megsemmisítésben részesül, ez annyit jelent, hogy a seol (a sírgödör, a halál intézménye) megszűnik. Ha a pokol gyötrelmek helye volna, hogy lehetne ezt a helyet tűzbe vetni? Ha viszont a pokol, az sírgödör, akkor ez a szimbolikus hely már megsemmisíthető azzal, amit az Írás szimbolikusan "tűz tavának" hív.

(2) "A bűn zsoldja a halál, de az Isten kegyelmi ajándéka az örök élet" (Rm 6,23), mondja Pál apostol. Más szóval, ebben a kijelentésben az üdvösség a kárhozattal van szembeállítva: az üdvösség kegyelmi ajándék, a bűn fizetsége viszont a halál. Csakhogy az üdvösség egyenlő az örök élettel (mint olvassuk), a bűn zsoldja pedig a halál, a végső halál, a kárhozat, vagy ahogy a Biblia máshol fogalmaz: a "második halál". (Jel 20,14) (Azért a "második", mert az emberek, a szimpla halálból feltámadnak a későbbi utolsó ítéletre, és akik elkárhoznak, azok újra meghalnak, immár végérvényesen.

(3) Még Sátánról, a "bűn feltalálójáról" is úgy beszél a Szentírás, mint aki a "sírgödör mélyére száll" és "többé örökre nem lesz" (Ésa 14,15; Ezék 28,19), s ha a "legbűnösebb bűnös" is megszűnik létezni, akkor a kisebb bűnösök miért szenvednének örökké?

(4) Gondoljuk meg: ha Isten a szeretet (1 Ján 4,8) akkor hogyan tarthatná fenn emberek életét örök gyötrelemre? Véleményem szerint sehogy. Aquinói Tamás véleményével szemben: "Isten még a meghaló halálában sem gyönyörködik, hanem azt kívánja, hogy mindenki, megtérve éljen" (Ezék 18,32). Ha Isten még a bűnösök halálában sem gyönyörködik, akkor mennyire távol áll tőle, hogy értelmes lényeket örökkön-örökké gyötörjön!

(5) Végül: az Írás azt mondja, hogy a bűn történelmének lezárulása után (az utolsó ítélet után), amikor Isten "új eget és új földet teremt", akkor ebben a világban már "semmi elátkozott nem lesz többé" (Jel 22,3). De ha az "újvilágban" nem lesz semmi elátkozott, akkor hogyan létezhetne mégis pokol, ahol nyögés és sikoltozás hallatszanék örökkön-örökké? Azt gondolom tehát, hogy az az a priori morális tétel, miszerint egy végtelenül jóságos lény nem adhat véges bűnökért végtelen szenvedést, a Bibliában is jól védhető módon igazolható.