A kereszténység nem arról kapta a nevét, hogy Jézust keresztre feszítették? Akkor Jézus hogyan keresztelkedhetett már meg 30 éves korában? Vagy az már a keresztrefeszítés után volt?
De akkor ő most saját magában hisz? (Hogy pl ő a megváltó?, vagy ilyesmik?)
Valami olyat hallottam egyébként, hogy maga a 'kereszt' magyar szó onnan jött, hogy kör osztó, hogy amikor voltak ilyen sámándobok, azon úgy keresztbe volt ilyen madzag áthúzva, de ez nem ugyanaz a kereszt, tehát szerintem a Jézusos keresztrefeszítős keresztről kapta a nevét a kereszténység. (A sámándobos keresztnél ott két átmérő volt, tehát egyenlőszárú kereszt. ) Ezt tehát már Jézus korában is úgy hívták, hogy keresztelő, vagy akkor még nem volt rá szavunk? Meg ez nem is feltétlen magyar területen játszódott ez a sztori. De valami olyat is hallottam, hogy Jeruzsálemet magyarok alapították. Vagy hát ilyen kánáni, vagy milyen népek, akik elvileg az őseink. Ja és még olyat is hallottam, hogy a fa az akkoriban egy nagyon drága anyag volt, tehát elvileg nézust nem is keresztre feszítették, hanem csak egy függőleges, egyenes léc volt. Ja és még pár éve találtak a kutatók egy olyat, hogy Barnabás evangéliuma, és hitelesnek találták, abban meg úgy tudom, hogy abszolút semmilyen keresztre feszítésről nem volt szó.
Valaki bogozza ezt nekem ki, kérlek. Elsődlegesen a fő-kérdés érdekelne, amit abban megfogalmaztam, hogy ez az elnevezés ez végülis honnan jött, de végülis a mikor is érdekes lehet, hogy mikor alakulhatott ki.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ahogy valaki nagyon helyesen irta, a keresztény szó a Krisztus szóból ered, és nem a kereszt szóból.
A keresztények kifejezés a cselekedetek könyvében olvassuk, Isten elrendezése, akarata volt, hogy igy nevezzék Jézus követőit.
(Cselekedetek 11:26) . . .Így történt, hogy egy egész évig egybegyűltek velük a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak, és először Antiókiában volt, hogy a tanítványokat isteni gondviselés által keresztényeknek hívták.
(és nem kereszténységnek")
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Így van, ahogy azt többen is megírták.
Eredetileg a keresztelkedés bemerítést jelent. Tehát, amikor Jézust János megkeresztelte, az nem megkeresztelés volt, hanem vízbe való bemerítés.
Mt.3,11.Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de a ki utánam jő, erősebb nálamnál, a kinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket.
Helyesen ez így néz ki:
Mt.3,11.Én ugyan vízbe merítelek titeket megtérésre, de a ki utánam jő, erősebb nálamnál, Akinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekbe és tűzbe merít majd titeket.
A Szent Lélekbe való merítés, maga a megtérés, újjászületés, azaz a Szent Lélekkel való betöltekezés.
A tűzbe való merítés, pedig maga az ítélet, amikor a gonoszokat olthatatlan tűzbe meríti az Úr.
Tehát a "keresztény" szónak semmi köze a kereszt szóhoz, ugyanis a magyar keresztény szó a latin és görög (christianos)-(khrisztianosz) szóbol ered (Megváltó, felkent), ami annyit jelent, hogy Krisztusi, Krisztust követő!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
kereszt-keresztség-keresztény
Csak a magyar nyelvben alakult úgy, hogy ez a három azonos hangzású, valójában ez három abszolút különböző szó. Eredeti görögben például: sztaurosz-baptizma-khrisztianosz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!