Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogyan találjam meg a hitem?

Hogyan találjam meg a hitem?

Figyelt kérdés

Kérem, aki szentfazekolni, gyűlölködni, ítélkezni vagy nevetni akar, lapozzon tovább egy másik kérdésre. És most azoktól kérdezem, akik itt maradtak: hogy találjam meg a hitem? A szüleim római katolikusok, engem is keresztény szellemiségben neveltek, viszont sosem "tanítottak meg" hinni, pl. nem vagyok megkeresztelve, elég kevés imát ismerek és templomba is csak a "nagy" ünnepekkor járunk közösen.

Ha mondhatok ilyet, és nem sértem meg azokat, akik az egyház intézményesült rendszerében vesznek részt, én mindig is vallásos voltam a magam módján, csak nem tudtam, hogyan is fogjak hozzá. Utánaolvastam több vallásnak, puszta érdeklődésből (pl. krisna-tudat), de még így is úgy érzem, a római katolikus nézetek állnak legközelebb hozzám, és nem hiszem, hogy ez csupán az európai kultúrkör és a magyarságom miatt lenne. Olyan megnyugtató lenne, ha nem csak "érdeklődésből" olvasnám a bibliát, és nem csak a saját magam megnyugtatására imádkoznék, hanem tényleg elfogadnám a lelkemmel is az egyház tanait.

Hogyan tehetek azért, hogy elmélyüljön a hitem? Ha lehet, olyan tanácsot adjatok, ahol még nem kell felkeresnem más embereket (pl. gyülekezetek), amíg nem vagyok elég erős, addig nem szeretnék másokkal együtt foglalkozni a hitemmel.

Előre is köszönöm.


2010. febr. 18. 22:23
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
24%
A hited nem fog azzal elmélyülni hogy bibliát olvasol vagy templomba jársz. Isten ugyanis a mai megvilágításban csak egy téveszme. Isten bennünk lakozik, és nem más, mint a szeretet törvénye, a jóság törvénye.
2010. febr. 18. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
20%

Csak azért nem fogsz elkezdeni hinni, mert akarsz, vagy vágysz rá. Ez nem így működik. Van aki fogékony rá, van aki nem. Örülj annak ami van.


Én úgy gondolom, hogy vannak akik független jelleműek,nekik nincs szükségük hitre a boldoguláshoz, és vannak függők (itt ne rossz értelemben vegyétek, mint alkohol/drog), akiknek szükségük van egy felsőbb hatalomba vetett hitre, mert egyedül nem érzik magukat elég erősnek. A harmadik aki teljesen félreérti az egészet, és erőszakosan terjeszti azt amit gondol, és utál mindenkit, aki nem fogadja el.

2010. febr. 18. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
24%
Szerintem ehhez az kell, hogy ebben nőjjön fel az ember kezdettől fogva, vagy valami hatalmasabb emberi tragédia történik általában az emberek élete során, ami képes utólag is elmélyíteni ténylegesen a hitét. Cáfoljatok meg!
2010. febr. 18. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
2%

Az attól függ. Mindenekelőtt azon gondolkodj el, hogy _tényleg_ akarsz-e hinni egy olyan istenben, aki a Biblia tanúsága szerint maga is tömeggyilkos, másokat is végtelenül embertelen gyilkosságokra buzdított, és képtelen volt értelmesen használni a hatalmát.


Gondolkodj el rajta, hogy _tényleg_ akarsz-e hinni egy olyan istenben, aki bár elvben mindentudó és mindenható, de mégis "fellázadhatott ellene" egy "angyal", és mégis "épp nem volt ott" (bár mellesleg mindenütt jelenlevő is) és "nem tudott róla", amikor az ember "megszegte a parancsát".


Holott ha mindentudó és mindenható is egyben, akkor semmi sem történhet az akarata ellenére.


Röviden: gondolkodj el az ellentmondásokon, és döntsd el, hogy még ezek után is komolyan tudod-e venni ezt a mítoszt, amelyik ugyanolyan mese, mint az összes többi, csak épp harciasabb követőkre akadt az idők során.

2010. febr. 18. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
4%
(Ja és a fentiekre ne jöjjön senki a "szabad akarattal", mert az nem mentség, ugyanúgy alá van rendelve a szabad akarat is a mindentudásnak, mint minden más. Ezzel nem lehet kijátszani.)
2010. febr. 18. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
52%
Lehet, hogy furán hangzik, de nem csak az lehet hívő, aki valamelyik egyház vagy gyülekezet felfogását vallja magáénak. Én pl. abban hiszek, hogy minden sorsszerű és semmi se véletlen, de nem mondom, hogy Isten vagy valami más vélt/valós "személy" irányít mindent.
2010. febr. 18. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
34%

Neked megadta a sors azt a szerencsés adományt, hogy tudsz tiszta fejjel gondolkodni. Erre a hívők nagy része képtelen. Egyáltalán, miért is akarsz te hinni? Mert trendi? Vagy mert azt gondolod, hogy a magyarságtudathoz római katolikusnak dukál lenni?


A katolikus egyház tanait inkább ne akard elfogadni szívvel-lélekkel, inkább olvass előtte friss híreket a Vatikánból! Gyerekmolesztálás eltussolása, vesztegetés, kiátkozás, védekezés-ellenesség, birka-öntudat... Hányinger. És akkor a történelmi inkvizíciós-boszorkányégetős-tudománybetiltós-cenzúrázós dolgokról még nem is beszéltem.


Annyi normális keresztény gyülekezet van (pl. a baptisták)...

2010. febr. 19. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%

Ha nem vagy megkeresztelve, clkszerü a helyileg illetékes plébánián kérni a keresztség szentségét.Elütte van felkészités, katakumenek oktatáaa, jobb hiján használom ezt a kifejezést, mert ez tulajdonképpen egy beszélgetés, ahol kérdezhetsz a Téged érdeklő dolgokról.

Ha budapest vagy célszerü lenne megkeresni Pál Feri atyát,fiatal, agilis pap, hittanórái tömegeket vonzzanak

Kis segitség;


[link]


e-mailben is kérdezhetsz tőle. Én részt vettem egy esküvőn amelyen két hittanosa kötött házasságot. Annyi boldog embert egy rakáson sem azelőtt sem azóta nem láttam.

De a jezsuita bloggerek is szivesen válaszolnak e-mailjeidre.

A vallást viszont közösségben is kell gyakorolni, hiszen isteni Alapitója ezt várja el tölünk..

Az Úr áldjon meg.

2010. febr. 19. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenki válaszát, főképp azét, aki 00:07kor írt, az övét találtam leghasznosabbnak, hiszen a többiek inkább le akartak beszélni a terveimről. :) Legyen jó napotok!
2010. febr. 19. 07:59
 10/14 anonim ***** válasza:
78%

A Biblia szerint a hit Isten ajándéka. Tehát nem megtalálod, hanem kapod. Hogyan kapod meg?


7"Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. 8Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. 9Ugyan ki az közöttetek, aki ha kenyeret kér a fia, követ ad neki, 10vagy ha halat kér, kígyót ad neki? 11Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?"



A hit lényege, hogy személyes kapcsolatba kerülsz Istennel. Ebben a Biblia rendszeres, lehetőleg naponkénti olvasása sokat segít. Ne gondolj "nagy dologra" húsz perc, félóra. Egy fejezetet elolvasol, és megnézed mit jelenthet ez a te életedben. Ha valamit ott és akkor nem értesz, ne görcsölj rajta, volt olyan, amit csak évekkel később értettem meg. A szándék a lényeg. Ha őszintén keresed Istent, segíteni fog.


A Jézusba vetett hit reményt ad.

2010. febr. 19. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!