Na most akkor mégis mennyire jós is a kereszténység?

Kedves kérdező!

Tényleg van benne valami, amit leírsz... De szerintem már nem kellene számomkérni a ma élő keresztény egyháztól ezeket a dolgokat. Egyrészt akkor más világ volt, másmilyen volt az erkölcsi morál. Lehet, hogy a keresztes hadjáratokat akkor még rengetegen támogatták.

Ugyanennyi erővel a magyar kormányt is számon lehetne kérni a hunok fosztogatásai miatt:)

Szia!

Tudod az érdekes ebben az, hogy magában a Bibliában előre megírattak azok az események, amelyeket te magad is kifogásolsz. Miért kellett az egyháznak a hatalom? Talán azért mert az üldözéssel az Isten ellensége nem ért el semmit.

A Biblia ír antikrisztusról, "aki maga ül be az Isten temlomába, mintegy isten gyanánt mutogatva magát". Olvasunk parázna asszonyról, aki nem más mint a hitehagyó egyház (lásd az Ószövetségben mint hitehagyó Izrael), és bizony arról, hogy ez az ősellenség ilyen módon üldözi az igaz egyházat jelképező asszonyt.

Az ellenség tehát a "kapukon belül" van, így nem minden az, aminek látszik...

Üdv. Péter

A keresztes háborúk mai megítélése nem igazságos. A keresztes hadak keleti hadjáratai a keresztény Európa önvédelmi indíttatású offenzívai voltak (ld. Boldog II. Orbán pápának a Clermonti Zsinaton /1095/ mondott beszédet!) (legalábbis az első kettő mindenképpen), és meg is védték Európát. Sajnálatos, hogy a későbbi keresztes háborúkban már nem csak a vallási lelkesedés, hanem a bír- és kalandvágy is szerepet játszott. Olyan szégyenletes események is bekövetkeztek, mint Bizánc elfoglalása (Itt is áll, hogy a keresztes háborúk bűnei az emberi gyarlóság következményei voltak, de ez nem jelenti azt, hogy magára az intézményre ne lett volna nagyon is szükség.). De annak állítása, hogy a szent sír felszabadítása, a keresztény zarándokok védelme, a kereszténység egységesítése és az iszlám terror megelőzése pusztán propagandisztikus célok voltak, melyek hátterében igazából gazdasági érdek (Pl. a lovagok elsőszülöttségi jog okozta elszegényedése, az itáliai városok kereskedelmi monopólium utáni vágya és a jobbágyok feudális kizsákmányolás előli menekülése.) állt, nem több, mint a járulékos okoknak a „felvilágosodás" célzatos előítéletétől vezérelt fő okká tétele, és mint ilyen közönséges koholmány. Hiszen már a keresztes hadjáratok meghirdetése (1095) előtt is léteztek „keresztes" hadak. Pl. ők védték meg Spanyolországot a Gibraltár-szorosnál befurakodott móroktól, akiket. Martell Károly és seregei csak a mai Franciaország területéről tudtak visszaverni (732). Nélkülük ma - valószínűleg - egész Európa a sária uralma alatt élne. De lehet-e önvédelmi indíttatású egy olyan európaiakat védő háború, amely Európa határain messze túl zajlik? Az igenlő válasz két részből áll:

1. Bármely honvédő vagy ún. „igazságos" háború járhat határokon túli offenzívakkal (Gondoljunk csak az USA II. világháborúban történt európai [pl. normandiai partraszállás] és ázsiai [pl. Hirosima, Nagaszaki] szerepvállalására, a Szovjetunió európai előrenyomulására, a koreai és vietnámi háborúkra, az öbölháborúra, az Egyesült Államok iraki terrorellenes hadjáratára, és az újjáalakult Izrael állam fegyveres konfliktusaira a szomszéd államokkal. - a jegyzet e történelmi események egyikét sem akarja szentesíteni vagy elítélni, hiszen a káténak nem célja a legújabb kor történelmi értékelése, pusztán meg akartunk mutatni, hogy a köztudatban bőven összefér egymással a határokon túli katonai akció és önvédelmi harc fogalma.) is (ilyen lehet pl. a megelőző csapás [Az a tény, hogy a kereszténység saját területén (Európában) mért négyszer is megsemmisítő csapást a muzulmán seregekre, éppen elegendő bizonyíték arra, hogy a muszlim világ Európa bekebelezését tűzte ki céljául, s ez ellen határon túli eszközökkel is fel lehetett és kellett lépni:

• 732: Tours és Poitiers - iszlám agresszor: Abderrhaman — győztes keresztény vezér: Martell Károly.

• 1456: Nándorfehérvár - iszlám agresszor: II. Mohamed - győztes keresztény vezér: Hunyadi János.

• 1571: Lepanto - iszlám agresszor: Ali Pasa - győztes keresztény vezér Don Juan d'Austria.

• 1683: Bécs - iszlám agresszor: Kara Mustafa - győztes keresztény vezér: Sobieszki János.

Az iszlám invázió tehát független volt a keresztesek tevékenységétől, hiszen a muzulmán agresszió nyugati megmozdulásai már évszázadokkal a hadjáratok előtt és után is súlyos katonai problémákat okoztak Európa számára.]).

2. Egy ország és egy közösség akkor is köteles megvédeni állampolgárait vagy a közösség tagjait, ha azokat az ország határain vagy a közösség birtokain túl éri támadás (Gondoljuk el, mi történne ma, ha valamely nagyhatalom állampolgárait egy idegen országban államilag támogatott ideológia alapján tömegesen mészárolnák le, csak azért, mert egy adott országhoz tartoznak.). Márpedig a keresztény zarándokokat a muzulmánok századokon át szisztematikusan irtották vagy zaklatták, attól függően, hogy mi volt az éppen uralkodó érdek. „Mi magától értetődőnek és jogosnak tartjuk, hogy bármely ország vagy nemzet fegyveres erővel védje érdekeit. Hisz egy ország vagy nemzet jólétét, fennállását értékelni tudjuk. Ugyanezt azonban megtagadjuk az Egyháztól. (...) Pedig így járva el, vagy következetlenek vagyunk, vagy (...) a lelki értékeket nem becsüljük eléggé" (P. Mehrle Tamás: Szt. Domonkos életének tanítása).

Külön kell tárgyalni az ún. gyermekhadjáratot (1212), melynek megítélése szintén kérdéses. Mert igaz, hogy volt ilyen, az is, hogy őrült-ség volt, de azt sem kell feledni, hogy nem az Egyház szervezte, hanem spontán népi kezdeményezés volt. Az Egyház nem is támogatta, sőt több püspöknek is sikerült gyermekek ezreit visszafordítani a biztos halálból.

No igen, bólogatnak baloldali testvéreink, ugyanakkor szerintük az egyház az alapítása után néhány évszázaddal már letért a krisztusi útról, és az államhatalom szolgálatába állt. Ezt általában Nagy Konstantin idejére teszik, aki bevett vallássá tette (nem pedig államvallássá) a kereszténységet. Csakhogy az egyház mindig küzdött a világi államok befolyása ellen, lásd Gelasius pápa két kard-elméletét, VII. Szent Gergely pápa invesztitúraharcát és a Canossa-járást, vagy épp az abszolutista királyok elleni küzdelmet. Rómára épp ezért van szükség – illetve ezért is: hogy független maradjon az egyház a világi államoktól.

Hogy az egyháznak hatalma volt? Meg világnézeti befolyást gyakorolt az intézményeiben? Kérem, a CEU-n is világnézeti befolyást gyakorolnak Sorosék... Egyszerre követelni a szociális érzékenységet és a hatalomtól való mentességet elég fura dolog: az egyháznak, ahogy nőtt a hatalma, úgy lett egyre nagyobb a szociális hálózata is – a kettő csak együtt megy, máshogy nem. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem volt fényűzés és kicsapongás az egyházban: nem is kevés, erről eleget lehet ma olvasni mindenfelé, de régen sem volt ez titok. A reneszánsz pápák, és a pápaság mélypontja, VI. Sándor uralma mellé azonban oda lehet tenni megannyi szentéletű pápa életútját, akik még a fényűző pápai államban is szerényen éltek – egyikük épp Hildebrand, azaz VII. Szent Gergely volt. Pápai államra pedig szükség volt és van, hiszen ez a függetlenség egyik záloga.

Hogy pedig az egyház mennyiben volt szolidáris a szegényekkel: az iskolák, egyetemek, kórházak többségét az egyház tartotta fenn. A szerzetesi élet egyik fő összetevője pedig mindig is az önként vállalt szegénység volt. Az egyház ugyanis nem csupán Rómából és a püspökökből áll, hanem minden megkeresztelt emberből. Ahogy pedig Kiss Ulrich mondta az Igen idei első számában: az egyházé az egyik leglaposabb hierarchia a világon, ezért is olyan sikeres "vállalatvezetési" szempontból (hívek és a szolgáló papaság: papok, püspökök, és a pápa, ennyi). Gondoljunk bele, az egymilliárd és ötvenmillió katolikusból összesen 4600 a püspök és 430 ezer az áldozópap! Szerzetesből pedig összesen csak egymillió van.

Szóval a hal nem bűzlik a fejétől. A Szentszéknek 2500, A Vatikánvárosi Államnak 1400 alkalmazottja van (ez összesen 3900). Az Apostoli Szentszék telkeinek, épületeinek értéke összesen háromszázmillió dollár. Vatikán Városállam éves kiadása százmillió dollár, ennek fele az alkalmazottak fizetése. A bevétel viszont 115 millió dollár átlagosan. Magában a Vatikánban is több segítő szervezet található: a Vatikáni Gyógyszertárban bárkit kiszolgálnak, és olyan gyógyszereket is lehet kapni, amelyek elérhetetlenek Olaszországban. Évente kétszázezer embert szolgálnak ki, ami egyenlő óránkénti százzal. A Vatikáni Gyermekgyógyászati Rendelő évente négyszáz családot, hatszáz gyermeket segít, és több száz leányanyát(!). A támogatottak többsége bevándorolt, akik ingyenes orvosi ellátásban és ingyenes gyógyszerekben részesülnek. A szegény családokat élelmiszerrel is kisegítik. A Szentatya Saját Raktára nevű hely pedig adományokat fogad és oszt szét a rászorulók közt. A XIII. században alapított Apostoli Adományhivatal úgyszintén pénz- és élelmiszeradományokat oszt, leginkább a szegények mellett kórházaknak, börtönöknek, a kábítószerek áldozatait segítő intézményeknek és harmadik világbeli diákkollégiumoknak. Sőt az illetékes plébános ajánlása alapján olyan rászorulóknak is, akiken más segélyszervezetek már nem tudnak segíteni.

Újabb ellenérv: hogy nem a saját vagyonát osztogatja a pápa? Valóban. Mert az nincs neki: a Vatikán és az Apostoli Szentszék nem az ő tulajdona. Évezredek örökségét pedig balgaság volna elherdálni, főleg ha az azokból származó állandó bevételből nagyobb, több jótékonykodásra futja, mint egyszeri eladásukból.

Aki pedig a magyar egyházon kéri számon a szociális érzékenységet, az látogasson el a katolikus.hu-ra, és számolja össze, hány iskolája és szociális intézménye van. Magyarországon a rengeteg iskola mellett 122 kórház, öregotthon, árvaház stb. áll az egyház tulajdonában. Az egész világon pedig 182200 katolikus egyházi oktatási intézményben – az óvodától az egyetemig – ötvenmillió diák tanul. A katolikus egyház világszerte 123 ezer karitatív intézményt tart fönn, ebből 5900 kórház, 16700 orvosi rendelő, 700 lepratelep, 12600 öregotthon, 19500 árvaház, 11500 családsegítő központ, 11600 fogyatékos iskola, és 4450 egyéb intézmény. Az Elvándorlók és Útonlevők Pápai Tanácsa koordinálja többek közt a cigánypasztorációt, amely az egyik legsikeresebb misszió például Magyarországon.

Hiszen Jézus azt is mondta: "Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet".

A másik divatos szöveg, hogy a katolikus papok vizet prédikálnak és bort isznak. A legtöbb pap maga sem tartja meg, amit prédikál.

Tegyük fel egy pillanatra, hogy ez így van. Akkor is mi következik ebből? Legföljebb az, hogy tehát a papok is elkárhozhatnak. De sehogy sem következik, hogy most már az Isten szava, amelyet a papok Krisztus parancsolata szerint hirdetnek, nem igaz és nem kell azt komolyan venni. Tegyük fel, hogy az orvosok jókora része dohányzik s alkoholt fogyaszt, holott elméletben minden komoly orvos méregnek tartja az alkoholt is, a nikotint is. Mi következik ebből? Hogy most már ne törődjünk az egész orvostudománnyal és egészségüggyel?

Mindenki a maga lelkéért felelős; a pap is! Ha a pap nem tartja meg, amit prédikál, az az ő nagy baja lesz; ha én nem tartom meg, az nekem fog nagy bajt okozni. Okos ember nem a szerint igazodik, hogy más okosan cselekszik-e, hanem a szerint, mi a helyes és mi a kötelessége.

Dehát igaz-e, hogy a papok maguk sem hiszik vagy gyakorolják, amit hirdetnek? A papok közt csakugyan vannak téveteg, vétkes emberek. De csak nem lehet komolyan azt mondani, hogy a papok nagy része egyáltalán nem él a vallás parancsai szerint? Talán hibáz ebben vagy abban a pontban, de olyan papot nem igen találni, aki nem meggyőződésből hirdetné Krisztus igazságait. Sőt a papság túlnyomó többsége magasan az erkölcsi átlagszínvonal felett áll. A legderekabb hazafiak, leghívebb polgárok, legjótékonyabb, legistenfélőbb emberek mégis csak a katolikus papok köréből kerülnek ki. Még a legnehezebb papi kötelesség, a nőtlenség és tisztaság terén is, ha akadnak hibák és helyenkint néha nagyobb bűnök is, a túlnyomó többség mégis csodálatos hősiességgel tartja meg az Egyház felséges, de szinte emberfölötti önfegyelmezést igénylő követelményét s élete végéig híven megőrzi tisztasági fogadalmát. Aki ellenkezőt állít, az vagy tudatosan rágalmaz s egyes sajnálatos eseteket általánosít, vagy nem tudja, mit beszél s a legmagasabb erkölcsi színvonalon álló embercsoportot könnyelműen és igaztalanul vádolja.