Keresztények miért nem úgy imádkoznak ahogy Jézus tanította?
Az alábbi Újszövetségi versből kiderül hogy Jézus arccal a földre borult és így imádkozott:
Máté 26:39 Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te."
Ószövetségi versekből kiderül hogy a próféták és a zsidó nép is arccal a földre borulva imádkoztak:
Mózes 2. könyve, 34:8 Mózes sietve letérdelt a földre, leborult,
Mózes 1. könyve, 17:3 Ekkor Abrahám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá:
Mózes 4. könyve, 20:6 Mózes és Áron pedig elment a gyülekezet elől a kijelentés sátrának a bejáratához, és arcra borultak.
Mózes 2. könyve, 4:31 A nép pedig hitt. Amikor meghallották, hogy az ÚR gondjaiba vette Izráel fiait, és hogy meglátta nyomorúságukat, meghajoltak, és leborultak.
Egyértelműen kiderül a Bibliából hogy Isten parancsa szerint arccal a földre borulva kell imádkozni, de keresztények mégsem így imádkoznak. Muszlimok imádkoznak arccal a földre borulva.
Találtam egy érdekes videót ezzel kapcsolatban:
https://www.youtube.com/watch?v=wqwkGnMSJAI
Az első imádkozó férfi ortodox zsidó vallást követi és arccal a földre borulva imádkozik. A mozdulatok, testtartás nagyon hasonlít a muszlim imához. Úgy tudom ma már csak kevés zsidó imádkozik így. A második imádkozó férfi arámi keresztény.Itt is látható hogy a mozdulatok, testtartás nagyon hasonlít a muszlim imához. A harmadik imádkozó férfi pedig szintén keresztény. Nem tudom pontosan melyik irányzat, de ő is nagyon hasonlóan imádkozik ahogy a muszlimok. A negyedik imádkozó férfi pedig muszlim.
Tehát ha nem is sokan, de vannak zsidók és keresztények akik úgy imádkoznak ahogy azt a Biblia írja, a muszlimok viszont mind és mindig így imádkoznak.
Tehát kérdés, keresztények többsége miért nem követi Jézus tanítását az imával kapcsolatban? Másik kérdésem, keresztények szerint miért muszlimok imádkoznak úgy ahogy a Jézus tanította és ahogy a Biblia írja?
"Jézus nem Mekka felé fordulva imádkozott arabul, tehát nem úgy imádkozott mint a muszlimok."
Kezdetben a muszlimok sem Mekka felé fordulva imádkoztak. Először Jeruzsálem felé fordulva imádkoztak. Az iszlám szerint a Kába volt az első imahely a földön, a második pedig Jeruzsálemben volt.
"Tehát a muszlimok által elvégzett rituálék benne vannak a Bibliában, amit keresztények nem tartanak be, sőt, nem tartják kötelezőnek sem."
Miből következtetsz rá, hogy a keresztények mosdatlanul járnak az imahelyeikre?
"Miből következtetsz rá, hogy a keresztények mosdatlanul járnak az imahelyeikre?"
Hogy néz ki a keresztény mosakodási rituálé? Sehogy.
"És szerinted Pál szava mérvadó?"
Igen, Pál szava a mérvadó. Pál apostol saját vérével tanúskodott Krisztus mellett, Mohamed pedig egy több szempontból is alávaló ember volt. Például a megtért Pál apostol üldözött volt, Mohamed üldöző volt. Pál apostol tisztán élet, Istennek szentelte életét, Mohamed egy rossz pedofil volt, kb 9 éves feleségével, egy parázna, egész háremet tartott. Pál szent volt, Mohamed egy istentelen ember.
Muszlimok nem mehetnek be cipőben a mecsetbe. És mit ír a Biblia?
Józsué könyve 5:15 Az ÚR seregének a vezére ezt felelte Józsuénak: Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, ahol állsz. Józsué pedig úgy tett.
És mit tesznek a keresztények? Koszos cipőben mennek be a templomokba.
"Ha reggel lezuhanyoznátok nektek sem lenne szükségetek mosakodási rituáléra."
A zuhanyzás nem helyettesíti a rituális mosakodást. Egy sima zuhanyzással nem végezhető el az ima.
Hmmm én mindig fürdök, mielőtt templomba mennék és a cipőm talpa se koszos sose. Lehet egyeseknek nehezére esik tisztítani.
Másrészt télen a templom kőpadlója igen csak hideg, mi nem a sivatagba lakunk, mint Józsue. Szóval járjon mezítláb azon a hideg kövön az, akinek két anyja van.
"Igen, Pál szava a mérvadó. Pál apostol saját vérével tanúskodott Krisztus mellett, Mohamed pedig egy több szempontból is alávaló ember volt. Például a megtért Pál apostol üldözött volt, Mohamed üldöző volt. Pál apostol tisztán élet, Istennek szentelte életét, Mohamed egy rossz pedofil volt, kb 9 éves feleségével, egy parázna, egész háremet tartott. Pál szent volt, Mohamed egy istentelen ember."
Akkor te Pált követed, nem Jézust. Ez van.
A hazugságokkal pedig le kellene állnotok. Ez nem vet jó fényt a a keresztényekre, neked pedig Isten előtt kell felelned a hazugságaid miatt. Mohamed prófétának és az első muszlimoknak sokáig menekülniük kellett. Mohamed próféta folyamatos életveszélyben volt, többször az életére törtek, végül menekülniük kellett Mekkából. A 9 éves feleség és a pedofília egy tipikus keresztény hazugság. Nem tudjuk pontosan Aisha hány éves volt, több, egymással ellentmondó források maradtak fenn. Egyes források szerint 17-18 éves volt. Keresztények kiragadták azt ami szerint 9 éves volt és tényként közlik. Azt pedig tudjuk hogy a próféta többi felesége jóval idősebb volt, sokuk özvegy, tehát a pedofília vádja egy aljas rágalom. A többnejűség pedig benne van a Bibliában is. Salamonnak például akit keresztények a bölcsességéről ismernek, Biblia szerint 700 felesége volt :) Általában véve pedig a Biblia engedi a többnejűséget.
"A 9 éves feleség és a pedofília egy tipikus keresztény hazugság."
A forrásokat amelyekben ezt olvashatjuk nem keresztények hanem muszlimok (Al-Tabari, al-Bukhārī) írták.
"Nem tudjuk pontosan Aisha hány éves volt, több, egymással ellentmondó források maradtak fenn. Egyes források szerint 17-18 éves volt."
Kérlek nevezz meg néhányat ezek közül a források közül.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!