Ez az "Isteni igazság? "

Seol (héber), hádész (görög) az anyag nélküli személyiség (=„lélek"), ideiglenes, köztes tartózkodási helye a feltámadásig, mégpedig mind az igazaké, mind a gonoszoké, akiket mély szakadék választ el egymástól, az a rész, ahol az igazak élnek ábrahám kebele" (Lk 16,22-23), vagy „paradicsom" (Lk 23,43). Lk 16,23-ban Károli és az új protestáns fordítás a „pokol" szót használja.

A „seol” és a „hádész” fogalma nem a sírt, hanem az alvilágot, mint a halottak tartózkodási helyét, a holtak birodalmát jelöli (Theologisches Handwörterbuch zum Altén Testament [= Ószövetségi Teológiai Kéziszótár] n/1984, 837kk hasáb, Bauer 1971, 32k hasáb, Evangelisches Wörterbuch zum Neuen Testament [=Protestáns Újszövetségi Szótár] 1/1980, 72k has., Theologisches Wörterbuch zum Altén Testament [= Ószövetségi Teológiai Szótár] Vü/1993, 901kk has.). Ezzel szemben a „sír" szokásos kifejezése héberül „qeber", görögül „tafosz" vagy „mnémeion"'. A seol többek között abban különbözik a sírtól, hogy igen nagy „mélységben" található (5Móz 32,22; Jób 11,8; 26,5; Ézs 14,15), „kapuk" zárják el (Zsolt 9,14; Ézs 38,10; v. ö. Mt 16,18), és hogy az ember „leszáll”, „lemegy” ide, miközben sírba helyezik. Bár a seolban megszakad a kapcsolat a világgal, mégsem öntudatlanság, hanem észlelési képesség és tevékenység jellemzi. A megfelelő bibliai helyek (például Ézs 14,9-17; Ez 31k; Jób 14,18-22; 26,5; vö. Lk 16,19-31) lehetséges, hogy részleteikben képi elemeket tartalmaznak, a beszámolók azonban véleményem szerint halál utáni létre utalnak (Harris 1961-gyel szemben), Az ószövetségi korral szemben a „seol/hádész” fogalma jelentésében bővült az Újszövetségben. „A halottak teljes világára alkalmazott régi jelölésen túl a szó vagy minden halott köztes tartózkodási helyét, vagy az istentelenek lelkének helyét jelentheti (Theologisches Handwörterbuch zum Alten Testament [= Ószövetségi Teológiai Kéziszótár] D/1984, 841. has.).

A seol/hádesz önmagában valóban nem a tulajdonképpeni pokol, hanem inkább alvilágnak fordítandó, ez a tágabb értelemben vett "pokol" (idézőjellel!). A tulajdonképpeni pokol, az örök kárhozat helye az a gyehenna...

Az nem érv, hogy a pogányok is hittek valami hasonlót, mert az ki a tökömet érdekel? Ennyi erővel ne hidd, hogy egy Isten van, mert a muszlimok is azt hiszik. Ne hidd, hogy Isten jó, mert akkor egyetértesz a mittommilyen vallással.

Itt egy bővebb kifejtés angol nyelven a Seolról:

Sheol/Hades: Is Not Merely The Grave!

Original language:

Unseen place:

Greek: sheol

Hebrew: Hades

Grave:

Greek: mnemeion

Hebrew: kever

1. There is a separate word for grave in both Hebrew and Greek in distinction from sheol/hades

2. In the New Testament, Hades NEVER means the grave. "mnemeion", which is the Greek word for grave. It is always translated as Hades which meant the underworld.

3. The soul or spirit is never said to go to the grave "mnemeion".

4. The body is never said to go to hades or sheol.

5. Isa. 14:19, the king is cast out of his grave (kever) in order to be thrown into Sheol where the departed spirits can rebuke him (vv.9-10). In this passage, Sheol and kever are opposites, not synonyms. This distinction is maintained in the Septuagint as well. In the Septuagint, Sheol is never translated as mneema, which is the Greek word for grave. It is always translated as Hades which meant the underworld.

Sheol

„This word is used in the Old Testament for the place of the dead . . . In the later Jewish literature we meet with the idea of divisions within Sheol for the wicked and the righteous, in which each experiences a foretaste of his final destiny . . .”

(The New Bible Dictionary, J.D. Douglas, editor, Grand Rapids, MI: Eerdmans, 1962, 518)

„The Hebrew word designating the unseen abode of the dead; a neutral word, presupposing neither misery nor happiness.”

(Augustus H. Strong, Systematic Theology, Westwood, NJ: Fleming H. Revell, 1907, 994)

„While the word Sheol, does not pointedly refer to a definitive doctrine of endless retribution, but rather to a shadowy existence beyond the grave, it nevertheless reflects the belief in a future and continued existence.”

(Merrill C. Tenney, Pictorial Bible Dictionary, Grand Rapids, MI: Zondervan, rev. ed., 1967, 346)

Hades

„The region of departed spirits of the lost (but including the blessed dead in periods preceding the Ascension of Christ) . . . It corresponds to Sheol in the O.T. IN the KJV . . . it has unhappily been rendered "Hell," e.g., Ps. 16:10; or "the grace," e.g., Gen. 37:35 . . . It never denotes the grave, nor is it the permanent region of the lost; in point of time it is, for such, intermediate between decease and the doom of Gehenna. For the condition, see Luke 16:23-31.”

(W.E. Vine, An Expository Dictionary of New Testament Words, Old Tappan, NJ: Fleming H. Revell, 1940; under "Hades")

„. . . the nether world, the realm of the dead . . . In the Septuagint the Hebrew Sheol is almost always rendered by this word . . . the infernal regions, a dark and dismal place . . . the common receptacle of disembodied spirits.”

(Joseph Thayer, Greek-English Lexicon of the NT, 11)

A „szellemi lélek” kifejezés azt jelenti, hogy a lélek „szellemből van”, vagyis anyagtalan, szellemi szubsztanciájú. Nem azt mondjuk, hogy a szellem fogalmilag egyazonos a lélekkel, hanem hogy az egyik a másik szubsztanciáját adja. Vagyis az ember lelke szellemi természetű, és nem mondjuk anyagi. Most lőj el valami szokásos szöveget arról, hogy „ez mese” vagy „ez filozófia”, akkor kezdek el harsányan kacagni.

Egyáltalán nem igaz, hogy minden „lélek” szó beleillik az első kettőbe, maximum azok, akik szeretnék ezen szó jelentését az első kettőbe belezárni, azok belegyömöszölik azt. De követeli bármi ezt, azon túl, hogy akkor összedőlne az annihilacionista hulladékteológia építménye? Naugye.

A tágabb értelemben vett lélek szó első két fiókját nem is szoktuk léleknek, hanem embernek is életnek nevezni, és csak ott használjuk a lélek szót, ami az ember tudatát hordozó láthatatlan szellemi princípiumot jelenti. Én tudom, hogy van egy kis Őrtornyos felsorolás arra, hogy na, itt meg a lélek márpedig ezt jelenti, na de én kacagva félretolom ezt a listát, mert ez ugyan csak azt kötelező, aki vakon rábízta magát az Őrtorony tanítói tekintélyére.

„A lélek magát az embert, vagy annak életét (esetleg életének tulajdonságait) jelenti.” – Meg a tulajdonképpeni lelket, hehe. Mert mint mondottam ez az Őrtorony definíciója, amely csak egy utólag alakult felekezet, utólagos spekulációja, amely akkor sem köt senkit, ha önmagát „hű és értelmes rabszolga(tartó)” osztálynak nevezi.

Az, hogy 1Pt 3:19-20-ban nem meghaltak lelkei voltak, végső soron semmi értelmes érv nincs azon túl, mint hogy nehogy azt jelentse, mer különben oda a várunk. Ugyanis e "válaszban" akad csúfolódás, minősítés, önkényes és bizonyítatlan állítás, és bemondásra elhiendő magyarázat. Más nemigen. Az, hogy oda szellem van írni, nem zárja ki, hogy emberekről van szó, hiszen a szellem olyan élő személy, akinek értelme, emlékezete, fantáziája és akarata van, de teste nincsen. Vagyis az ember lelke, amikor épp testetlenül létezik, akkor az szellemnem nevezhető. Másrészt a démonok nem Noé idején voltak engedetlenek, hanem mindig is, az angyalok bukása még az ember megteremtése előtt történt. Ha egy analfabétának odaadnánk a szöveget, egyből levágná, hogy emberekről van itt szó. Sem a tanítványok nem hirdettek semmiféle „ítéletüzenetet”, ezt csak az Őrtorony fantáziálja oda. Ők örömhírt hirdettek, és a prédikáció szó is erre vonatkozik.

1 Pét 3,19-20. versek értelme ez: Jézus megdicsőült lelke testének halála után leszállott az alvilágba, nem csak a szent ősatyákhoz, hanem azon hitetlenekhez is, kik azon időben ugyan, midőn a bárka építtetett, nem adtak hitelt Isten fenyegetéseinek, de midőn a büntető ítélet rájuk tört, hitben és bűnbánatban találták üdvöket. Ama jámbor ősatyáknak, és ezen, egykor hitetleneknek, utóbb megtérteknek hirdette Krisztus, hogy a váltságot véghezvitte és a mennyországot megnyitotta. – Mielőtt Krisztus meghalt, minden kimúlt lelkek, a jók úgy, mint a rosszak, az alvilágba mentek. De ez magában úgy el volt különözve (Luk. 16,26.), hogy a jámborok oly helyre jutottak, hol a Megváltót várták, a gonoszok ellenben az örök kín helyére taszíttattak. Ez tulajdon értelemben pokolnak neveztetik, amaz pedig pokol tornácának, mely szintén az alvilágban létezett, de egyszersmind előhely, tisztítóhely volt az égre. Lásd Zsolt. 6. 7-ik jegyz. Midőn az apostoli hitvallásban mondatik: „szálla alá poklokra,“ e szó alatt nem a tulajdon képen való pokol, az elkárhozottak büntető helye értetik, hanem értetik az alvilág, melybe Krisztus annyiban leszállott, a mennyiben annak egy részében, a pokol tornácában megjelent. Fogságnak nevezi sz. Péter a pokol tornácát, mivel a lelkek Krisztus eljöveteléig abban tartattak. Azért szól más helyen (Apost.cs. 2,24. 25-ik jegyz.) a pokol bilincseiről. A hitetlenek alatt némelyek olyanokat értettek, kik hitetlenségben és gonoszságban haltak meg, kiknek azonban Krisztus bűnbánatot hirdetett, hogy megtérítse őket, vagy legalább közülük némelyeket. Mások szerint ezek megmásíthatatlanul elkárhozottak voltak, kiknek elkárhoztatását Krisztus megerősítette. Ez utóbbi vélemény azért nem valószínű, mivel a kárhozat megerősítése nem prédikáció, különösen nem evangélium (örömhír), a mint pedig Krisztusnak ezen tanítása 4,6. neveztetik. Az első vélemény azért nem fogadható el, mivel azok számára, kik hitetlenségben, tehát Isten kegyelmén kívül halnak meg, nincs többé üdvösség (Préd. 11,3. 4-ik jegyz.). Ellenben a sz. atyák és régibb kathol. irásértelmezők, helyesen fogván föl a szöveg szavait, és egybevetvén az irásnak ez iránti tanításával, alkalmas megfejtést találtak. Mivel t. i. egyrészről a szöveg csak oly hitetlenekről szól, kik azon időben voltak hitetlenek, midőn a bárka építtetett, s e mellett nem zárja ki, hogy ezen hitetlenek haláluk előtt még bűnbánatot tarthattak; más részről mivel határozottan áll az irás ama tanitása, hogy a ki hitetlenségben hal meg, üdvére nézve mitsem tehet többé, – tehát oly hitetleneket kell érteni, kik nem maradtak meg a hitetlenségben és bűnben, mint vízözönkor ama lázadó szörnyek (Jób 26. r. 4-ik jegyz.), hanem kik bűnbánat és töredelmesség által nem ugyan testi, de legalább lelki életüket megmentették. Továbbá mondja a szöveg: Krisztus azoknak is prédikált, kik egykor hitetlenek voltak, tehát ezen hitetleneken kívül még másoknak is prédikált, t. i. mindnyájuknak, a hajdankori jámboroknak és szenteknek; mert az „is“ szócska nem vonatkozhatik a földön élt emberekre, mivel nem is a földön tanító, hanem a pokol tornácában prédikáló Krisztusról van itten szó. Hogy pedig sz. Péter itt e jámborokat nem nevezte, hanem kizárólag csak ama hitetleneket említette, ezt különösen az akkori zsidók között általánosan elterjedt, azon vélemény fejti meg, hogy t. i. a kik a vízözönben elvesztek, Istentől egészen elvettettek, s még csak a közitéleten sem jelenhetnek meg. Ezen vélemény alaptalanságát sz. Péter nem tűntethette ki jobban, mint hogy épen ama szerencsétlenekből olyanokat hozott fel, kiknek Krisztus a váltságot hirdette. Ezek az összefüggéssel is egyebek fölött legjobban összehangzanak. Mivel t. i. Krisztusról mondatik, hogy ő mások bűneiért erőszakos halállal halt meg test szerint, de lelki életét megtartotta: úgy igen alkalmasan van szó azokról, kik saját bűneik miatt test szerint erőszakos módon haltak meg, de lélek szerint megmenekedtek. Ezenkívül különösen példákúl is szolgálnak ez élet szenvedéseinek békés elviselésére, mire sz. Péter fölebb int.

1 Pét 4,5: csak úgy még az e földön élőket, mint a már megholtakat, habár az élveket hajhászó pogányok azt hiszik, hogy ez élettel minden véget ér, s a megholtaknak nincs mit félniök valami bírótól.

1 Pét 4,6: mert épen, mivel még más élet is van, azért hirdettetett az elhunyt lelkeknek pokol tornáczában a bekövetkezett váltság örömhíre, úgy hogy a kimúlt lelkek, habár ama pusztán emberi, pogány gondolkozás szerint úgy tekintetnek, mint a kik csak elenyészendő testből állottak, de Isten előtt, mind a mellett, hogy test szerint meghaltak, lélek szerint élnek.

Ez után a konzerved beidézi a szokásos igehelyet a Préd 9:5-öt és a Zsolt 146:4-et, amire mind megfelelek.

A „többi spekulációra” pedig nyilván azért nem válaszolsz, mert ezen írás pont az Őrtornyos spekulációk ismeretére íródott, így egy válasz az Őrtoronyra, így értelem szerűen nem tudnád elintézni a dolgot annyival, hogy viszontmásolsz egy Őrtornyot.

Prédikátor 9:5

Ezt az a Prédikátor mondja, akinek vajmi kevés ismerete lehetett sok olyanról, amit később Jézus és apostolai hirdettek. Ő Mózes törvénye alapján nézett szét a világban, és csupa hiábavalóságot talált, mert a törvényben ígért földi viszonzás nem kísérte mindenkor a jó cselekedeteket és földi büntetés a gonosz tetteket. Viszont Jézus és az apostolok ennél nagyobb távlatot csillantottak föl, többek között a halál utáni mennybeli jutalmazás ígéretét is. A Prédikátor nem volt olyan teljes kijelentés birtokában, mint az evangélisták. Avagy bizony azt is állítod vele együtt, hogy nincs jobb dolga az embernek az ég alatt, mint hogy egyék-igyék, vigadjon stb.?

A Préd 9:5 sokat idézett mondata nem tanítja az öntudatlan létezést a halál után, csak hogy nincs részük semmiben, ami a nap alatt történik. Éppen ezt idézed te is a folytatásban, és én sem állítottam soha, hogy a halottak tudják, mi folyik a földön. De talán te kész vagy elfogadni szó szerint (magadra nézve is), hogy a halottaknak nincs többé semmi jutalmuk?

Mer azt tán még te is elfogadod, hogy végső elemzésben mégsem minden hiábavalóság, és hogy van az embernek jobb dolga is, mint enni, inni és élvezni az életet. Ha elfogadod, nem érzed úgy, hogy ellentmondasz a Prédikátornak?

Szóval kend a Prédikátor könyvéből indul ki, de mint felekezettársai általában, kend sem hajlandó elismerni e könyv látásmódbeli korlátozottságát. A Prédikátor pesszimizmusa, az erények jutalmazása tekintetében látható kétségbeesése valósággal kiált a túlvilági jutalmazás vagy a feltámadás után, de minderről a szerző mit sem tud, így maga a mű ott csonka tanbelileg, ahol éppen a folytatásnak kellene lennie. annak, hogy az igazak hol nyerhetik el igaz voltuk méltó jutalmát.

A szerző valóban azt írja, hogy a holtak mit sem tudnak, de ezt a szövegkörnyezet alapján nem az öntudatukra érti, hanem azon események tudatára, amik a földön történnek. Arról, hogy milyen nyomasztó állapot uralkodik a Seolban, több igehely is tanúskodik, mégsem állítják ezek egyöntetűen, hogy a testi halállal véget ér a létezés. Pl. az Ésa 14,9-ben arról olvasunk: "Alant a sír megindul te miattad megérkezésedkor, miattad felriasztja árnyait, a föld minden hatalmasit, felkölti székeikről a népek minden királyait; Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erőtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél!" Tehát nem szűnik meg a létezés, noha az éltető szellem Istenhez távozása után az emberek valóban árnyszerű létben tengődnek tovább. Csak a kendtek Prédikátor könyvénél leragadt, azt abszolutizáló tévtanainak "fényében" nem lehet hová tenni Lázár történetét és a hasonlóakt.

Először is a vers önmagában csak annyit mond, hogy az élők a jövőről csak annyit tudnak, hogy meg kell halniuk; ez a leverő tudat azonban értékesebb, mint az alvilági állapot, amely a tudást teljesen nélkülözi. Az ószövetségi bölcs még nem tud a túlvilági jutalomról; a földi jutalom a halál után a halhatatlan hírnév lenne, de ez is csak hiúság, mivel az emberek hamar felejtenek. Tehát az élők érzékeik teljes használatában vannak, s még élvezhetnek; de az elhunytak, még a jámborok lelkei is, némi aléltságban és szomorú csendességben vannak együtt. A prédikátor itt az ószövetségi, a kereszténység előtti idők elhunytairól szól. Mielőtt Krisztus a váltságmunkáját véghezvitte, az ég be volt zárva; s ez idő alatt az elhunytak mind az alvilágban voltak együtt örömtelen bús létben, habár örök üdvre voltak is választva. Ennyiben életük szomorúbb volt, mint melyet e világon élnek az emberek. A pokol, az alvilág (Móz. IV. 16,30.33.), hol a megholtak mind összegyűltek (Jób 30,23.) mielőtt Krisztus az ő nagy munkáját végbevitte volna, a gonoszokra nézve, mint valóságos pokol, csakugyan a fohászkodás helye volt (Jób 26,5.); de a jámborokra nézve is, mint pokol tornácza, nem volt az öröm helye, hanem a néma szomorúságé (Zsolt. 29,10. 87,13. Izai. 38,18. Préd. 9,10.), s ennyiben nem volt ama hely, hol az Isten magasztaltatik és dicsértetik, mint még a földön. Csak Krisztus által szűnt meg a halál szomorú lenni, mert ő megnyitotta a mennyet, azon helyet, hol Isten magasztaltatik és dicsértetik. Az imádkozó kereszténynek jusson eszébe a bűn halála, s az örök halál a pokolban, az elkárhozottak büntetéshelyén, hol az Isten nem áldatik és nem magasztaltatik.

Az Őrtorony Társulat azt tanítja erre a bibliai versre hivatkozva, hogy, amikor egy ember meghal, akkor megszűnik létezni. A halott nem lát, nem hall, nem gondolkodik. Nincs halhatatlan lelke az embernek, amely tovább élne a halál után. Ez az ún. annihiláció, ami teljesen szemben áll a keresztény tanítással.

Az írásmagyarázat egyik alapja, hogy nem lehet néhány sort vagy szót kimetszeni a teljes szövegből, és aztán ebből kihámozni valamit. A Bibliának nem az egyes mondatait kell nézni, hanem az egyes szakaszok, illetve könyvek tanítását. Hiszen így lehetne mondjuk akár a Sátán szavaira is hivatkozni, vagy a Bibliában szereplő gonosz vagy ostoba embereknek a szavaira is (pl. „Nincs Isten” Zsolt 14,1). Ugyanez történik ebben az esetben is. A JT-k, csakhogy alátámasszák az egyik tanításukat - amelyre szinte az egész lényegi tanításuk épül -, a Prédikátor könyvéhez folyamodnak, ahol egy szkeptikus, reményvesztett és kiábrándult ember önti ki szívét, vitatkozva önmagával. Az egész Prédikátor könyve egy pont - ellenpont sorozat. Először kifejeződik a reménytelenség és az elcsüggedés, amire aztán jön a hit pozitív válasza. A Préd 9,5-re hivatkozni mint végső szóra, és bibliai tanításra, olyan, mintha pl. a pusztai megkísértésre építenénk fel egy dogmát anélkül, hogy belevennénk Krisztus válaszait.

A JT-k gyakrabban olvasnak csak egyes bibliaidézeteket, és a hozzájuk kapcsolódó Őrtorony-traktátusokat, mint magát a Bibliát. Itt is ez van, ugyanis, ha tovább olvasták volna a Prédikátor könyvét, illetve a 9,5 előzményét, akkor (talán) ők is észrevették volna, hogy mennyire hibás a kép. A prédikátor egy gondolkodó humanistaként fogalmazza meg először azokat a tételeit, amelyekben él, de amelyek nem nyújtanak számára igazi választ, amelyek nem Istenhez tartoznak: az élet értelmetlen (Préd 1,2); csak az a lényeg, hogy az ember egyen, igyon és érezze jól magát (Préd 5,17; 10,19); lényegtelen az erkölcsösség (Préd 7,16-17); látszólag nincs túlvilági igazságszolgáltatás (Préd 3,19-21; 9,2.6). Egy JT is biztosan csóválná a fejét és kézzel-lábbal tiltakozna, ha valaki azt mondaná neki, hogy „mindenkire egy sors vár: az igazra éppúgy, mint a gonoszra, a jóra ugyanúgy, mint a rosszra, a tisztára éppúgy, mint a tisztátalanra; a jóra ugyanúgy, mint a bűnösre, s a hamisan esküvőre éppúgy, mint arra, aki igaz esküt tesz. Egy sors vár mindenre. Senki sincs, aki örökké élne, s aki ebben bizakodhatna.” A JT tuti, hogy azt mondaná, hogy ezek nem Isten gondolatai, hanem egy kétségbeesett emberé, aki nem bízik az Úrban. Pedig ez a rész közvetlenül megelőzi a Préd 9,5-öt, mert ez a Préd 9,2-4-ből van. Tehát ugyanígy kell gondolni az 5-ik versre is.

A Prédikátor később elveti ezeket a gondolatokat, azzal az igenlő bizonyossággal, hogy: „az ember meg örök hajlékába tér és a por visszatér a földbe, ahonnét jött, az éltető lehelet meg az Istenhez, aki adta. Mivelhogy Isten minden tettet ítélőszéke elé visz, és lát minden rejtett dolgot, akár jó volt, akár rossz.” (Préd 12,5.7.14)

Másrészről a prédikátor az ószövetségi, a kereszténység előtti idők elhunytairól szól. Krisztus megváltása előtt az ég be volt zárva; ekkor az elhunytak még mind az alvilágban (a Seolban) voltak együtt (vö. pl. Jób 30,23) egy örömtelen, bús létben, még akkor is, ha örök üdvre voltak kiválasztva. Ők bár külön voltak a pokolra ítéltektől (vö. Ez 32,17-32), de ez a hely - mint pokol tornáca -, nem volt az öröm helye, hanem a néma szomorúságé, ahol még Istent sem dicsőítették. Ez tehát teljesen különbözik a mennytől, amit csak Krisztus nyitott meg kereszthalála által. Ekkor vált örömmé a halál, és ekkortól dicsőítik az Istent a meghalt szentek, és ekkortól tudnak közbenjárni értünk.

A Krisztus előtti Alvilág (Seol, vagy Hádész) nem ugyanaz, mint a Krisztus utáni hármas állapot (pokol, tisztítóhely, menny), bár hasonlóságok vannak. A gonoszok számára valóságos pokol (a Gyehenna) volt, de az igazak számára nem volt az Istennel való egyesülés boldog állapota.

Zsoltárok 146:4

Az annihilacionista neo-szadduceusok által sokat idézett Zsolt 146:4 éppen nem tagadja a tudat túlvilági létezését. Az eredeti szövegben az idézett rész így hangzik: "bajjóm hahú ávedú estónótáv" (ביום ההוא אבדו עשתנתיו), amely körülbelül azt jelenti, hogy "azon a napon elpusztulnak/elvesznek (ragyogó) tervei / (fényes) gondolatai".

Az ilyen "egysoroknak" mindig az a problémájuk, hogy bármire felhasználhatóak. Ezzel mindenesetre nemtom, hogy lehet bármit alátámasztani. Max csak azt bizonyítja, hogy a tervei nem léteznek már, ami elég logikus, ha a pacák kinyúlt. :) Az estón nem az ember teljes gondolatiságát (elméjét) jelenti, hanem annak csak egy igen kis szeletét. Tk. "fényes, nagyszerű gondolatok", vagy ilyesmi. Hasonló szentírási versekkel összevetve sokkal valószínűbb, hogy a fényes gondolatok a földi élettel kapcsolatos tervekre vonatkoznak. A Szentírás rendkívül sok helyen szól arról, hogy az ember földi életre szőtt tervei, ha figyelmen kívül hagyják az Örökkévaló akaratát és a földi élet véges voltát, nagyon törékenyek tudnak lenni.

A kérdéses igehelynek tehát ez a helyes fordítása:

"Az élet elhagyja, visszatér a porba, s odavan minden terve."

Here, "thoughts" refer to "unaccomplished purposes" of a person on earth. Death puts an end to those purposes, as anyone would agree. In this sense, one's thoughts "perish" at death. Another similar use occurs at Isaiah 55:7:

"Let the wicked forsake his way, and the unrighteousness man his thoughts . . . "

This doesn't mean that unrighteous men must cease all thinking and become unconscious and nonexistent. Nor does Ps 146:4. Much of this sort of inadequate and erroneous exegesis results from a profound lack of understanding of the many literary forms and devices used in Scripture, as seen in these three examples. Much of the OT is poetry of one sort or another. One cannot interpret poetry in a wooden, literal way.

All man’s plans for life perish upon his death. He cannot accomplish his plans once he dies. Does not relate to unconsciousness.

A Károli ezt így fordítja: "Kimegyen a lelke; visszatér földébe, [és] aznapon elvesznek az ő tervei." Más fordítások is ezt erősítik meg; tehát nem az öntudat kialvását tanítja ez a vers, hanem azt, hogy az illető már nem fogja tudni végrehajtani, amit eltervezett.

Máté 17:1-5

„Ez megint egy nem valós "bizonyíték" az mellett, hogy a lélek öntudatosan továbbél az égben.” – Akkor még nem az égben (mennyben), hanem a hádész igazaknak fenntartott „fakkjában”. Hiszen itt az ószövetségi, a kereszténység előtti idők elhunytairól van szó. Krisztus megváltása előtt az ég be volt zárva; ekkor az elhunytak még mind az alvilágban (a Seolban) voltak együtt (vö. pl. Jób 30,23) egy örömtelen, bús létben, még akkor is, ha örök üdvre voltak kiválasztva. Ők bár külön voltak a pokolra ítéltektől (vö. Ez 32,17-32), de ez a hely - mint pokol tornáca -, nem volt az öröm helye, hanem a néma szomorúságé, ahol még Istent sem dicsőítették. Ez tehát teljesen különbözik a mennytől, amit csak Krisztus nyitott meg kereszthalála által.

Nem tudom ezt a többit minek másolod be egy az egyben, holott ennek nagy része nem is arról szól, továbbá ebben sincsen semmi kézzelfogható érv, mind egy körbe-körbe járó állítgatás. Nem tud mit kezdeni azzal, hogy a későbbi kijelentések bővebben szólt a lélek túlvilági állapotáról, és egyszer sem öntudatlanként írta le. Íme, valahányszor kendtek beleütköznek az általam is felhozott újszövetségi igehelyekbe, rögtön azzal a verkliszöveggel kezdik, hogy "ezt összhangban kell értelmezni a Héber Iratokkal," satöbbi. Tehát megnyikkanni sem engedik az Újat, hanem agyoncsapják az abszolutizált Óval. Kilóg a lóláb.

A „látomás” szó (amelyre az összes ezzel kapcsolatos Őrtorony kínlódás épül, ismerem az ezzel kapcsolatos magyarázkodást, mondtam, hogy megvan a CD, előbb utánaolvasok, és ARRA írok cáfolatot :D) itt nem precíz és megtévesztő, nézd csak meg Károli hogy fordítja. Nagyon kapaszkodnak abba a „látomás szóba”, és sajnos azt úgy értelmezik, hogy nem igaz. Vizsgáljuk már meg mi az a szó ami az eredetiben szerepel.

οραμα,n {hor'-am-ah}

1) that which is seen, spectacle 2) a sight divinely granted in an ecstasy or in a sleep, a vision

οραμα noun - accusative singular neuter: horama hor'-am-ah: something gazed at, i.e. a spectacle (especially supernatural) -- sight, vision.

visio

Ők a "látomás" (visio) szóba azt akarják belemagyarázni, hogy kamu, nem igaz, stb. Mégis a szöveg világosan Mózesről és Illősről szól, akik nyilván nem épp megsemmisülve voltak. Holott horama szó a látással van kapcsolatban, olyan esemény, amit az ember látott. Érthető módon arra kérte Jézus az apostolokat, hogy ne beszéljék el a látottakat, hogy nehogy feltüzeljék a népet. Persze nem azt mondtam, hogy hamisítás "látomásnak" (visio) fordítani. A gond az, hogy ebbe a szóba azt akarják belemagyarázni, hogy a dolog valójában nem is volt igaz. Nyilván ebben benne van a magyar nyelv változása is, elterjedőben a racionalista változás, amivel mára a magyar "látomás" szó valami képtelen dologgá változott. Holott ez maga is a látás szóval van kapcsolatban: LÁTomás. A horama szó is a látással van kapcsolatban: látomás - vagyis a látott dolog, amit láttál. A horama szót nem meríti ki teljesen a látomás szó, pláne nem ha azt akarod belemagyarázni, hogy a dolog kamu. Pl. ezt a szót használja az égő csipkebokros jelentre is, amit Mózes látott. Nyilván abba nem akarod belemagyarázni, hogy az kamu, nem is történt meg, "CSAK egy látomás" volt.

Nézd cask, az Ésa 14,9-ben arról olvasunk: "Alant a sír megindul te miattad megérkezésedkor, miattad felriasztja árnyait, a föld minden hatalmasit, felkölti székeikről a népek minden királyait; Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erőtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél!" Tehát nem szűnik meg a létezés, noha az éltető szellem Istenhez távozása után az emberek valóban árnyszerű létben tengődnek tovább. Nem lehet jelképes a seolba szálló fejedelem fogadtatása, mert ugyan mit jelképezhet, ha nem érti kend szó szerint? Valami földi megaláztatást és ennek reflexióját?

Ábel vére is azért mondatik az égre kiáltónak, mert a lélek is az égre kiáltott, sőt választ is kapott (Jel 6,11), mégpedig olyat, amit személyek szoktak kapni. Hiszen úgy logikus, hogy egy képes kifejezés a valóságnak valamely mozzanatáról vegye a maga képiségét: ez esetben a vér a lélektől veszi át a kiáltást mint tipikus cselekvést.

A „tanúskodómunka” beszúrása természetesen Őrtornyos felekezeti zsargon, természetesen tudjuk, hogy az apostoli korban sem volt minden keresztény misszionárius, házról házra meg éppenséggel nem járt senki (ApCsel 5:42 és 20:20 ÚVF félrefordítás). Ez is természetesen nem több, mint a „lélek” szó beleerőszakolása egy eleve leszűkített definícióba, amely így az ún. körkörös érvelés alapja. Eleve feltételezi, hogy csak kétjelentésű lehet a nefes szó, majd ha meglátja, beleerőszakolja valamiféle magyarázkodás keretében valamelyikbe, majd végül megállapítja, hogy nahát, tényleg nem jelenthet más a „lélek” szó. Nefes/pszükhé = élő személy vagy élet vagy lélek. Vagyis a héber nefes vagy a görög pszükhé szó, amelyet a formális ekvivalenciára törekvő fordítások egységesen "léleknek" fordítanak, a szűkebb értelemben vett lélek fogalmán TÚL jelenti az embert magát és az életét IS. Ismerem az ezzel kapcsolatos Őrtorony magyarázatát, pont azt nem fogadom el, mivel az túlságosan leszűkíti a nefes/pszükhé értelmét (noha ezek rendkívül tág, mély értelmű kifejezések), kétjelentésűvé degradálja: csak vagy ember vagy élet - így ha valahol meglátja a nefes/pszükhé szót, e kettő valamelyikét fogja megkísérelni belegyömöszölni, ami hát gyakran elég groteszk eredményt szül. Pl. Mt 10:28-nál, vagy a "benne van még a lélek résznél", stb.

Az Őrtorony leszűkítő magyarázkodása egy érvelési hiba: A petitio principii (latinul „alapkérdéshez folyamodás”), vagy körkörös érvelés, olyan informális érvelési hiba, amelyben a beszélő a következtetést a feltett bizonyítandó állítás igaznak feltételezésével igazolja. Erich Fromm, német filozófus és pszichológus A rombolás anatómiája című könyvében így fogalmaz: "És máris kilyukadtunk egy körben forgó érvelésnél: abból indulunk ki, amit az elmélet megkövetel, majd azt állítjuk, hogy a tények igazolták az elméletet."

E logikai/érvelési hiba tán legszebb példája az alábbi pesti vicc:

– A mi rabbink megsúgta nekünk, hogy sábeszkor magával az Örökkévalóval szokott kártyázni.

– Nü, és biztosan nem hazudik az a ti rabbitok?!

– Csak nem gondolod, hogy az Örökkévaló leülne kártyázni egy hazuggal!?

Egy másik:

– A mi rabbink olyan csudát tud, hogy a múltkor is megmondta, mikor az a nagy tűz volt Temesvárott.

– De hisz nem is volt ott tűz!

– Na és az tán semmi, hogy innentül ellát odáig?

Így van, a szó szerinti sír(gödör) nem egyenlő a seollal, vagy a hadesszel, az emberiség jelképes közös sírjával ("alvilággal"), melyet sokféleképpen fordítanak a bibliafordítók. Ezzel kezdtem az elején, mivel fontos, hogy a "pokol" szót azonosítani tudjuk. Ebben sok fordító nem volt partner, ez sok zavart keltett az értelmezésekben.

A gyehenna nem egyenlő a pokollal.

A Biblia (egyes fordítások) beszél a pokol tüzéről és a tűz taváról. Vajon ez nem azt bizonyítja-e, hogy a pokol a tüzes gyötrelem helye?

Való igaz, hogy a Biblia néhány fordítása, mint például a King James Version, tartalmaz ilyen kifejezést, hogy „a pokol tüze”, vagy hogy valaki „pokolra vettetik, a tűzbe, amely soha el nem alszik”; Károli ezt a következőképpen fordítja: „a gyehenna tüzére” és „a gyehennára, a megolthatatlan tűzre” (Máté 5:22; Márk 9:45). A Keresztény Görög Iratokban 12 olyan hely van, ahol a King James Version a görög gehenna szót „pokol”-nak fordítja. Vajon a gyehenna valóban a tüzes gyötrelem helye, míg a pokolnak fordított Hádesz egyszerűen a (jelképes) sírt jelenti?

A héber Seol és a görög Hades szó egyértelműen a sírt jelenti. De mit jelent akkor a gyehenna? A Héber Iratokban a gyehenna a „Hinnom völgye”. Emlékezz vissza, hogy Hinnom volt a neve annak a völgynek, amely közvetlenül Jeruzsálem falain kívül fekszik, és ahol az izraeliták feláldozták gyermekeiket tűzben. A jó Jósiás király a maga idejében hulladék vagy szemétgyűjtőteleppé alakította ezt a völgyet, s ezzel megszüntette ezt a borzalmas szokást (2Királyok 23:10).

Abban az időben tehát, amikor Jézus a földön tartózkodott, a gyehenna Jeruzsálem szeméttelepe volt. E telepen a szemét hatásos elégetésének fokozására kén adagolásával táplálták a tüzet. A Smith’s Dictionary of the Bible első kötete ilyen magyarázatot közöl: „Ez lett a város közös szemétgyűjtőtelepe. Ide dobták a bűnözők holttesteit, az állatok hulláit és minden szennyes dolgot.” De egyetlen élő teremtményt sem vetettek oda!

Érted? Már önmagában ez is ellentmond annak a tanításnak, hogy Isten tudatuknál lévő lelkeket "kínozna", vagy tartana örök fogságban a szenvedésre fenntartva!

Jeruzsálem lakói jól ismerték városuk szeméttelepét, ezért pontosan értelmezték Jézus szavait, amikor így szólt a gonosz vallásvezérekhez: „Kígyók, mérges kígyóknak [viperáknak, ÚV.] fajzatai, miképen kerülitek ki a gyehennának büntetését?” (Máté 23:33, Károli). Jézus itt nem arra gondolt, hogy a vallásvezéreket kínozni fogják. Emlékezzünk vissza, mit mondott Isten, amikor az izraeliták élve megégették gyermekeiket: ’Ilyen borzalmas dolog mégcsak eszembe sem jutott!’ Nyilvánvaló tehát, hogy Jézus a gyehennát a teljes és örök megsemmisülés találó szemléltetésére használta. Jézus szavai annyit jelentettek, hogy e gonosz vallásvezérek nem méltók a feltámadásra. Jézus hallgatói megértették, hogy a gyehennára jutók sorsa olyan, mint a szemété: örök megsemmisülés.

Mit értsünk akkor a Jelenések könyvében említett „tűz tava” kifejezésen? Ennek a gyehennáéhoz hasonló jelentése van. Nem öntudatos állapotban való gyötrést, hanem örökké tartó halált, vagy örök megsemmisülést jelent. Figyeld meg, hogyan mondja ezt meg maga a Biblia a Jelenések 20:14-ben: „És a halált és a Hádeszt (Károli, pokolt) vetették a tűz tavába. Ez jelenti a második halált: a tűz tava.” Igen, a tűz tava a „második halált” jelenti, amelyből nincs feltámadás. Nyilvánvaló, hogy ez a „tó” jelkép, szemléltetés, hiszen a halál és a pokol [Hádesz] is bele vettetnek. A halált és a pokolt nyilván nem lehet szó szerint megégetni. De meg lehet őket szüntetni, és meg is lesznek semmisítve.

Igen ám, de a Biblia azt is mondja, hogy az Ördög és a hamis próféta kínoztatnak [a tűz tavában] „éjjel és nappal, örökkön örökké” — mutathat rá valaki (Jelenések 20:10, Károli). Mit jelent ez? Nos, amikor Jézus itt járt a földön, a börtönőröket olykor „kínzóknak” vagy „gyötrőknek” is nevezték. Amint Jézus mondta egy példázatában az egyik emberről: „Ekkor megharagudott az ura s kínzóknak (Károli, hóhéroknak; Új katolikus, poroszlóknak) adta át őt arra az időre, míg tartozását mind meg nem fizeti neki” (Máté 18:34, Csia fordítás). Mivel azok, akik a „tűz tavába” vettetnek, a „második halálba” jutnak, amelyből nincs feltámadás, így ők jelképesen szólva örökre a halál fogságában tartatnak. A halálban maradnak, mintha börtönőrök ("kínzók") őriznék őket az egész örökkévalóságon át. E gonoszokat természetesen nem szó szerinti kínzással gyötrik, mert amikor valaki meghal, teljesen megszűnik létezni, semminek nincsen tudatában.

Tisztázódott tehát, hogy a pokol [Seol vagy Hádesz] a halottak nyugvóhelye reménységben. Mind a jók, mind a rosszak oda kerülnek és ott várnak a feltámadásra.

A gyehenna sem a gyötrelem helyét jelenti, hanem az örök megsemmisülés jelképe a Bibliában. A „tűz tava” sem fizikai tűz, hanem a „második halál” ábrázolása, amelyből nem lesz feltámadás. A pokol szintén nem lehet a gyötrelem helye, mert hiszen ilyen gondolat fel sem vetődött Isten elméjében vagy szívében.

Azonfelül örökké kínozni, gyötörni valakit azért, mert néhány évig rosszat cselekedett a földön, ellentétben állna az igazsággal és az igazságossággal.

Ez az igazság a halottakról! Ez valósággal megszabadít bennünket a félelemtől és a babonától! (János 8:32).