Miért büntette meg Isten az embert?
Azon a fán olyan gyümölcs termett, amitől az emberek "jónak és gonosznak tudói" lettek. 1 Móz 3,5 - 3,22.
Isten reakciója egyértelműen büntetés: 1 Móz 3,15-19. Csak ezután beszél arról, hogy nem kizárólag a büntetés a célja: 1 Móz 3,22.
De emellett büntetett is. Miért? Az ember nem tudhatta, hogy rosszat cselekszik, amíg nem evett arról a fáról. Nem tudhatta, hogy az nem jó, ha nem tartja be a parancsot. Akkor milyen erkölcsi törvény alapján jogos a büntetés?
Tudom, hogy a helyi ateisták erre azt mondanák, hogy hülyeség az egész Biblia, úgyhogy ezt kár leírni, köszönöm. Felekezettől függgetlenül várom a válaszokat, főleg azoktól, akik tényleg tudják a választ, és nem csak fantáziálnak.
"E szerint senki nem felelős a tetteiért?"
Az felelősségre vonható, aki képes felmérni a tettei következményeit.
Aki nem érti a jó és a rossz fogalmát, az értelemszerűen nem képes ilyesmire.
"De honnan kellett volna tudniuk, hogy az a jó, ha betartják?"
Ádám, aki jóval előbb létezett mint Éva, tapasztalhatta Isten szerető jóságát, gondoskodását, törődését. Volt élelme, szép környezete, láthatta az állatok szépségét, az illatok, és szinek sokaságát élvezve. Isten társat is adott neki, ami belőle származik. Ezeket Isten mind mind megmutatta neki, mindenről tájékoztatást kapott, az életet illetően. Mivel tapasztalhatta az Atyai gondviselést, ugyan miért ne tudhatta volna, hogy az csak jó lehet, amit az apuka mond. Ádám mindenről tájékoztatást kapott, amit Ádám megosztott a feleségével, amikor már ketten éltek.
Ádám tapasztalhatta az állatok elmúlását, igy tisztában volt a halál jelentésével is.
Tehát tudta minden dolognak a következményét.
Mivel Isten ismeri a jövőt, tudnia kellett, hogy ha beteszi a fát az Édenbe és megtiltja annak gyümölcsének az evését, akkor majd Ádámék lesznek olyan pancserek a szabad akaratukból kifolyóan, hogy esznek róla és akkor ő majd haragosan kitiltja őket a Kertből.
Nyilván a kígyó szerepe sem volt ismeretlen előtte, hiszen azt is előre látta, hogy az majd csábítani fog, mégpedig sikeresen.
Na és mit tett Isten?
Hagyta a kígyót lábaskodni, de magában tudta, hogy hamarosan lábarlankodik majd és betette a fát, megtiltotta az evést, szerintem már a bőrruha szabásmintáját is megcsinálta - és hagyta, hogy minden úgy történjen, ahogy az a Biblia szerint megtörtént, majd kimérte a csapást, ahogy azt majd meg fogja még sokszor tenni, de ő azt már a világ teremtése előtt is tudta, hiszen különben nem prófétálhatna meg semmit.
Így aztán mindent előre tud, még azt is tudta, hogy jön majd a Hitler és zsidókat fog irtani, de hagyta, hogy jöjjön és azt is tudta, hogy a zsidókat hiába választja majd ki, mert úgyis el kell vetnie őket.
Ezzel oda jutunk, hogy semmi értelme nincs semminek, amit csinálunk, mert Isten a megszületésünk előtt tudja, ki mit fog majd tenni és azt is tudja, ki fog elbukni, mikor és hogyan, így természetesen ő már előre tisztában van azzal, hogy ki fog üdvözülni a végítéletkor, így hát semmi értelme, hogy lepontozzatok gonoszságból, mert Isten ezt is pontosan tudta előre, ki milyen színű pacsit ad és azt is már a világ teremtése előtt nyilvánvalóan tudta, hogy ki lesz az, aki megérti, mi következik ebből az írásból, amit meg kellett írnom, pusztán azért, mert nem hazudtolhatom meg az Istent, hiszen ő már akkor tudta, hogy megírom, amikor még be sem tette a fát az Édenbe.
Hosszú és unalmas filmet kell szegény Istennek végignéznie, ha mindent előre tud, ha csak a végítéletig vesszük, akkor is, na de utána is tudja, hogy mi fog történni örökkön örökké - nem irigylem, engem megölne az unalom a helyében
Aki nem érti a jó és a rossz fogalmát, az értelemszerűen nem képes ilyesmire.
Ezt kellene már végre elfelejtened, mert erre semmiből nem következtethetsz a Biblia alapján. Ez csupán a saját spekulációd.
Valójában Isten sem tehet mást, csak azt, amit előre tudott, hogy majd tesz.
Nem kegyelmezhetett meg az első emberpárnak, hiszen mivel kiűzte őket, ezt kellett neki előre tudnia, így ha nem űzi ki őket, akkor rosszul tudta volna.
Valóságos automatává vált, mert neki muszáj azt cselekednie, amit még a világ teremtése előtt tudott, hogy mit fog majd cselekedni, ezért Isten sem tehet mást, mint amit meg kell tennie, neki abszolút nem lehet szabad akarata, őt kötik azok a jövőképek, amit előre tud, neki azt kell tennie.
Istennek semmilyen hatalma nincs azon, ami lesz, neki mindent úgy kell csinálni és mindennek úgy kell lennie, amit tud már kezdettől fogva.
#24
Saját spekuláció?? A Bibliában van megírva, milyen saját spekulációról beszélsz te? :)
Teljesen mindegy, hogy mit tudtak, mit nem tudtak.
Egyet biztosan tudtak, hogy Isten mondta nekik, hogy ne tegyék, és ha megteszik, büntetés lesz. Megtették, ennyi.
"Ádám tapasztalhatta az állatok elmúlását, igy tisztában volt a halál jelentésével is."
Ádám soha nem tapasztalta meg az elmúlás mibenlétét, tehát nem is lehetett tisztában a halál jelentésével. Hiszen az Édenben nem voltak ragadozók, még a JT-k is ezt tartják. Akkor meg mitől múltak volna ki az állatok?
az Édenben nem voltak ragadozók
Ezt megint honnan sikerült kiokoskodnod?
Se ha nem is lettek volna, pl. természetes elmúlással. Vagy vízbe fúlt. Vagy ráesett egy fa. Agyon sújtotta a villám.
"az Édenben nem voltak ragadozók
Ezt megint honnan sikerült kiokoskodnod?"
A JT-k hangoztatják ezt úton-útfélen, hogy az édenbeli oroszlán is békésen legelte a füvet a birka mellett... Nem hallottál még róla?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!