Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Mit értenek a muszlimok azon...

Mit értenek a muszlimok azon hogy a Tórát és a Bibliát átírták?

Figyelt kérdés

Kik írták át? Mikor írták át? Miért?


Ilyenkor nem a kanonizációra gondolnak.


A Korán szerint Allah nyilatkoztatta ki a Tórát és az Evangéliumot (Korán 3:3-4).

A Korán szerint Allah szavait nem lehet megváltoztatni (Korán 6:114-115; 18:27). Nem azt írja hogy a Korán szavait nem lehet megváltoztatni, hanem hogy az Allah szavait, vagyis amit Ő már kinyilatkoztatott.

A Korán szerint Mohamed idejében a Tóra és az Evangélium még hitelesek voltak (Korán 7:157).

A Korán szerint a zsidóknak a Tóra szerint kell ítélkezniük és nem kell Mohamedhez fordulniuk (Korán 5:43).

A Korán szerint keresztényeknek az Evangélium szerint kell ítélkezniük (Korán 5:47).

A Korán szerint ha Mohamednek kételyei támadtak akkor azokhoz kellett fordulnia megerősítésért akik már előtte a Szent írást olvasták (Korán 10:94).

Amikor Mohamed azt mondta elfogják veszíteni a tudást a követői megkérdezték, hogyan lehetséges amikor ott van nekik a Korán? Mohamed azt felelte, a zsidóknak és a keresztényeknek is ott van a Tóra és az Evangélium (Jami at Tirmidhi Hadith 2653). Mohamed válaszának nem lenne semmi értelme ha azt gondolta volna hogy a Tóra és az Evangélium már meglett változtatva.


Tehát ha Mohamed idejében még hiteles volt a Tóra és az Evangélium akkor ugyan mikor lettek megváltoztatva?



2020. jan. 17. 13:47
1 2 3 4 5
 21/41 A kérdező kommentje:

"Érdeklődve olvasom a beszélgetést, de nem tudom milyen versekre hivatkoztok a Koránból. Nem tudnátok azokat is bemásolni?"


A kérdés alatti leírásban oda írtam melyik Korán versekre hivatkozom, a google a barátod.

2020. jan. 20. 09:32
 22/41 anonim ***** válasza:

"És Mohamedben hogy olyan mint Mózes? Mondd csak, tovább is olvastad Mózes 5. könyvét?"


Igen, Mohamed próféta és Mózes próféták között sok hasonlóság van.



"Ha próféta vagy álomlátó támad közöttetek, és meghirdet egy jelet vagy egy csodát, még ha be is következik az a jel vagy csoda, amelyről beszélt neked, de közben azt mondja: Kövessünk más isteneket, akiket nem ismertél, és tiszteljük azokat, akkor se hallgass annak a prófétának a szavára vagy arra az álomlátóra! ."


Mohamed próféta nem mondta hogy más Istent kellene követni. Sőt, az iszlám vallás szerint a zsidók és a keresztények is úgyanaban az Istenben hisznek mint a muszlimok.



"Hallottál már a sátáni versekként emlegetett, amiket Mohamed isteni kinyilatkoztatásnak hitt, de utána azt mondta valójában a Sátántól valók? A pogány istenségek al-Lāt és al-‘Uzzá és Manāt meghallgatják és továbbítják az imákat Allah felé. Vagyis Mohamed próféta pogány istenségekhez való imádkozásra tanította a követőit, később azt mondta ezek a Sátán és nem Allah szavai voltak, vagyis eltérítette a követőit Istentől."


Ez egy marhaság amit keresztények terjesztenek. Az iszlám mindig is egy Istent hirdetett. Kezdettől fogva elitélte a pogányok hamis istenségeit. Az vicc kategória hogy ilyet valaha is mondott volna Mohamed próféta. A Koránban sincs nyoma, az viszont vagy ezerszer szerepel a Koránban hogy csak egy Isten van és ne imádjatok más hamis istenségeket.

2020. jan. 20. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/41 anonim ***** válasza:
52%
21# milyen kedves vagy kérdező, bele is könnyeztem... Annyira azért nem érdekel, hogy azzal töltsem az értékes időmet, hogy neki álljak keresgélni. Szóval köszi, meggyőztél.
2020. jan. 20. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/41 anonim ***** válasza:
100%
# 1 Mózes könyvei is egy régebbi vallásból való átemelt tanítások...
2020. jan. 21. 07:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/41 anonim ***** válasza:
76%

"Mohamed próféta nem mondta hogy más Istent kellene követni. Sőt, az iszlám vallás szerint a zsidók és a keresztények is úgyanaban az Istenben hisznek mint a muszlimok"


Egyáltalán nem ugyanaz az Isten Alahnak a jelző neve nem JHWH, a jelleme se ugyan az mert a keresztények Istene élő Isten az iszlám isten az meg egy kitalált figura olyan mint Zeusz vagy Ra.

A Biblia versek amikre tudatlanul és meggondolatlanul hivatkoztál az egyik se utal Mohamedre. Az Újszövetségi hivatkozások az a Szentlélekre utal.


Nézzetek utánna komolyabban ki volt mohamed kb olyan volt mint Német Sándor😂

2020. jan. 21. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/41 anonim ***** válasza:
Mohamed egy létező személy de inkább mesefigura egy katonona volt aki falvakrol falvakra járt és halgatta az elszektásodott zsidó törzseket aztán gondolta hogy felcsap bölcsnek. Számos ilyen figura emelkedett ki a történelem folyamán. Aztán a vatikán elküldött egy mélységesen rögzött Katolikus aszonyt Mohamedhez és az lett a vége hogy feleségül vette. Majd kellett valami fedősztori a kezdéshez. Elkezdett a barlangban egy kő beszélni hozzá majd ki bujt belőlle Gabriel amit senki se látott ami egy ész érvekkel nézve egy vicc de benyelték a követői mint tyúk a gilisztát.
2020. jan. 21. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/41 A kérdező kommentje:

"Egyáltalán nem ugyanaz az Isten Alahnak a jelző neve nem JHWH, a jelleme se ugyan az mert a keresztények Istene élő Isten az iszlám isten az meg egy kitalált figura olyan mint Zeusz vagy Ra."


Az Allah nem egy név, hanem egy szó, az al-ilāh, kifejezésből ered, azt jelenti "Az Isten". Olyan mint az arámi Elah. Persze van rengeteg muszlim is aki azt hiszi ez Isten neve, pedig ez csupán az arab kifejezés az Istenre. Az arab keresztények is így nevezik Istent.

2020. jan. 21. 19:39
 28/41 anonim ***** válasza:
100%

"Egyáltalán nem ugyanaz az Isten Alahnak a jelző neve nem JHWH, a jelleme se ugyan az mert a keresztények Istene élő Isten az iszlám isten az meg egy kitalált figura olyan mint Zeusz vagy Ra."


De ugyanaz az Isten. Jézus is Allahnak nevezte Istent. Anyanyelvén, arámiul tudod hogy van Isten? Elah. A Jahve pedig egy tulajdonsága Istennek. Egyike az iszlám szerinti 99 névnek.



"A Biblia versek amikre tudatlanul és meggondolatlanul hivatkoztál az egyik se utal Mohamedre. Az Újszövetségi hivatkozások az a Szentlélekre utal."


Hát te aztán tudsz érvelni :)



"Mohamed egy létező személy de inkább mesefigura egy katonona volt aki falvakrol falvakra járt és halgatta az elszektásodott zsidó törzseket aztán gondolta hogy felcsap bölcsnek."


Akkor ennyi erővel Jézus egy létező személy de inkább mesefigura volt aki falvakrol falvakra járt és halgatta az elszektásodott zsidó törzseket aztán gondolta hogy felcsap bölcsnek.



"Aztán a vatikán elküldött egy mélységesen rögzött Katolikus aszonyt Mohamedhez és az lett a vége hogy feleségül vette. Majd kellett valami fedősztori a kezdéshez. "


Hogy mi van? :) Először is a 600-as években nem létezett Vatikán, de nyilván a te értelmi szinteden ez nem számít :) Meg úgy egyébként a katolikus egyház miért küldene bárkit is az arab félszigetre hogy létrehozzon egy másik vallást? :)



"Elkezdett a barlangban egy kő beszélni hozzá majd ki bujt belőlle Gabriel amit senki se látott ami egy ész érvekkel nézve egy vicc de benyelték a követői mint tyúk a gilisztát."


Érdekes, azt elhiszed hogy egy csipkebokor beszélni kezd, amit senki más nem látott. Ha a Biblia írja le elhiszed, az úgy van, bármennyire is abszurd és senki más nem látta, de ha Korán ír ilyet az vicc szerinted. Te ugye valami fanatikus szektás keresztény vagy? A 19%-os értékelésed is et mutatja.

2020. jan. 21. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/41 anonim ***** válasza:
100%

"Az Allah nem egy név, hanem egy szó, az al-ilāh, kifejezésből ered, azt jelenti "Az Isten". Olyan mint az arámi Elah. Persze van rengeteg muszlim is aki azt hiszi ez Isten neve, pedig ez csupán az arab kifejezés az Istenre. Az arab keresztények is így nevezik Istent."


Allah jelentése az Egyetlen Isten, tehát név. Ez megegyezik az arámi Elah szóval. Az arab keresztények azért nevezik Allahnak mert ez Isten neve, és ugyanaban az Istenben hisznek. Az arab kifejezés más istenekre az ilah.

2020. jan. 21. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/41 anonim ***** válasza:

"De ugyanaz az Isten."


De nem ugyan az az Isten.


"Jézus is Allahnak nevezte Istent."


Jézus Atyának nevezte az Istent ugy tanitott és olyan kapcsolatot mutatott.


"Anyanyelvén, arámiul tudod hogy van Isten? Elah.“


Eli


"A Jahve pedig egy tulajdonsága Istennek."

Istennek a tulajdonsága a Szeretet a foglalkozása Teremtő a neve JHWH


"Egyike az iszlám szerinti 99 névnek."


Az korán nem szent könyv hanem egy öszevágott részben, részben meg meséskönyv.


(Az iszlám szerint) nem hiteles álláspont

2020. jan. 22. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!