A keresztényeknek ez nem tűnik fel?
a keresztény vallás az igaz vallás, a Biblia szava szent,közben többféle fordítása létezik.
folyt.köv.lennt.
Azért, mert ők is tisztában vannak vele, hogy az emberek másféleképp gondolkodnak. Attól még, hogy valaki mást gondol, még nem érv a saját vélemény ellen. A vallásban egyébként sem az a lényeg, hogy mások mit gondolnak, hanem hogy Te mit gondolsz.
A tudományos elméletek is eltérőek egy adott dologgal kapcsolatban, ez mégsem jelenti, hogy egyik sem igaz.
Szia, én csak annyit mondanék, hogy a lényeges dologban minden keresztény egyet ért. Elfogadják a Bibliát, mint szent írást, Jézus Krisztust mint megváltót, hogy ő Isten fia volt, a bűneinkért halt meg, hogy feltámadt és most az Atyánál van, és aki hisz benne és őt keresi, az meg is találja, és hogy a test halála után a lélek az Atyához megy és megismeri az igazságot.
Az alapvető parancsolat: Szeresd Istent teljes szívedből és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.
Ezt szerintem minden keresztény hiszi. Ezen kívül vannak dolgok, amik a történelem folyamán rakódtak le az egyházban, és mivel a katolikus egyháznak a leghosszabb a történelme a keresztény felekezetek közül, nyilván ott találod majd a legtöbb mumust a szekrényben. De ettől a keresztények még lényegében ugyanabban hisznek, csak nem ugyanúgy. Ami a sok Biblia fordítást illeti, Magyarországon a Károli Gáspár féle az elterjedt, a katolikusoknak van saját fordítása, de ők is többnyire a Károlit olvassák, abból idéznek. A jehova tanúi azt hiszem elferdítenek benne dolgokat, de ők végül is nem klasszikus értelemben vett keresztények, tehát az nem számít.
Én nem vagyok katolikus ellenes, de sok dologgal ami náluk van pontosan a Biblia alapján nem értek egyet. De ettől még tisztelem a katolikus emberek hitét, a férjem is katolikus, a gyerekem is annak lesz megkeresztelve és nem szoktunk vallásháborúzni.
Freya
10:47
"A tudományos elméletek is eltérőek egy adott dologgal kapcsolatban, ez mégsem jelenti, hogy egyik sem igaz."
mint írtam a keresztény vallást összeköti valami,ami a tudományban nem alapvető...
de sokszor úgy látszik csak elvileg köti össze,gyakorlatilag nem.
miért nem tolerálják egymást a katólikusok, a hitgyülisek, a szabadkeresztények, ha mindenki olyan marha nagy szeretettel elfogadja,hogy a másik mást gondol a bibliában leírtakról,vagy erről vagy arról?
erre szeretnék választ kapni valakitől.
Azért mert mindannyiunk szent könyve a Biblia és nagyon zavarja őket, ha valaki másféleképpen értelmezi, mert azt hiszik, ezen múlik az üdvösségük. Sok ember kereszténynek mondja magát, de nincs fogalma a keresztény morálról. Sajnos. De ez nem a vallás hibája.
Azon kívül mivel az eredeti görög és héber szöveget kevesen ismerik de mindenkinek van véleménye, ez remek vitaalapot nyújt és rengeteg félreértelmezési lehetőséget.
Freya
csak akkor biztosak magukban az emberek ha hisznek valamiben? kérdem ezt tartozkodó, laukis emberként...
Bocs az offért
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!