Milyen alapon hivatkozik a tudományra egy olyan ateista, aki csak annyit ért hozzá mint a hívők?
Ha egy természettudós a tudományra hivatkozva ellenzi a vallást, mivel nincs tudományos bizonyíték Isten létezésre, frusztráló lehet neki a gondolat is, hogy valaki azért meg sem próbálja megérteni az univerzumot, mert beéri azzal, hogy Isten 6 nap alatt teremtette, a 7. napon pihent azt kész, abszolút nem csodálkozom, teljesen érhető az álláspontja.
Na de egy bölcsész vagy egy politológus vagy egy művész vagy egy asztalos stb., aki épp úgy laikus ezekben a dolgokban mint a hívők, az milyen alapon hivatkozik a tudományra a vallás ellenességének igazolása miatt?
Ennek kb. annyi értelme van, mint amikor valaki valamit amit ő nem szeret betiltana. Elvégre ha én nem szeretem, nem csinálom, az abnormális, ha nem lenne az, akkor nem lenne bajom vele, szóval tiltsuk be, ugye?
Tehát ha az ELTE-n BSc fokozatot szerzek biológiából (tervben van, csak előbb le kell érettségiznem), akkor jogosan vitathathatom Isten létét?
Nem igazán értem a kérdést.
Védőoltást meg akkor adassak be, ha analizáltam a kis laboromban, vagy jobb inkább semmikor?
Az iskolában is taníthatnak és tanítanak hülyeségeket...
Viszont úgy képzeld el, mint a horoszkópot és a Myers–Briggs-típusindikátort. Az utóbbinak valamivel több értelme van, mint az ezós sületlenségnek.
Az ateista csak megmagyarázza, hogy miért nem hisz Istenben.
A kérdés, hogy miért kell neki megmagyarázni?
Mert a szektás azt mondja, hogy a munkája a sátántól van.
Még annyit, hogy a 6 napos teremtésben manapság már csak a fundamentalisták hisznek.
Katolikus körökben pl. szimbolikusan értik a bibliai teremtéstörténetet, és a természettudomány álláspontját fogadják el a világ keletkezésére, azzal a megtoldással, hogy Isten áll mögötte.
#4
Kevés harcos ateista van, de azok azért képzett emberek. Az egyik erős ateista bloggernek PhD fokozata van, a másik meg, aki videókat csinált, valami műszaki végzettséggel rendelkezik, ha jól tudom. A népszerűek közül Dawkins oxfordi professzor, Christopher Hitchens pedig újságíró volt.
Szóval nem 8 osztályos végzettséggel rendelkező emberek, akik pl. a Jehova tanúinál nem kevesen vannak, a 2011-es adatok szerint.
A tudomány a bizonyított tényeken alapszik.
A tények pedig makacs dolgok.
Ha egy utcaseprő veti fel akkor is, és ha egy atomtudós akkor is.
Egy tény megléte független attól, hogy ki világít rá.
“Kevés harcos ateista van...”
Melyik bolygón?
“Az egyik erős ateista bloggernek PhD fokozata van, a másik meg, aki videókat csinált, valami műszaki végzettséggel rendelkezik, ha jól tudom. A népszerűek közül Dawkins oxfordi professzor, Christopher Hitchens pedig újságíró volt.”
Dawkins biológus, őt teljesen megértem, de kit érdekel egy újságíró? Az sem mindegy ám, hogy miből van PhD-je valakinek már ne is haragudj, a “valami műszaki végzettség” nem azt jelenti, hogy annyit tud a természettudomány bármelyik ágáról, mint Richard Dawkins a biológiáról.
Ha valaki végzett főiskolát vagy egyetemet attól még kehet laikus a természettudományok terén, ezt bizonyára te is tudod.
Hát azért egy műszakis (pl. villamosmérnök) valószínűleg közelebb van a természettudományokhoz, mint az átlag ember, mert ott kenni-vágni kell a fizikát és a matematikát, amiket mások kifejezetten kerülnek.
Hitchens pedig igaz, hogy újságíró volt, viszont ő nem is nagyon ment bele természettudományos kérdésekbe, inkább filozófiai alapon ragadta meg a témát.
De ha már a temánál tartunk, akkor megemlítem még Lawrence Krauss-t is, szintén "harcos ateista" és elméleti fizikusként azt állítja, hogy a Világegyetem létrejöttéhez nem kellett Isten.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!