Mit értenek a muszlimok azon hogy a Tórát és a Bibliát átírták?
Kik írták át? Mikor írták át? Miért?
Ilyenkor nem a kanonizációra gondolnak.
A Korán szerint Allah nyilatkoztatta ki a Tórát és az Evangéliumot (Korán 3:3-4).
A Korán szerint Allah szavait nem lehet megváltoztatni (Korán 6:114-115; 18:27). Nem azt írja hogy a Korán szavait nem lehet megváltoztatni, hanem hogy az Allah szavait, vagyis amit Ő már kinyilatkoztatott.
A Korán szerint Mohamed idejében a Tóra és az Evangélium még hitelesek voltak (Korán 7:157).
A Korán szerint a zsidóknak a Tóra szerint kell ítélkezniük és nem kell Mohamedhez fordulniuk (Korán 5:43).
A Korán szerint keresztényeknek az Evangélium szerint kell ítélkezniük (Korán 5:47).
A Korán szerint ha Mohamednek kételyei támadtak akkor azokhoz kellett fordulnia megerősítésért akik már előtte a Szent írást olvasták (Korán 10:94).
Amikor Mohamed azt mondta elfogják veszíteni a tudást a követői megkérdezték, hogyan lehetséges amikor ott van nekik a Korán? Mohamed azt felelte, a zsidóknak és a keresztényeknek is ott van a Tóra és az Evangélium (Jami at Tirmidhi Hadith 2653). Mohamed válaszának nem lenne semmi értelme ha azt gondolta volna hogy a Tóra és az Evangélium már meglett változtatva.
Tehát ha Mohamed idejében még hiteles volt a Tóra és az Evangélium akkor ugyan mikor lettek megváltoztatva?
"Azt hogy meg lett hamisítva."
Köszönjük Sherlock.
"7:157 -ben nincs szó ilyesmiről."
Ha elolvasod a verset és belegondolsz, ha a Tóra és az Evangélium meg lett akkorra hamisítva akkor semmi értelme a versnek.
"A Korán mindenkire vonatkozik kötelezően. Ha az illető ezt nem fogadja el, maradhat a korábbi vallásában, de ennek következményeit a túlvilágon viselni fogja."
Hát a Korán nem ezt írja, hanem azt hogy a keresztényeknek az Evangélium, a zsidóknak pedig a Tóra szerint kell ítélkezniük.
Az 5:43 konkrétan arról szól, hogy miért Mohamedhez fordulnak amikor ott van nekik a Tóra? Logikus levonni belőle azt a következtetést, hogy a Tóra hiteles ezért nincs rá szükség, hogy Mohamedhez forduljanak.
Az 5:47 pedig arról szól, hogy a keresztények nem az Evangélium (nem a Korán) szerint ítélkezzenek ami Allah nyilatkoztatott ki, mert ha nem aszerint ítélkeznek akkor engedetlenek.
"Inkább úgy mondanám, elképzelhető hogy Mohamed próféta idején még megvolt a hiteles Tóra és az Evangélium a hamisított változatok között. Evangéliumból például van 30 változat ami napjainkig eljutott, és tudjuk hogy a keresztény egyház sok iratot megsemmisített."
És ha Mohamed idejében még megvolt a hiteles Tóra és az Evangélium akkor hová tűntek? És miért követték az emberek az átírt példányokat ha még létezett az eredeti? És kik írták át? Miért írták át? Ennek semmi értelme. Melyik keresztény egyházról beszélsz? Az apokrifnak vélt iratok lettek eltávolítva a kanonizáció során de ekkor még Mohamed meg sem született.
"Ha elolvasod a verset és belegondolsz, ha a Tóra és az Evangélium meg lett akkorra hamisítva akkor semmi értelme a versnek."
7:157-ben arról van szó hogy a Tóra és az Evangélium is megjövendőlte Mohamed próféta eljövetelét. Ez megtalálható a mai Tóraban és az Evangéliumban, de ettől még más részek meg lettek hamisítva.
"Hát a Korán nem ezt írja, hanem azt hogy a keresztényeknek az Evangélium, a zsidóknak pedig a Tóra szerint kell ítélkezniük."
Talán nem egy vers alapján kellene véleményt formálnod. Ha elolvasod a Koránt kiderül a Korán mindenkire vonatkozik kötelezően. Ha az illető ezt nem fogadja el, maradhat a korábbi vallásában, de ennek következményeit a túlvilágon viselni fogja. Az is egyértelműen szerepel a Koránban hogy a Tóra és az Evangélium meg lett hamisítva.
Te azt hiszed egy Tóra és egy Evangélium létezik pedig ahogy írtam ezekből sok változat létezett.
"Az 5:43 konkrétan arról szól, hogy miért Mohamedhez fordulnak amikor ott van nekik a Tóra? Logikus levonni belőle azt a következtetést, hogy a Tóra hiteles ezért nincs rá szükség, hogy Mohamedhez forduljanak."
Nem ezt írja, hanem azt hogy nem fogadták el az iszlám vallást, hanem maradtak korábbi vallásuknál.
"És ha Mohamed idejében még megvolt a hiteles Tóra és az Evangélium akkor hová tűntek?"
Már Mohamed próféta idején is sok keresztény irányzat volt, más és más Evangéliumokkal. A zsidók szétszóródva éltek nagy területen egymástól távol. Evangéliumból van 30 változat ami eljutott napjainkig és bizonyára sokkal több ami nem maradt meg. Lehet szándékosan semmisítette meg az egyház vagy egyszerűen a hamis irányzatokat sokkal többen követték, az eredeti pedig elfelejtődött.
"És miért követték az emberek az átírt példányokat ha még létezett az eredeti?"
Mert nyilván könnyebb. A mai keresztények például az összes ószövetségi törvényre azt mondják, rájuk nem vonatkozik, csak a szeretet törvénye.
"És kik írták át? Miért írták át?"
Valószínűleg a vallási vezetők. A miértre pedig sok ok lehet. Például anyagi érdek, politikai érdek, vagy csak túl nehéznek találták a törvényeket.
"Ennek semmi értelme. Melyik keresztény egyházról beszélsz?"
Igazából mindegyikről. Minden keresztény irányzat saját Bibliát szerkesztett. Más és más könyveket fogadnak el.
"Az apokrifnak vélt iratok lettek eltávolítva a kanonizáció során de ekkor még Mohamed meg sem született."
Az hogy van 30 eltérő Evangélium szerinted mire utal? Egyértelmű hogy hamisítás történt. A katolikus egyház ezek közül válogatott saját kedve szerint. A többi keresztény egyház is ugyanígy tett. Tehát Mohamed próféta idején sok Evangélium létezett. Lehet volt olyan irányzat ami az eredeti Evangéliumot használta. Például tudjuk hogy az ebioniták elutasították Jézus istenségét és a kanonizált Biblia nagy részét.
A muszlimok azért mondják hogy a tórát meg az evangéliumot átírták, hogy a korán hitelességét akarják elfogadtatni.
De az iszlám mögött lévő szellemi erő nem az istentől, hanem a sátántól van.
"7:157-ben arról van szó hogy a Tóra és az Evangélium is megjövendőlte Mohamed próféta eljövetelét. Ez megtalálható a mai Tóraban és az Evangéliumban, de ettől még más részek meg lettek hamisítva."
Egy szóval sem említi.
"A muszlimok azért mondják hogy a tórát meg az evangéliumot átírták, hogy a korán hitelességét akarják elfogadtatni."
Ez tudományos tény. Van 30 Evangélium és ezek csak amik el is jutottak napjainkig, pedig csak egy lehetne. Koránból pedig egy van.
"Egy szóval sem említi."
Az alábbi Bibliai versek Mohamed próféta eljövetelét jövendölik meg.
Mózes 5. könyve 18:18-19 Prófétát támasztok nekik atyjukfiai közül, olyant, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok. És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben mond, azt én felelősségre vonom.
János 16:7 Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.
János 16:13 amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.
"Mózes 5. könyve 18:18-19 Prófétát támasztok nekik atyjukfiai közül, olyant, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok. És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben mond, azt én felelősségre vonom."
És Mohamedben hogy olyan mint Mózes? Mondd csak, tovább is olvastad Mózes 5. könyvét?
Mózes 5. könyve 13. fejezet Ha próféta vagy álomlátó támad közöttetek, és meghirdet egy jelet vagy egy csodát, még ha be is következik az a jel vagy csoda, amelyről beszélt neked, de közben azt mondja: Kövessünk más isteneket, akiket nem ismertél, és tiszteljük azokat, akkor se hallgass annak a prófétának a szavára vagy arra az álomlátóra! ...Annak a prófétának és annak az álomlátónak pedig meg kell halnia, mert szavaival el akart téríteni benneteket Istenetektől...
Hallottál már a sátáni versekként emlegetett, amiket Mohamed isteni kinyilatkoztatásnak hitt, de utána azt mondta valójában a Sátántól valók? A pogány istenségek al-Lāt és al-‘Uzzá és Manāt meghallgatják és továbbítják az imákat Allah felé. Vagyis Mohamed próféta pogány istenségekhez való imádkozásra tanította a követőit, később azt mondta ezek a Sátán és nem Allah szavai voltak, vagyis eltérítette a követőit Istentől.
Mózes 5. könyve szerint amire hivatkoztál, Mohamedet halálra kellett volna kövezni.
...Kövezd halálra, mert arra törekedett, hogy eltántorítson az Úrtól...
A hamis próféta akit Mózes 5. könyve szerint halálra kellett volna kövezni olyan mint Mózes?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!