Ateisták! Arra vagyok kíváncsi, hogy szerintetek Jézus Krisztus valójában micsoda volt?
21. Itt minek erőlködni? Ti sem erőltetitek meg magatokat soha sem.
Valaminek a nem létezésére nem lehet bizonyítékot mutatni észlény, hiszen nem létezik.
Pl olyan beszámoló róla, ami nem 50-100 évvel az állítólagos halála és feltámadása után íródott, hanem még életében, jó lenne független forrás
vagy megtudni az újszövetség szerzőinek a nevét, megtalálni más írásaikat is, amik alapján egyértelműen le lehet vonni azt a következtetést, hogy nem fantasy szerzők
amíg az sem igaz, hogy Máté, Márk, Lukács, János könyvét egyáltalán Máté, Márk, Lukács és János írta, addig elég meredek ezekre hivatkozva Jézust történelmi személyként látni
rámondják, hogy az apostolok írták ezeket, de csak azért, hogy a Bibliát igaznak állítsák be vele, csakhogy ez nincs így, ezeket a könyveket nem az apostolok írták, semmi bizonyíték sincs rá, sőt, Jézus halála után 100+ évvel íródtak
ergó fantáziák
"jó lenne független forrás"
Mitől független? :)
"ezeket a könyveket nem az apostolok írták, semmi bizonyíték sincs rá"
Az, hogy (egyelőre!) nincs bizonyíték valamire, még nem jelenti azt, hogy nem igaz.
"rámondják, hogy az apostolok írták ezeket, de csak azért, hogy a Bibliát igaznak állítsák be vele, csakhogy ez nincs így, ezeket a könyveket nem az apostolok írták, semmi bizonyíték sincs rá, sőt, Jézus halála után 100+ évvel íródtak
ergó fantáziák"
Aham, Te márcsak tudod, hisz Te ott voltál vagy visszautaztál az idôben, csak azt nem értem, hogyha látnoki vagy idôutazási képességgel rendelkezel miért nem hirdeted magad, a jármûvet meg miért nem szabadalmaztatott, ne légy önzô. 😉
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!