Miért büntette meg Isten az embert?
Azon a fán olyan gyümölcs termett, amitől az emberek "jónak és gonosznak tudói" lettek. 1 Móz 3,5 - 3,22.
Isten reakciója egyértelműen büntetés: 1 Móz 3,15-19. Csak ezután beszél arról, hogy nem kizárólag a büntetés a célja: 1 Móz 3,22.
De emellett büntetett is. Miért? Az ember nem tudhatta, hogy rosszat cselekszik, amíg nem evett arról a fáról. Nem tudhatta, hogy az nem jó, ha nem tartja be a parancsot. Akkor milyen erkölcsi törvény alapján jogos a büntetés?
Tudom, hogy a helyi ateisták erre azt mondanák, hogy hülyeség az egész Biblia, úgyhogy ezt kár leírni, köszönöm. Felekezettől függgetlenül várom a válaszokat, főleg azoktól, akik tényleg tudják a választ, és nem csak fantáziálnak.
28.
"Édenben nem voltak ragadozók, még a JT-k is ezt tartják. Akkor meg mitől múltak volna ki az állatok"
Az ember lett Isten hasonlatosságára teremtve, és csak az embernek igérte az örök élet lehetőségét, addig amig összhangban él, Isten felállitott erkölcsi rendjével.
Az állat nem, innen tudta és látta.
"ragadozók"
Isten házi állatokat, és vadállatokat alkotott. A vadállat nem ragadozókat jelent, hanem vadon, a szabadban élőt, akik nem a ház körüli teendőkként szolgálnak.
23-as.
Szabad akartunk van ettől függetlenül, eldönthetjük mit csinálunk, miről gondolkodunk. Ámbár az egyszerű dolgokat sem értjük pontosan miért van. Miért énekel olyan korán pár madárfaj, mitől nevetünk pontosan, az ember előbb megtanul csecsemőként nevetni, mint beszélni...stb
Miért van szegénység valahol, ha tudunk segíteni egy hajléktalannak miért nem tesszük, miért könnyebb sokaknak azt mondani, mert lusta. Pedig lehet kirabolták vagy rokkant ember. Miért élvezzük a zenét -szubjektív műfajban-, miért vagyunk mások és különbözőek. Valaki szegény és boldog, valaki gazdag és boldogtalan vagy fordítva… Miért vannak finom ételek stb. Túl sok mindent nem tudunk...
Nem tudom, mennyire van szabad akaratunk, ha Isten előre tudja, mit fogunk tenni, érdekes kérdés, de nem ez volt a lényege annak, amit írtam, egyenlőre nézzük Isten helyzetét.
Istennek nincs, nem lehet szabad akarata.
Neki végzete van, mégpedig saját entitása szabta meg a sorsát.
Saját maga rabszolgája, aki már semmit sem változtathat semmin, amit egyszer már elrendelt és az, hogy előre tudta, hogy Ádámék engedetlenül esznek a tiltott gyümölcsből, az kötelezi őt, hogy megbüntesse őket, hiszen nyilván, mint utólag kiderült, azt is tudta előre, hogy majd az engedetlenségért megbünteti őket, hiszen megbüntette végül mindkettőjüket, amit mindentudása révén nyilván előre tudott.
Ekkor már utólag még ő sem változtathat meg semmit, a legcsekélyebb tette is csak annak a beváltása, amit előre tudott és mivel ő nem hibázhat a mindent tudásában, annak be kell következnie, muszáj megtennie, mindennek úgy kell alakulnia, amit már elrendelt az eleve előre tudással.
Így valójában senkinek nincs semmi választási lehetősége, csak úgy tűnik, mert mindenkinek muszáj azt választania, amit Isten előre tud, az csupán illúzió, hogy bárki is más irányt választhatna a történéseknek, de azt nem teheti meg, mert akkor Isten másképpen tudta volna a jövőt, illetve akkor amaz lehetőséget tudná csak választani, mert akkor az lenne eleve elrendelve.
Most mégis, hogyan lehetne az akaratod szabad?
Ha Isten előre tudja, hogy mit fogsz tenni, akkor talán szembe lehet vele szállnod és nem azt az irányt választod majd, amit ő tud?
"Ezt kellene már végre elfelejtened, mert erre semmiből nem következtethetsz a Biblia alapján. Ez csupán a saját spekulációd"
Nem spekuláció. A Bibliában maga Isten állítja hogy íme, az ember olyan lett mint ő, mert mostmár ismeri a jót és a rosszat.
Szimpla tény, hogy ha ekkor ismerte meg az ember a jót, akkor korábban nem ismerhette azt, ergo nem tudhatott ilyesmit hogy az neki jó vagy sem hogy szót fogad. Hisz nem tudta mi az, hogy jó.
Vagyis teljesen alaptalan ezért számonkérni őt.
Mert az ember olyan akart lenni, mint Isten. Gondolta, ha eszik a tudás fájáról, akkor kiismeri Isten minden gondolatát. Inkább az örök fiatalság fájáról kellett volna enni, de most 50 évesen már azt mondom nem akarok örökké sem élni, mert ökörség az egész, ami itt van a Földön.
Ha most lenne egy olyan fa, amit a "folyamatos ötös lottó fája"-nak hívnak, nem tépnél le róla egy almát? Hogyne, pedig tudás ide vagy oda kit érdekel, de az örök gazdagságért már érdemes megkockáztatni.
Teljesen lényegtelen, hogy ismerte e a jót-rosszat.
Már többször leírtam:
1. Tudta, hogy Isten szól hozzá? Tudta
2. Értette, hogy mit mond neki? Értette (Nem ehet a fáról.)
3. Evett? Evett.
4. Jogos a büntetés? Jogos.
Hiába ismételgeted, hogy nem tudott különbséget tenni jó és rossz között, ez NEM releváns ebben az esetben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!