Jézust állításai alapján,325-ben Istenné nyílvánították. Mikor állította ezt magáról Jézus?
Jézus mindenkit istennek mondott, mert mi emberek is istenek vagyunk:
"Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem istenkáromlásért, vagyis azért, mert te ember létedre Istenné teszed magad. 34Jézus így válaszolt: Nincs-e megírva a ti törvényetekben: „Én mondtam: istenek vagytok”? 35Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten igéje szólt, márpedig az Írást nem lehet érvénytelenné tenni, 36akkor ti hogyan mondhatjátok rólam, akit az Atya megszentelt, és elküldött a világba, hogy káromlást szólok, mert azt mondtam: az Isten Fia vagyok?!"
"Eléggé hihetetlen hogy Isten eljön személyesen az emberekhez, de kb senkit nem tud meggyőzni arról hogy ő Isten"
Igaz jó rég olvastam már, de nem rémlik olyan rész ahol Jézus bárkit is arról próbált volna győzködni hogy Isten, csak épp nem sikerült. Idéznéd ahol ilyesmi történt?
#13
Valóban, ellenben az Írás ezt mondja:
"Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember."
12-eske, nem kéne olyan témában megnyilvánulni, amiről kábé dunsztod sincs. Ilyenkor csendben kell maradni, és tanulni.
Jézusról már az Ószövetség is előre kijelentette, hogy Isten lesz: "Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, ERŐS ISTENNEK, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!" Ézs 9,6.
Jézust azért ítélték halálra, mert azonossá tette magát Istennel. Pl. Megbocsátotta az Isten ellen elkövetett bűnöket, amihez csak Istennek lett volna joga, és elfogadta a kizárólag Istennek kijáró imádatot: "És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!" Ján 20,28.
Tamás Istenének nevezte, tehát bizony a tanítványai és a követői is tudták róla, hogy Isten.
A "kábé senki"-hez pedig annyit: Több mint 500 követőjéről tudunk: "Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre" 1Kor 15,6.
500 embert azért nem mondanék "kábé senkinek".
És Jézus istensége se lehet későbbi hamisítás, ha Ézsaiás már 600 évvel korábban (és sok más próféta is) prófétált arról, hogy a Messiás Maga Isten lesz. A Messiást pedig a próféciák alapján felismerték Jézusban. Más dolog, hogy kora vallási vezetői inkább megölték, semhogy elfogadják Őt annak, Aki.
15#
Elég tájékozatlan vagy. Az ószövetségi jövendölésnek Jézus nem felelt meg. Ezt nem csak 500 ember tanúsította akkoriban.
""Eléggé hihetetlen hogy Isten eljön személyesen az emberekhez, de kb senkit nem tud meggyőzni arról hogy ő Isten""
Ez tényleg hihetetlen, de szerencsénkre Jézus már akkor sokakat meggyőzött arról, hogy ő Isten
Minek hinnél inkább? Ha valaki úgy akarja bebizonyítani, h Isten, hogy lyukat beszél a hasadba, vagy úgy, hogy természetfeletti dolgokat, azaz csodákat tesz?
Kérdéshez:
János
20,27 Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő.
20,28 És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!
20,29 Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak [1 Pét. 1,8.] és hisznek.
Jézus pont ezt akarta elérni, h higgyen benne Tamás, és nem igazán tiltakozott, hogy Istennek nevezte, sőt, úgy tűnik, megerősítette
"Igaz jó rég olvastam már, de nem rémlik olyan rész ahol Jézus bárkit is arról próbált volna győzködni hogy Isten, csak épp nem sikerült. Idéznéd ahol ilyesmi történt?"
Jézus évekig prédikált, tanította az embereket. Nyilván ilyenkor az első hogy bemutatkozunk, de tudtommal sosem úgy mutatkozott be hogy "Üdv én Isten vagyok". Továbbá egyértelmű hogy meg akarta győzni az embereket, ezért szónoklót, prédikált annyit, csak nem arról hogy ő Isten. Ezt a keresztények állítják, nem én.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!