Miért gondolja az ateisták egy része, hogy Jézus sose létezett?
#38
De vannak feljegyzések. Googleba beírod, rányomsz a kereső gombra, és szépen hozni fogja neked, hogy igenis vannak feljegyzések Jézusról, és történelmi tény, hogy létezett. Ne egy ilyen alapvető tényen vitatkozzunk már. Ezt csak az kérdőjelezi meg, aki nem tájélozott a témában.
#40
Van is nyoma, csak te nem tudsz róla. Ennyire egyszerű.
Akkor ideírtad volna, és amúgy minden keresztény egyháznál ez lenne az ajtóra kiírva 20 centis betűkkel.
Nincsen hiteles lelet.
#43
Megmondom neked, hogy miért.
Azért, mert Rómának fontos volt a Pax Romana, hogy rend legyen a Birodalomban. A zsidók meg folyamatosan lázadtak. Jézus ebben a közegben lépett fel az evangéliumok szerint. Maga köré gyűjtött tanítványokat, emellé több ezren követték.
A római hatóságnak fel kellett figyelnie erre a mozgalomra, hogy a vezetőjük nem akar-e lázadást szítani, ki ez az ember, hová valósi. Azt gondolni, hogy a rómaiak abszolút nem foglalkoztak vele, amikor a templomban is csinált egy kis balhét - nem reális.
Pláne úgy, hogy hogy Jézus pere is a római helytartó előtt zajlott. Erről vajon nem készült jegyzőkönyv?
Tehát két lehetőség van: az egyik az, hogy nem írtak róla egy sort sem, ami valószínűleg azt jelenti, hogy nem létezett. A másik, hogy írtak róla, de ezek a dokumentumok elvesztek.
Vagy az egyik, vagy a másik.
# 14
Ez a agnosztikus féle nézet egy hatalmas baromság, ennyi erővel bármilyen mitológiára rámondhatjuk hogy nem bizonyítható hogy nem igaz!
#43
Ha megkérdezel egy történelemben jártas embert, akkor ő szépen el fogja neked mondani, hogy Jézus léte történelmi tény. Az, hogy a Messiási létében hiszel vagy nem, az már a te bajod.
Meg mit hozzunk mi ide? Szerinted nekünk csak úgy rendelkezésre állnak a leletek? Maximum a felszínes tartalmáról olvashatsz neten, de nem fognak teljes betekintést adni egyetlen régészeti lelet kapcsán sem. Nem tudom milyen bolygón éltek...
Hiteles tudományos lapban megjelent írást hozhatnátok ide, amelyik felsorolja a bizonyítékokat.
Na ilyen - Jézusról - nincs.
Itt vannak feljegyzések, sőt idézetek is a feljegyzésekből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!