Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Hogyan találjam meg a “hitem”?

Hogyan találjam meg a “hitem”?

Figyelt kérdés

Kiskoromban vallásos suliba jártam, nagyon erőltették a hittant, sokat kellett templomba járni, imádkozni. Amikor a bibliáról tanultunk, mindig úgy éreztem magam, mint amikor pl irodalmon a Toldit kellett elolvasni, kielemezni, megtanulni, sosem úgy, mint pl törin, pedig a Biblia alapján történt dolgok ha igazak, akkora azok is történelemnek kéne számítaniuk.


Én nem hiszek Istenben. Pontosabban abban nem, hogy van egy mindenható isten. Szerintem biztos van egy nagyfőnök, aki mindent irányít, de a Bibliát, bár nagyon alap tudomásom van róla, nem érzem szavahihetőnek.

Sok könyvet olvastam már, sok filmet láttam már és mindben valamilyen szinten rátérnek, vagy valami utalást tesznek a hittel kapcsolatban.


A családom se nem hívő, se nem ateista. Mi csak szimplán számdéktalanul, de kerüljük az ilyen témákat, és a barátaim se azok a jólinformált minta katolikusok, de valakivel nagyon szívesen elbeszélgetnék a gondolataimról, hogy válaszokat kapjak néhány kérdésre és, hogy megtaláljam a hitemet. Szerintetek kihez forduljak? (Egy templomba nyilvám nem állíthatok be, hogy hey tesa, van 5 perced?😂)



2019. okt. 6. 22:52
 1/8 anonim ***** válasza:
60%
Miért kell megtalálnod? Miért van szükséged rá?
2019. okt. 6. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
60%
De bizony beállíthatsz. És egy pap, lelkész hitelesebb válaszokat fog adni, mint itt 100 névtelen.
2019. okt. 6. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
47%
Cáfolnám a 2#est. Írj rám, én segítenék. :)
2019. okt. 6. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
85%
Én is kerestem egy ideig az Istent. Eljártam templomba, voltam vallásos táborban, olvasgattam a Bibliát. Kerestem benne a racionalitást. Aztán találkoztam egy nagyon vallásos lánnyal akinek a vallására ráment a szociális élete mert így nevelték. Ezek után rájöttem hogy ez nem nekem való, mert nem tudok hinni ezekben az emberek által kitalált dolgokban.
2019. okt. 7. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
22%
ne a templomban vagy a bibliában keresd az istent, hanem a saját lelkedben. A hit az nem egy olyan dolog, hogy mindenki úgy gondolja hogy egy szakálas rasztafari ül a felhők tetején, higgy abban ami neked békét/boldogságot ad
2019. okt. 7. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
0%
A Hit Gyülekezetét javaslom. Nagyon befogadó egyház és családias a légkör. A lelkész úr egy becsületes, bölcs ember.
2019. okt. 7. 01:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
82%

Lucival nem szokok 1et érteni, de most rá kell kérdezzek, kedves Kérdező:


minek a hit neked?

2019. okt. 7. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
28%

Őszintén, a kérdésed a "valláskritika" kategóriában van. Szerintem ne várj nagy buzdító válaszokat, nyilván a többség le fog beszélni, hogy a hit neked felesleges, mivel ide többnyire nem hívők írnak.


Amúgy miért ne mehetnél be egy templomba? Szoktak lenni kifejezetten Biblia tanulmányozós órák, ott kérdezhetsz is. Fel is hívhatod őket, írhatsz lelkésznek, vagy papnak facebook-on stb.


Gondolom a problémád abban gyökerezik, hogy gyerekként rád erőltették a hittant, templomba járást stb. ezért eleve ellenérzésed van az egésszel kapcsolatban.


Egyébként ez nem egyik-napról a másikra fog történni. Gondolom rengeteg kérdésed van, szóval amíg azokat nem tisztázza valaki, nem fogsz hinni. Én évekig beszélgettem egy ismerősömmel, mire eljutott odáig, hogy megint hinni tudott. Én nem vagyok egyházi személy, de ha gondolod írhatsz rám, hátha tudok valamire válaszolni. Egyébként kezdetnek mondjuk kezdhetnéd azzal, hogy megpróbálsz nem úgy tekinteni a Bibliára, mint egy mesekönyvre. Olvasd el az Újszövetséget és próbáld meg Jézust történelmi személynek tekinteni és értelmezni azt, amit mond, megérteni a tanítását. Ismerősömnek az egy fontos érv volt, amikor elkezdte részletesen tanulmányozni a Bibliát és rájött, hogy az milyen bonyolult, sokrétű és összetett könyv.

2019. okt. 7. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!