Jézus feltámadását vagy halálát ünnepeljük húsvétkor?
Épp most mondta az M1-es csinos bemondónő:
"Jézus megkínzását és halálát ünnepeljük ma."
...több figyelmet kap a vér, a szenvedés, a halál a kereszténységben...
Igen, hiszen mi ebben a világban élünk, számunkra ezek fontosak. A szenvedés nélküli élet csak a mennyekben válik lehetővé.
No most Ostara kelta istennő, valóban az angol Easter az ő nevéből származik. A hozzá köthető mitológiai és kelta ünnepi hagyományokat egyébként egy katolikus szerzetes, Bede Venerabilis írta le a VIII. században. Tehát jóval a keresztény húsvét "születése" után. Korábbról nincs túl sok forrás ezzel kapcsolatban. Ezek a tavasszal kapcsolatos szokások valóban sokáig hatottak, majd persze sokat változtak is, ahogy pl. a halloween is), de nincs sok köze a húsvét keresztény teológiai tartalmához.
Istár alvilágjárása meg egy nem egyedi mitológiai motívum. Ilyen erővel Osiris halálát, eltemetését, majd feltámasztását koppintották a keresztények - sőt ez a történet még elemeiben jobban is hasonlít Jézuséra. Az Istár-történet gyakorlatilag semmiben nem hasonlít.
De a húsvét teológiai lényege, az emberiség bűneinek megváltása nem köthető semelyik pogány "tavaszünnephez". A zsidók pészachjához igen: hiszen ahogy Jahve kivezette népét a fogságából, úgy vezet ki minket krisztus a bűn szolgaságából. Továbbá az áldozati bárány szerepe a zsidóknál - ami keresztényeknél maga Krisztus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!